Hodgson rossz edző volt

A tegnappal egyszerűen nem tudunk mit kezdeni: amit tegnap produkált a csapat, arra utoljára valahol a Real-United-Villa tengely alkalmával volt példa. Ez sexy football volt a javából. És még csak kiemelkedő egyéni teljesítményekről sem beszélünk: ez a Liverpool mint csapat mutatta meg, hogy Hodgson volt rossz edző, nem a keret gyenge. Hajtás után megpróbáljuk felkanalazni az állunk és valamit használhatót írni erről a csodáról.

31 másodperc után vezetést szerezni jó dolog, az ötödik percben megduplázni kényelmes, a 16.-ban háromra növelni egyenesen félelmetes. Persze a Fulham sem volt a helyzet magaslatán, de amit a Liverpool művelt, az játékszínvonal terén egyértelműen az év meccsévé emelte a találkozót. Az a játékos könnyedség, amivel szénné szivatták a londoniakat, már-már barcelonai magasságokba emelte a csapatot. És ez most nem valamiféle elfogult túlzás: rá kell nézni az első harminc perc performanszára, és bárki számára egyértelművé válik, hogy ez a Liverpool jelenleg megállíthatatlan. Szinte mindenki kapura lőtt: Suarez éles szögből, Spearing laposan, Lucas távolról, a Fulham meg csak nézte mindezt.

A második félidő első fele ugyan komoly visszaesést hozott, de erre két magyarázat is kínálkozik: egyrészt a kényelmes helyzet okán, másrészt a Fulham is összekapta magát a szünetben. Az utolsó húsz perc azonban ismét rólunk szólt.

Egyszerűen nem tudjuk már hová dicsérni ezt a csapatot: Maxit eladni?? Kinek jutott ilyen az eszébe? Három meccsen hét gól, hát noooormális? Kuyt 31 éves lesz. Hazugság! Flanagan csak 18? Blöfföl. A Lucas-Spearing kettős pedig ott tart, hogy Gerrard lassan nem tarthat igényt egyikük helyére sem. Suarez kapcsán végig olyan érzésem volt, mintha tizenegy ember plusz ő küzdene a Fulham ellen: egymaga felért vagy három emberrel, gólt lőtt, folyamatosan a támadások középpontjában volt, és produkált egy-két olyan mozdulatot, ami nemcsak minket, de a Fulham védőit is sokkolta.

Fontos kiemelnünk Johnsont (gólpassz, valamint gólvonalról mentés) és Flanagant is, akik rengeteget vállaltak a támadásokból, nem is tudom mikor láthattunk utoljára ilyet liverpooli bekkektől.

Visszatérve az eredményre: A Liverpool idegenben lőtt öt gólt. Tegyük félre a körülményeket, tegyük félre azt, hogy Schwarzer csúnyán benézte a harmadikat. Ez a tény már önmagában hatalmas szó. Ha emlékezetem nem csal, utoljára 2008 decemberében, a Newcastle otthonában lőttünk ötöt. Ez a fejlődés igazi mércéje.

És most már tényleg nincs mese, ez az állás Kennyé. Ez az ember képes volt egy középszerű Maxi Rodriguezt élete formájába repíteni, egy fáradhatatlanul fel-alá őrjáratozó Lucas-Spearing duót megálmodni, Kuytöt legjobb szezonja felé terelni, az alulteljesítő Johnsont és Skrtelt a liga legjobb védőivé tenni. Donnelly meg is jegyezte Facebookon: “most válik nyilvánvalóvá, hogy Hodgson mennyire tehetségtelen edző, és hogy mekkora dilettáns az, aki őt alkalmazta Kenny helyett. Maxi pedig világosan mutatja, hogy mennyivel különb Kenny Rafánál – igaz, Rafa alatt alig játszott, de az ilyen típusú játékosokból nem nagyon tudta kihozni a kreativitást.”

Harry Redknapp is a nézők közt volt tegnap, azonban sok tanulságot nem vonhatott le: Carroll talán pont azért maradt ki a kezdőből, hogy egyfelől a jövő héten biztosan bekerüljön, másfelől gyökeresen más játékképet mutasson a csapat az Anfielden.

Összegezve, tegnap akkora mosollyal hajtottam álomra fejem, amivel legutóbb a 2008/2009-es idényben tehettem utoljára. Három meccsen 13 gól: akár csak azon a bizonyos márciusi héten. Azt hiszen, méltó módon ünnepelte meg a Liverpool Jamie Carragher 666. szereplését.

U.i.: sose nézz meccset dán közvetítéssel. Legnagyobb érzelmi kitörésük a köhögés.