Hodgson díja
Roy Hodgson az utolsó utáni pillanatban nyerte el a “Még legalább három napig edző maradhatok” kétes értékű tulajdonosi díjat, ám meg kell hagyni, a második félidőben egy egészen szerethető Liverpool lépett pályára. Voltak támadások, Torres is megkapta antidepresszánsait, Steven Gerrard pedig szimplán csak Steven Gerrard volt – az pedig, mint tudjuk, mindig elég. Hajtás után szétcincáljuk a meccset.
Az első negyvenöt percben ismét csak a kínai kommentátor hangjának jegyében telt el, a pályán zajló borzalom helyett többször feledkeztem bele a “milyen érdekesen tagolt nyelv ez a kínai” problémájába. Ennek több oka is volt, amelyek közül két lényegesebbet tudok kiemelni: a kínai stream, mint kényszermegoldás, valamint Roy Hodgson “most aztán úúúgy…. a homokba dugom a fejem” attitűdje. A tegnapi nappal végleg megcáfoltuk azt az alaptézist, hogy ami rossz, azon változtatni kell. A harmincadik perc környékén pedig már egyértelműen látszott, hogy a Hannibál-Napóleon-Rommel tengelybe illeszkedő hodgsoni taktika az all time favourite Agger-Adam Johnson klasszikushoz hasonlítható.
Igazából vicces volt nézni, ahogy Gerrard Agger és Skrtel közül indítja meg rohamait, míg Torres a szögletzászlónál igazítja séróját. Ha valaha könyvet kéne írni “Hogyan herdáljunk el világklasszis játékosokat” címmel, akkor a Real mellett komoly fejezetmennyiség szólna Hodgsonról is.
Aztán jött a második félidő, és jött a felismerés is: “Ha Torrest támogatjuk, akkor gólt tud lőni.”. Láthattunk végre gyors kontrákat, és hosszú idő után komoly nyomás alatt tudtunk tartani egy ellenfelet is, Ngog hátrébb lépett, Gerrard feljebb – és láss csodát, a kulcscsatár Torres megkapta a fedezetet! Fabio Aurelio pedig maga volt a megváltás a Konchesky helyén: nem játszott nagyot, de a megszokott bénázásokat eltüntette a baloldalról. A második negyvenöt perc sok pozitívuma közt szót kell ejtenünk a cserékről is: az első kényszerűségből történt, ezt megértjük. Azonban Agger helyére Kyrgiakost behozni, mikor döntetlenre áll egy ilyen mérkőzés?? A 90. percben? Nooooormális? Joe Cole bal herével bepaskolt valamijéről már ne is beszéljünk, hozzávetőlegesen annyira volt ez az ő találata, mintha Nani kapta volna Céroni lesgólját a spanyolok ellen.
Mindent összevetve azonban olyan történt tegnap, ami régóta nem: élvezhető volt egy Liverpool-meccs. Azon persze már el lehet gondolkodni, hogy egy Bolton-verés miért okoz kollektív erekciót. Egyelőre nem ez a lényeg, hanem a három pont: pár nap múlva a Blackburnnél teszünk látogatást, utána pedig irány az Old Trafford. Hodgson ma megúszta, meglátjuk mit hoz az elkövetkező hét nap.
