Downing Carrollnak, góóól!

Nem akarásnak nyögés a vége, hát még az akarásnak – szegény Gus Poyet nagyjából ennyit szűrhetett le a tegnapi mérkőzésből, ahol olyan történt, ami viszonylag ritkán: a Brighton eggyel több gólt szerzett, mint a Liverpool, mégis 6-1 lett az eredmény. Önmegsemmisítés.

Személy szerint nagyon sajnálom a két Brighton-játékost: öngólt szerezni ugyanis egyáltalán nem vicces. Még kispályás focin is gáz, 45 000 ember előtt egyenesen szörnyű, ugyanennyi előtt duplázni pedig életre szóló (negatív) élmény. Bridcutt két gólja ugyanakkor nem volt más, mint tisztes védőmunka rosszul kivitelezve, sajnáljuk is érte. Dunkról már nem tudjuk ezt elmondani: vajon mi volt a srác elképzelése? Mit látott? Mit érzett? Tragikomikus mozdulatán tényleg csak nevetni lehet.

A Brighton fájdalmas önmegsemmisítése (elvégre három öngóllal viszonylag ritkán segítik meccseinket) némileg beárnyékolta a tényt, miszerint a Liverpool tegnap jól játszott: ehhez persze kellett az is, hogy a Lucasmentes 4-4-2 közepén tátongó lyukakat egyedül Lualua céltalan sprintjei célozzák meg. A védelemnek szinte alig volt dolga, a visszahúzódó ellenfél pedig lehetőséget adott arra, hogy az Adam-Gerrard duó figyelme a támadásokra összpontosuljon.

A szélsők teljesítményét illetően: Henderson továbbra sem érti, mit is kellene csinálnia szélsőként egy focipályán (mondjuk fociznia?), Downing viszont jó formában volt, több veszélyes helyzet kialakítása mellett gólpasszt adott Carrollnak. Torres az élő példa rá, hogy milyen erős tud lenni a mentális korlát: Downing esetében valami hasonló érezhető. Ritkán vállal kockázatot, nem akar kapura lőni, mintha saját képességeinek hiányáról és nem azok meglétéről lenne meggyőződve. Sajnos Torres arra is jó példa, milyen nehéz ezt átszakítani.

Suárez első húsz perce kétségbeejtően tompára sikeredett, utána viszont elkapta a meccs ritmusát és eltiltása óta először jó formában játszott: továbbra is lustán ringó bójáknak tűnnek mellette a védők, akiket akadálytalanul lehet kikerülni. A tizenegyesért kár, de legalább Kennyvel osztozhat a felelősségen. Carroll gólt lőtt és gólpasszt adott, alkalmi (és teljesen felesleges) nyivákolásait leszámítva jól játszott.

(Itt kell megjegyezzük: Nem tudjuk, miért hozza mindenki pozitív példaként a statisztikát, miszerint a Carroll-Suárez páros tizedik alkalommal kezdett együtt és kilencedik gólját szerezte. Hogy ez jó-e vagy sem? Egyfelől jó, mert azt jelenti, hogy a páros jó eséllyel gólt szerez, másfelől viszont nem annyira: a páros jó eséllyel csak egy gólt szerez.)


Három öngól után nehéz azt mondani, hogy segítség nélkül daráltuk volna be ellenfelünket: olyan érzésünk lehet, mintha nem is mi értük volna el ezt az eredményt. Véleményünk szerint kár ezen rágódni: a Liverpool tegnap három gólt lőtt, kétszer lehetetlen helyzetbe hozta a Brighton védelmét, és csak egyszer kapott komolyabb segítséget az ellenfél védelmétől. A támadások számát elnézve akár 50-1 is lehetett volna a végeredmény, Gus Poyet csapata örülhet, hogy csak hatot kapott.

A Liverpool kitűnő kupaszereplési sorozata tehát tegnap sem tört meg, ráadásul csaknem 7 hónap után Carroll gólpasszt kapott Downingtól, (történelmi pillanat, lássuk be!). Örülünk meg ilyenek, de egy hét múlva ez már egy trófeáról fog szólni, a Cardiff pedig tökösebb csapat ennél a Brightonnál.

A következő fordulóban a Stoke Cityt fogadjuk az Anfielden a március 17-18-i hétvégén.

Képek: LFC.tv