Gyújtópontban, lőtávozban, ultraparban bíkebédben

Szerda este pótoljuk az elmaradt Arsenal elleni bajnokit, miközben Pí-napon csak egy döntetlenre futotta a Citynek a Palace otthonában. A távolság jelenértéken 4 pont, de a strandkorlátkékek 1 meccsel többet játszottak és még hátra van az egymás elleni rangadó a hangos EmptyHead-ben.

Amint a mellékelt ábra mutatja, én is rajta tartom a mutatóujjam a futballtudományok vénáján. Következő ellenfelünket el is helyeztem a Rui Costa – Bundásliga tengelyen, ahol bizony eléggé a jobb felső sarokba tendál a jelenlegi Arsenal. Azért nem éri el az egy Hoffenheim vagy egy Frankfurt szintet, mert nagynéha igen pragmatikusan tudnak egy-egy meccshez állni Artetáék, és akkor csak szemlehunyva sétálhatnak el a Wenger trófeás szekrény előtt. Jelenleg igen jó sorozatból érkeznek, felkúsztak stabilan a klubtörténeti egyensúlyba, beleálltak pároslábbal a 4. helybe. 5 meccset nyertek zsinórban, ami egy szép teljesítmény, de főleg mutatja, hogy Arteta kezdi megtalálni csapatát.

Épp időben, hiszen a Análék nem negedhetik meg azt a luxust, hogy fa vagy ligakupát hajszoljon nagy erőkkel, ki is estek már a épp a hétvégi leendő ellenfelünk ellen a tusfürdősből, még a covidos halasztós időkben, ahogy akkortájt sikerült kipottyanniuk a ligakupából is. Kényelmes heti egy meccses menetben hajszolják sikerrel a negyedik helyet. Ha megnézzük kicsit részletesebben a szereplésüket ezen az 5 meccses sorozat előtt egy burnley x és egy city bukó jött szembe. Tegyük szívünkre a kezünket, ez bárkivel szembejöhet nagyon lazán a bajnokságban, ezen meccsek előtt 4 győzelmük volt zsinórban. Nem olyan kutyaütő ez az Arsenal, mint amennyire az elmúlt évek ezt jelzik. Szépen lassan lapátra tették a felesleget, sikerült a nagy fizetésű prime éveiket elhagyó játékosaikat a kapun kívül tudni, ennek a folytatásos teleregénynek az utolsó epizódjában Auba ment el hogy beverekedje magát a Barca kezdőjébe Luuk de Jong ellenében.

Arteta rátalált fixen a 4-2-3-1-re ahol Ödegór a 10-ese mögötte pedig Thomas és Xhaka végzi a verőnéger/szláv munkákat, amíg ő labdázik Sakával Martinellivel és Kazettával. Nagyjából a rebuild azon fázisában tartanak, mint mi Salah érkezése előtt 2016-ban. Van egy erős kezdőjük, természetesen upgrade potenciállal bizonyos helyeken, de ha nincs extrém terhelés, ahol a B sorból kéne kiegészíteni az alapot, akkor stabilan hozzák a BL helyekért a harcot, pláne ha a riválisok európában is égetik a keretük gyertyájának másik végét.

Hogy magunkra tereljem a szót, everything fasza, van egy kupa a szatyorban, vannak potens fiatal támadóink a 6 éve robotoló front hármunk helyére, BL továbbjutásunk, öröm és boldogság, rég volt ilyen kevés sérültünk, minden adott egy kellemes kitavaszodáshoz. Jelenállás szerint, ha hozzuk az elmaradt meccsünket és megütjük a cityt akkor máris mi állunk a tabella élén. Sok mozgástér nincs jelenleg, jöhet egy 19 tavaszához hasonló menetelés, mert kelleni fog a sikerekhez. Üröm az örömben, hogy Salah sok pénzt akar, mi klub meg kevésbé akarja megadni neki, láttunk már ilyet, nem egyet nem kettőt. Jelen esetben nem feltétlen látom melyik klub vásárolja ki Salaht, de a PSG és akkor lesz 3 ballábas top kvality támadójuk, great succes. Front három kérdésben amúgy is out of the box gondolkodom, Salaht szerintem el kéne adni. Szívem szerint Bobby lieblingemmel maradhatna egy korrekt szerződéshosszabbítással simogatni Alissont és Thiagot, Manénak pedig kifuthatna a szerződése, eszem szerint meg fordítva, Manéval hosszabítunk Bobbynak meg kifut a szerződése. Hogy miért Salaht adnám el Mané helyett az igen egyszerű, Salah többet ér, nagyobbat lehet kaszálni vele, és bár az egyiptomi sem sétálgat a pályán, de Mané munkabírása egyszerűen lenyűgöz. Részemről jelenleg leszarom, ahogy az egyetlen épkézláb sosem sérült mosolygó Gini nélkül is ment tovább a Klopp gép, így a homoki néger nélkül sem féltem a klubot. Lehet nem lesz skkora luxus esély 4 trófeát nyerni egy darabig, de a rendszer megmarad.

Az aktualitások után én egy könnyed gála kezdőt várok: Alisson, Trent – Matip – VVD – Robbo, Henderson – Fabinho – Thiago, Salah – Bobby – Mané, Milner jön majd csereként, mert kellenek neki a szereplések az all time PL pályáralépések miatt, remélem vele csak ezért hosszabítunk és jövőre 38 Milner cserével leszünk gazdagabbak csak és kizárólag McA kolléga kedviért. Mivel lőtávolban a city így nyomni kell a gázt, a válogatott szünet előtt, hétvégén a B-sor meg lerendezi az Fa kupát. A címadást egyébként az Ossian zenekar szponzorálta, egy kiváló hangulatú show-val még 2000-ből.

Akiknek felkelltettem az érdeklődését, Ne vicceljünk, mindenkinek idelinkelem a szövegkönyvet és az audióélményt a 2000-es Ossian debreceni koncrtjéről.
szövegkönyv, azoknak akik csak a kortárs költészetet élveznék: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=42164759&t=9033028
zene, azoknak akik a rákkenróll démonnal álmodnának: https://videa.hu/videok/zene/ossian-live-in-debrecen-2000-0P9GgHcU2JOSMtEn