Személyes elégtétel versus legkönnyebb három pont
Két hét várakozás után végre elkezdődik a Premier League utolsó nyolc fordulója és a bajnokság még minden tekintetben nyitott: nincsen előre kihirdetett győztesünk, se biztos kiesők, ahogy a BL-helyekért is komoly harc folyik még. A Liverpool szempontjából reális célként egyedül az ötödik helyet jelölhetjük meg, ehhez viszont pole-pozícióba kell kerülni, hogy május 15-én már az EL-ről döntsön a Tottenham elleni hazai bajnoki – de legalább is 700 000 font sorsáról. Hajtás után összeszedjük, miért tartjuk ma a szokásosnál is fontosabbnak a győzelmet.
Ha egy pillanatra félretesszük az értékes három pontot, még akkor is tudunk olyat mondani, ami értékessé tenne ma egy sikert: az elvek. Egy olyan csapat verjen meg minket, amit Roy Hodgson irányít? De talán ha a Liverpool nem is, ő biztos, hogy személyes ügynek tekinti a találkozót.
Hodgson a klub történetének egyik legnagyobb tévedése volt: nem azért, mert különösképp rossz edző lenne – rossz edző például Roy Keane, vagy Paul Ince -, hanem azért, mert akkor került a Liverpool élére, amikor senki nem akarta.
Jézus helyett megjött Brian, aki ugyan mindig mosolygott, készséges volt a sajtóval, csak egyszerűen nem volt alkalmas egy nagy klub vezetésére. Hodgson nemrég azt mondta, meglátása szerint már kinevezésekor eldőlt, meg fog bukni. A nálunk eltöltött fél éve alatt szinte semmiben nem értettem vele egyet, de most kivételesen igaza van. Ha megnézzük, a szurkolók két csoportra oszlottak megválasztásakor: első csoport volt az “ez biztos bukás”-véleményt képviselőké, a második pedig a “meglátjuk”-véleményen levőké. Könnyen belátható, hogy a hátország ilyen támogatásával Hodgson ha megfeszül sem tudott volna jó edző lenni – persze ezen nem segített, hogy liverpooli mércével nézve nem volt jó edző.
Bárhogyan is nézzük, arra még nem volt példa, hogy egy Liverpool-managert a népharag üldözzön el. Félreértés ne essék, egy pillanatig nem sajnáltam távozását: a csapat morálját olyan szinten amortizálta le ez a fél év, amit soha nem fogunk neki megbocsátani. Abba pedig nem is merek belegondolni, hogy a botladozó óriások közt hol járna most a Liverpool, ha King Kenny időben megkapja a kinevezést.
Azonban a Liverpool már bosszút állt rajta: Dalglish megmutatta, hogy közel azonos kerettel hogyan lehet sokkal többet kihozni a csapatból – és ennél nagyobb szakmai pofont nem kaphatott Hodgson. Nem kell tehát a revansra törekednünk, de jó lenne elkerülni, hogy a mérkőzés akár szimbolikus elégtételt is jelentsen Roynak.
Ha viszont visszaereszkedünk a pontok kevésbé emocionális síkjára, hirtelen még fontosabbá válik a találkozó. Igazi hét (nyolc) szűk esztendő elé nézünk, amiben olyan gyöngyszemek bukkannak fel, mint az Arsenal idegenben, a City hazai pályán, a Spurs otthon és a Villa idegenben.
A legnagyobb riválisunknak tekinthető Tottenham ma lép pályára velünk párhuzamosan, és hiába van egy meccs a kezükben, a BL-ben még vár rájuk egy spanyol kiruccanás, a sérültekből pedig lassan új csapatot építhetnek: King, Woodgate, Kaboul, Gallas, és Hutton hiánya komoly védelmi fejtörő elég állíthatja Redknappet, de Bale hiányzása sem épp egy relaxációs gyakorlat egyik állomása. A londoniak szezonjukat egyértelműen az európai szereplésre hegyezik ki, így a bajnokságban pillanatok alatt a nyakukon lehetünk. Van esély tehát a felkapaszkodásra, ami a kétes hírű EL mellett 700 000 fontot is hozna a konyhára (ennyivel több jár minden hely után).
A múltat böngészgetve azt láthathjuk, hogy Liverpool utoljára 2009. május 17-én játszott a West Brom ellen, akkor Gerrard használt ki egy védelmi hibát, majd Kuyt eresztett meg egy lapos lövést távolról. Szomorú nap volt ez, a csapat már az elúszott bajnoki cím tudatában érkezett meg West Bromwichba, míg a hazaiak a kiesés tudatában mentek haza onnan.
A statisztikák is inkább minket igazolnak: a két csapat kilenc PL-mérkőzéséből kilencet a Liverpool nyert meg, anélkül, hogy akár gólt lőttek volna nekünk. A legutóbbi 13 West Brom elleni találkozóból 13-at megnyert a Liverpool, míg a hazaiak egy új rekordot állítottak be: 28 egymást követő mérkőzésen sikerült gólt kapniuk, sőt 6 piros lapjukkal a nem túl hízelgő első helyen állnak a szabálytalansági tabellán.
A sérülteket tekintve egyre jobban áll a Liverpool: Shelvey, Kelly és Fabio Aurelio továbbra sem léphetnek pályára, ám Gerrard már ott lehet a kispadon, ahogy Suarez is, aki kiheverte kisebb húzódását. A West Brom nem számíthat Graham Dorrans, Somen Tchoyi és Gabriel Tamas játékára.
Összefoglalva: nem ártana egy a sunderlandinél simább meccs, ahol nem kétes tizenegyeseken és utolsó pillanatban megállított Gyanokon múlna a győzelem. Nem ártana elkerülni az égést Hodgson előtt. Nem ártana megszerezni a három pontot. Az olyan szempontokról, hogy a szurkolók ne öregedjenek tíz évet, vagy ne növekedjen a szívinfarktus kockázata már nem is beszélve. Az elkövetkező nyolc mérkőzésből a ma délutáni tűnik az egyik legkönnyebbnek, és talán a West Brom is érzi, hogy a kiesés ellen folytatott háborúját nem ma kell megnyernie. Nem ártana megerősíteni őket ebben a tudatban.
