Megint eggyel beljebb

Csak hát merre is van az a beljebb? Hát egy újabb csodálatos Ligakupa elődöntő-páros felé a holnap kisorsolandó és esetleg továbbjutó ellennel. Bevallottan kicsit cinikus ez a felvezetés egy kicsit, mert a mai meccstől azért nem kerültem épp orgazmusközeli állapotba, de valójában egy kis nyafogáson kívül nincs itt semmi látnivaló, arra használjuk a Ligakupát amire kell, épülgetnek vessző szépülgetnek az akadémiások, a csapat meg halad előre.

A kezdőben ugye jöttek olyan meglepetések, mint a szombati meccseken is alapembernek számító Can, Wijn és Mané kezdetése, ami először egy kicsit soknak is tűnt, de aztán szépen lassan csordogáltunk bele a Wijn kapáslövésén kívüli háromnegyed órás semmittevésbe, és már azt is elfelejtettem, hogy mit nézek. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon a dinamikus duó Shelvey-Spearing középpályával mennyit is játszhattunk azokban a szép időkben amikor ez a játéktempó volt az átlagsebességünk, meg, hogy mennyi lehetett 2010 őszén a pályán lévő kopasz fejek maximális száma (Jova, Joke, Konchesky, Meireles, Skrtel, Reina, volt merítés), aztán jött a félidő, és egy közepesen szép holland lányt néztem a szünetben ahogy a holland közszolgálatin kristályozik bemutató jelleggel.

Nem kötött le a meccs, na, és ez a második félidő elején is így maradt.
Aztán jött egy bírói támogatással létrejött Leeds-kapufa, majd Wijnaldum is rátekerte a másik ketrecre pár perccel később, és kezdett valami színe és szaga lenni a meccsnek, ahogy nem a negyvenedik sikertelen beadást látjtk már hanem azt, hogy Origi ötös sorozatot nyom saját maga kicselezéséből.

Ironikus módon aztán pont Duracell AA szépen tekert labdája és Origi bal bokája hozta meg az áttörést kábé ugyanakkor, mint szombaton a sünök ellen, és itt lenne az a pont, hogy Trent Alexander-Arnoldot egy picit ki is emeljük a mai teljesítményéért. Nyilvánvalóan köszönetet mondhat ennek az eléréséért az anyjának, az apjának, az iskola portásának, annak a dajkájának, a MÁV reklamációs Maningerné Zergi Irénnek Hajmáskérről, illetve a ténynek, hogy 7 hete legálisan Tinderezhet, mindenesetre csodálatos előadást tartott arról, hogy ha Clyne kidőlne, akkor egy merészebb merítéssel nyugodtan lehet hozzá fordulni. 18 évesen bőven hozza a hasonló szerepkörben megismert Kelly vagy Flano szintjét, illetve képes használható beadásokra is, ha Woodstock nem vitte volna el a műsort a végén, akkor róla beszélnénk többet.

Meg Ejariáról is, aki pont a második gól előtt terítette a Studge-ot, és amúgy az egész meccsen jó volt. Mikroban legalábbis, mert makroban azért szépen kiütközött az, hogy sokszor annyira vannak összecsiszolódva egymással ebben a felállásban mint egy marék kavics egy Auchanos szatyorban. Épp ezért nyúltak nagyon sokan az egyénizéshez meg a cselekhez, de ugye pont arra való ez a kupa, hogy az ilyenek kijöjjenek és csiszolódjanak. Tök jó, hogy az alapkezdőben már jól működik a Kloppball, de ez úgy fenntartható, ha lesz is honnan kitermelni bele az anyagot, ehhez meg pont az ilyen kupameccsek kellenek (amíg nem vesszük őket túlzottan komolyan).

Szóval kis nyif-nyaf, de valójában gond egy szál se.

Woodburnnek meg aztán pláne gondtalanok ezek a napok, szombaton a Sunci ellen beleért 3-4-szer a labdába, ma csereként bebombázza a Kop előtt az első gólját, és átvette a legfiatalabb góllövő rekordját is, csak remélni tudom, hogy Klopp mosolya a képen nem a Wooden Willy észlelésének szól. Most már csak egy lányt kell találnia az estére, és jackpot.

A többiekből címszavakban:

  • Minyonon kezd kijönni a meccshiány, de a Leeds kevés volt ahhoz, hogy ebből bármi legyen.
  • Morenonak sokkal jobban kéne csillogni az ilyen meccseken ahhoz, hogy Milly helyett reális támadóopció legyen egy olyan busz ellen, mint a szombati Sunderland. Pedig akkor sírt érte a poszt.
  • Ragnar a holnapi jelenésére spórolt, Lucas-szal együtt hozták amiért itt vannak.
  • Stewartot én nagyítóval kerestem, a cseréjénél megtaláltam.
  • Can nekem valahogy olyan, mintha 10 egyforma színű ceruza mellé egy egyetlen árnyalattal eltérőt raknál. Nem szúr szemet elsőre, hogy mi is a baj vele, de valahogy feszélyez, érzed, hogy valami nem tökéletes.
  • Wijnaldum nem egy Coutinho, de hozta azt amit mindig.
  • Origi lábai mind egy doboz bonbon, sokkal gyorsabbak futásban, mint hinnéd, de néha egy fél másodpercre elvesztik a kapcsolatot a test többi részével, és elesnek az épp ott levő labdában. (You never know what you gonna geeeet.)

Nagyjából ennyi volt a meccs, nem kaptunk semmivel se többet, mint amit érdemeltünk, az ifiknek és a pincészetiseknek lesz két újabb meccsük januárban, hogy a beinduló FA mellett már tényleg 3-4 naponta legyen majd tánc. De messze van az még az ahhoz, hogy McA máris elkezdje a kupaellenes keresztes hadjáratát, még szerda este kiderül majd, hogy ki lesz akkor az ellenfél, aztán másfél hónap jegelés jön a sorozatban.

Búcsúzóul pedig ismerkedjetek meg az óriási kisegérrel: