Megjelent a Merseyball

Itt vagyunk

Érdekes volt visszapörgetni az első Merseyball cikkünket januárból, amikor bejelentettük a kezdeményezést. Vörös Fonat blog statisztikákkal nyitottunk benne, mintegy tudattalanul is készülve arra, hogy az azt követő jó néhány hónap a Liverpoolhoz legkülönbözőbb módon kötődő számok bűvkörében fog eltelni, az életünk egy jelentős részében. De, hogy tartsuk a keretes szerkezetet, kezdjünk most is egy száraz számmal: a legutolsó, október elején leütött kézirat átcsúszott az 500 000 karakteren még azelőtt, hogy az ilyen-olyan kiegészítő oldalak belekerültek volna. Arra pedig tippelni sem merünk , hány munkaóra ment az előállításba egyéni és közösségi szinten. Valószínű, hogy döbbenetes szám jönne ki.

Az pedig biztos, hogy döbbenetesen nagy munka volt elérni az ötlet kipattanásától a mai napig. Egy kötet, mire a végére ér az író, olyan mintha egy kisebb gyermek születést élne át, már csak a manapság egyre ritkábban megtapasztalható kézzel foghatóság miatt is. Az első közös könyvünket öten írtuk meg, mindennel együtt egy éven át tartott a folyamat, plusz volt egy szerkesztőnk, illetve egy grafikusunk, akik az idő nagy részében velünk dolgoztak már.

Ismét elmondjuk, hogy a támogatóknak mennyire hálásak vagyunk, hisz ők voltak azok, akik miatt ez a munka korlátok nélküli telhetett, mivel a tervezést és a gyártást lényegi kompromisszumok nélkül tudtuk elvégezni. Aki kicsit is ismeri a magyar könyvpiacot, az tudja, hogy ez nem csupán szerencsés helyzet, de egyenesen áldás is. Hab a tortán, hogy még az oldal megújítására is futotta a keretből, a visszajelzéseitek alapján jól sikerült. Ez pedig egy másik grafikus, illetve egy webfejlesztő munkája volt, azaz kettő híján egy teljes kezdőcsapat dolgozott ezért a napért.

Egyszerűen marhára boldogok vagyunk attól, hogy leírhatjuk: a Merseyball megjelent, és a frissen indult webshopunkban elérhető. Több száz oldal a Fenway Sports Group liverpooli térnyeréséről, üzleti döntésekről, taktikai húzásokról vagy egyes pontokon egészen drámai emberi sorsokról, kapcsolatokról.

Annyi tutorialt írnánk hozzá, hogy több bevett fizetési lehetőség közül (banki átutalás, utánvét, PayPal) tudtok választani a szokásos webshopos környezetben. Egyedül a bankkártyás vásárlás az, ami nem várt technikai nehézségekbe ütközött a napokban, de rajta vagyunk serényen. A rendeléseket pedig 1-2 héten belül vinni fogja a postás.

YNWA

Bence, Dani, Gergő, Máté, Roland