Aston Villa s02e01

Na, essünk túl rajta. 2021 márciusát írjuk, a Liverpool egy döntetlen játszva 30 ponttal vezeti a bajnokságot a Southampton előtt, igaz, Haselnuss csapata 8-as holtversenyben második a Shittyvel, a Dinamóval, a nevertonnal és a Síp utcai lengőteke klubbal. Egyetlen para, amin mindenki polírozza a kis bohóckáját, hogy vajon és sikerül-e addigra mindenkit beoltatni köszvény ellen, mire lenne a bajnokavatás, hogy együtt ünnepelhessünk mi is a stream előtt pár ezer olyan angol csokival, akiknek a beszédét a többi angol se érti. Ugye, hogy kurva uncsi lett volna így? Na látjátok, ezért is volt a tegnapi meccs, hogy ez ne legyen.

Első körben mindjárt szögezzük le: szerintem a hat vagy hét vagy akárhány gólos vereségek mint olyanok maximum annyiban érdekesek, hogy ha már kurvára ki akarsz baszni egy edzőt akkor meg lehet indokolni a plebsnek, hogy hohó, pajtikák, egy ilyen patinás múltú csapat nem engedhet meg magának ilyen dolgokat, hozzátok is a baszós crocsomat, telefonálgatnom kell. Volt ilyen korábban is, lesz is, van, hogy egy egyébként fullos csapat is belenéz a pofonba, van, hogy gyakrabban, van, hogy százévente egyszer. Azért azt is mondjuk ki, hogy a MU-n való kárörvendés, fasztépés és sóhajtozás után azért mindenki piszkálgatta a horgolt mamusza végével a pamutbojtot a szőnyeg végén, hogyhát nem ez vót megbeszélve fijúk. Innentől azért szépen működik az emberei psziché relativizáló védelmi mechanizmusa, hogy bár egy hatos egyébként nyilvánvaló jele, hogy kóklinak lefőtt, mert ez megengedhetetlen, aztán hopp, mi is kapunk egy ilyen formájú néger, bocsánat és elnézést, FEHÉR HETEROSZEXUÁLIS faszt az arcba, mert néha azért lehetne sokkal szerényebben is.

Szóval engem az speciel nem csesz fel, hogy kaptuk az atomot, mert más top6os formák zakója esetén is nagyjából egy őszinte „fuck cares” az első reakcióm, következő 3 meccsből meg nyernek hármat, ugyan ott vagyunk, addigra senki nem fog erre emlékezni – max jó lesz betépve röhögni 10 év múlva, mint amikor most néha feldobja a youtube, hogy jé, volt hogy Wenger kapott 8-at a MU-tól, meg jé, a Roma is kapott sokat szintén tőlük, meg jé, aztán a MU kapott a Shittytől egy komolyabb csomagot, mekkora fless, anyád.

Ha azt a paramétert kivesszük az egyenletből, akkor marad „szimplán” a vereség, mint olyan, aminek pont két oldala van nálam, mint a féldisznónak. Az egyik halmaz azok a dolgok, amikért nem tudok haragudni. Nem tudok haragudni Adriánra, mert egy lábbal kevésbé ügyes cserekapus, és a cserekapusokkal valahogy mindig sokkal elnézőbb tudok lenni – talán azért, mert potenciálisan évi 5-8 félkomoly meccsre szerződtetve annyival lejjebb kell adnod a szintből, hogy még a csere balbekknél is nagyobb vasutasok beférnek ebbe a pozícióba. Nem mondom, van már neki a rováson, gondolva itt az ATMA elleni meccsre, de az, hogy a meccs legelején elpasszolt valamit, hát sag’ schon, ez benne van. Nálam. Ami miatt szintén nem tudok haragudni, az a Jagielka szindróma: faszom Watkinsnak van alapból 0 darab gólja a szezonban, előző meccseken lőtt összesen 5-öt kapura, 1-0-nál kontránál elmegy mit csinál? Seggreülés közben szétrúgja a ficakot. Mintha egész életében ezt csináltad volna, anyád picsája az. Nem tudok haragudni a világ összes megpattanó lövéséért sem: ebből szopni egyet – kettőt fél szezononként még benne van, egy meccsen hármat (asszem?) meg így tényleg a kabaré kategória.

Ha csak így nyersen nézzük ezeket a dolgokat akkor talán még azt is lehetne mondani, hogy bazmeg, ez a szennyes fasztartály Villa most kidobta a megahatost, minden is kiadta egyszerre, tough luck, ilyenkor nincs mit csinálni. Azt a részét egyébként meg tudom érteni, hogy más 6-2nél focizni, mint 3-2-nél, mert ezek is emberek akik a pályán vannak. Persze, sok fizetést kapnak tudom, van, hogy te is sok fizetést kapsz, aztán úgy vagy vele, hogy oké, rádőlt az M7-esre négy darab román trélerkonvoj átlósan, a város ultrabalatont fut gyalog, lezárták a körutat, és egyébként is a bicikliszállítós céges fehér skoda octáviával bérleteznek 80-an a belső sávban (szintén 80 km/h-val), szóval akkor most midenki vegye be a faszom egyszerre, én hazamegyek és függesszük fel ezt a buziskodást itt gyorsan. Itt is azt kellett volna mondani a harmadik megpattanó lövés, és 6-1 után, hogy oké, értem, ez a tiétek, szopjatok le, ennyi mára elég volt. Na csak azt akarom ezzel mondani, hogy ugyan azt érjük már be aggyal, hogy a második félidőben ezek után nem voltak motiváltak a srácok.

Viszont, ellenben, de, habár. Vannak dolgok, amikért alapvetően tudok haragudni. Az egyik, ami meghatározó volt ezen a meccsen, hogy vagy azt hittük, hogy úgy ez úgy is zsebben mert annyira jók vagyunk, vagy úgy voltunk vele, hogy háhá, mindenki gyökér idén, nem kell odafigyelni (annyira), aztán majd csak összehozzuk valahogy. Én azt láttam ezen a meccsen, hogy nagyon sok esetben a koncentráció utolsó 10-20%-a hiányzott ahhoz, hogy ilyen helyzetek amikből a gólok (sokszor szerencsésen) lettek, ne fordulhassanak elő. Oké, Adriánt már elővettük, de bazmeg Gomez labdákat ad el sorba, beragad, kiragad, VVD nem teszi bele egy lövésbe a lábát hanem inkább el akar ugrani, Bobbyt lenyomják a középpályán amikor passzolnia kéne és egyből fordulnak, azt hisszük tudunk lesreállítani közben meg nem figyelünk eléggé és nem: Ez kb. mind az elvi hibával egyes kategória. Az az érdekes helyzet állt elő az univerzumban, hogy ezeket a hibákat simán lehet, hogy egy fos CP, vagy akár egy sima Villa kurvára nem torolja meg, hanem ebből a rengeteg szarból kapunk nulla, egy vagy két darab gólt, nyerünk 3-2-re, aztán megyünk tovább, hogy nem volt az igazi, de igazából a győzelem számít. Hát most nagyon meg lett torolva minden ilyen faszakodás.

Ja, és ez nem a védők egyszeri autizmusa volt, támadásban is pörgött a hülyeségcunami rendesen. Megint sikerült egymás elől elvenni helyeken a labdát, még csak kettő volt oda, amikor sikerült kihagyni három elég fullos ziccert, szóval bőven még meccsben lehetett volna tartani a csapatot, hogy ne engedjen le teljesen a lufi, és legyen még miért menni. Amúgy tudom, egy ilyen meccs után full gecizég egy embert kivenni a csapatból, de engedtessék már meg nekem, ha már egyszer úgy is full geci vagyok. Édesszép fekete testvéremmel, Nabi Keitával úgy egyébként mi a szennyes faszom is van? Taktikailag, mentálisan, meg úgy egyébként. Én vagyok a legnagyobb szószólója ennek a pozíciónak amit játszik, hogy a kőművesek között legyen egy focizni tudó is a pályán, de ezen a meccsen egy fullos Hendóval szembeni összehasonlításban borzasztóan elvérzett a srác. Mondom ezt azért, mert kettőből kétszer 10 méterre a kaputól visszagurított labdát nem sikerül belebaszni abba a kurva kapuba, ilyenért nyugodtan mehetünk vissza a bundásba ugrálni. Nekem nagyjából eddig tartott a türelmem: Végigcsinált mittudomén hány alapozást Kloppal. Tudja mit játszunk, tudja, mi a dolga, most kéne szépen a kvalitit villantani, és egy 50m-es középpályástól (TPI-vel mennyi is most?) én kurvára elvárom, hogy ilyen helyzetekben döntő faktor tudjon lenni. És ez csak azért basz fel, mert egyébként potenciálisan a helyén lehetne egy Hendó is (ha most kivesszük, hogy sérült volt, globálisan mondom), aki viszont megoldott volna két nagyon fontos dolgot (és lőtt volna valszeg ugyan úgy a védőbe, vagy ki a stadionból, szóval támadásban így nem deficit). Az egyik, a TAA mögé / mellé biztosítás, ami miatt látványosan tudtak minket kontrázni az első félidőben (amikor a lényegi dolgok eldőltek), másrészt Hendó pont azt a plusz melót teszi bele a csapatba, amivel ki tudja javítani ezeket az enerváltságból, unalomból, figyelmetlenségből való hibákat. Nincs megpattanó lövésből gól, ha Hendó összelapátolja a rengeteg szart, amit a többiek széthagynak. Meg esetleg lebaszni mindenkit a lábáról futás közben. Szóval ha támadásban nem tudja betenni Keita azt, amiért tartjuk, akkor kurvára semmi hasznát nem vesszük élve, ezen kéne elgondolkozni lassan, mert én nem vagyok hajlandó 5 évig elnézni neki, hogy sérült, meg formán kívüli, meg esik az eső, hogy aztán akkor játszon csak megint jól, amikor visszaadjuk a Herthának kölcsönbe a bundásba.

Na, TLDR, mert ez tényleg megszaladt kicsit:

  • Faszomat se érdekli a 7-2, pont annyi pont (nem) jár érte, mint a 3-2-ért, cserébe a világ focizni nem tudó része, az NS, az index, a dörmögő dömötör meg a többi szar verheti rá a kis faszocskáját h végre történt vmi érdekes egy világban, amiről fogalmuk sincs
  • A vereségben benne van egy erős faszmák vonal a Villánál, egy ponton túl meg már nem igazán lehetett visszajönni, még egy fullon pörgő csapattal se
  • De igazából a fő baj itt az volt, hogy nagyon messze nem koncentrált úgy a csapat, mintha egy BL kiesés meccs lenne – ellenben az Arsenal ellen például űrfocit toltunk, lehet ott lettek kihasználva nullára az agysejtek, tudja a pék.
  • Ami nagyon szopó, hogy minden kis csöves fos mint a villa érezni fogja a vérszagot innentől, és megpróbálják ugyan ezt megtolni, szóval a következő 5-6 meccsen megint meg kell mutatni, hogy hány az óra.