Csak a fejét, hisz már úgyis sánta!

„A keresztrefeszítés sima ügy”, már a Púpos is megmondta a Brian életében. Nálunk legalábbis, a Mersey mifelénk eső partján, igen könnyen megy.  Kérdezzétek csak meg Lucas Leivát, milyen érzés, ha valaki egyszer kihúzza a gyufát a Kopnál. Szívás.

Fejre megyünk ugyanis: a csapatunk már úgyis sánta, hát akkor rúgjuk szét az agyát is! Biztos szociálisan túlérzékeny vagyok, de én például örültem, amikor kiderült, hogy Hodgson lesz az edzőnk. Szerettem, amit a Fulhamben csinált, sőt, már a blackburnös időkben is csíptem az öreget, édes nosztalgiával vegyes kíváncsiság töltött tehát el, amikor első hivatalos interjúját én fordítottam először magyarra. Már akkor is csüggedt értetlenséggel bámultam a sok lemondó kommentet, amelyekhez képest egy Kundera-kötet maga a megtestesült örö’ é’ bódottá’.

Én – ebben az egyben legalábbis – óvatos duhaj vagyok. A szememnek hiszek, meg persze a tényeknek. Jelesül annak, hogy bár szeretnénk mi magunkkal mást elhitetni, jelen állás szerint ez a játékoskeret nem fér fel a Prem dobogójára. De még az ötbe se nagyon. Üssetek! Na igen, a tizensokadik hely azért nekem is meredek, de ezen talán akkor kellett volna gondolkodni a nyájas klubvezetésnek, amikor Melwoodból napközit csinált, Owenek és Fowlerek helyett jóllakott kis napközisekkel, akik között a világ minden kincséért se akadna egy épkézláb kapus. (Na, ez mondjuk nem fajtajelleg, már legalábbis nem csak mi tűzhetjük zászlónkra Albion zöld mezein.)

Persze, várom, én is várom már azt a rohadt bajnoki címet, mert hát elég szívás, hogy amióta ennek a csapatnak szurkolok, olyan esélytelen az ügy, mint, mondjuk, az én kvantumfizikusi nagydoktorim. De idióta azért csak nem vagyok, hogy komoly emberek között azzal kérkedjek: márpedig mi idén durvajó idényt zárunk! „Lófasz fog itt folyni, nem acél”, hogy az örkényi anekdotával hozakodjak elő – ölég távol van még az a kánaán, elvtársak. Vagy világosítsanak fel, kérem, mégis kitől várják önök a mennybe- (vagy legalábbis a BL-be) menetelt: a (kapu előtt is) bámész tekintetű Jovanovicstól, esetleg Maxitól, akit szívem szerint még Optinak se neveznék? Szerintem abban megegyezhetünk, hogy Rio Ferdinand mellett, aki repülő kutyákat haluzik X-factor-nézés közben, Babel a legviccesebb futballista Twitteren – ám sajnos az FA még a videobíró bevezetését is csak akkor volt hajlandó legalább nem ellenezni, amikor a mundér becsületével törölték ki Manuel Neuer fenekét, így kétlem, hogy a közeljövőben ez nekünk pontot fog érni.

Épp ezért talán joggal merül fel bennem a kérdés: ebből a bagázsból ugyan melyik menedzser volna képes összekalapálni egy vállalható csapatot? Pénzből igazolni még én is tudok, és bár igen nagy összegeket volnék képes elverni bizonyos Lampard megszerzésére (tudom, ez mindjárt Stevie Me-be és a fejembe kerülne), azért valószínűleg összejönne pár ember, akit padmelegítésen kívül egyéb célokra is tudunk majd használni. (Én mondjuk Fat Franket is.)

De nem, nálunk az első botlásnál, az első félreérthető nyilatkozatnál beüt a Pilátus-effektus: „dobjátok a padlóla le, de dulván!”. És innen már csak egy lépés ama bizonyos keresztrefeszítés. A helyzet azonban az, hogy a nagy fröcsögés közepette néha nem árt megpihenni, és átgondolni azt a jól prosperáló régi mondást, mely szerint fejétől bűzlik a hal. A fej pedig, bármennyire is sokan szeretnék máshogy gondolni, NEM Hodgson. Ráadásul a dögletes részeket már eltávolítottuk, tehát nem is nagyon értem, miért kellene még tovább filézni ezt a szerencsétlen tetemet – a hasznos részeket szerintem kár a kukába dobni.

Igen, nyálas dolog, ugorjunk, de én sajnálom Hodgsont. Az ember normális körülmények között viszonylag kis gyakorisággal lesz a Liverpool vezetőedzője – és nagy kicseszés az élettől, ha pont ekkor nem kap lehetőséget a bizonyításra. Tökéletesen elképzelhető, hogy sose lesz belőlünk Hodgson alatt dobogós és kupadöntős – na de legalább hadd legyen ideje felsülni úgy istenesen, és akkor én mondom majd először, hogy tessen szíves átfáradni egy másik városba. Nem, nem a Hodgson kedvére akarok tenni, hanem a sajátunkra: ugyan, ne mondja már nekem senki, hogy ezen a bolygón van olyan edző, aki ebből a keretből bajnokaspiránst képes faragni a PL jelenlegi erőviszonyai mellett… Bullshit.

Ha pedig már Monthy Python meg Brian élete, akkor nyilván senki sem feledi a nagy alapszabályt:

„Testvéreim! Ne csüggedjen szívünk! Egy ilyen totális katasztrófa nem a vég: a kezdet!”

Már csak kizárásos alapon is.

Amíg azonban Meggyleves barátom nem csupán jóképűségével tud kitűnni a megszakadásig küzdő mezőnyből, és nem építik vissza a boot roomot motivációs céllal az Anfield-en, végtelenítve szeretném küldeni a 2010-es év legjobb dalát az öltözőbe (már a hazaiba legalábbis). Csak, hogy amink van, még ha sánta is, kicsit kapja már össze magát. Vagy inkább nagyon.

Csepelyi Adrienn, a magyar FourFourTwo magazin munkatársa