Elődöntő – jó kimondani ezt a szót, olyan érzésünk van tőle, mintha újra ott lennénk a legjobbak közt – még akkor is, ha a sokak által lenézett Carling Cup legjobb négy csapata közt vagyunk csak. A ma esti Manchester City – Liverpool, pontosabban ez a párharc- rólunk szól, arról, hogy vajon képes lesz-e ez a Liverpool megtenni azt, ami 2006 óta nem sikerült: trófeát nyerni.
Az öt gól ellenére egyáltalán nem volt jó mérkőzés a tegnap esti, ugyanakkor több, már-már történelminek mondható pillanat szemtanúi lehettünk: Gerrard ismét megmutatta, hogy miért ő a kapitány, Carroll végre megeresztett egyet a balos bombáiból, és ami talán a legfontosabb: Downing gólt lőtt. Liverpool-Oldham 5-1.

A Liverpool az Oldham Unitedet fogadja az FA-kupa harmadik fordulójában és sajnos – bármennyire is igyekszünk reklámozni a találkozót – minden adott egy nem túl fényes 90 perchez: egy harmadosztályú ellenfél, egy tartalékosan felálló Liverpool, és egy nem túl szerencsés időpont.
A Manchester City tegnap különösebb erőlködés nélkül szórt nekünk hármat, mi pedig vért hányva nullát nekik: a három pont elvesztésénél jobban aggaszthat minket, hogy egyáltalán nem látni, miért leszünk jobbak az egy hét múlva esedékes Ligakupa-mérkőzésen. Manchester City – Liverpool: 3 – 0.
Brutális két hónap előtt áll a Liverpool: az elkövetkező tizenegy mérkőzésből háromszor találkozunk majd a Manchester Cityvel (A,A,H), de meccsünk lesz a Uniteddel (A), a Tottenhammel (H), az Evertonnal (H) és az Arsenallal (H) is. 2012-t nem is lehet máshogy kezdeni, mint hogy megpróbálunk nyerni/pontot szerezni ott, ahol az idény során még senkinek sem sikerült.
Lehet itt magyarázni, hogy Steven Gerrard 31 éves, vagy hogy hosszú sérülése miatt féltené magát, esetleg, hogy a kihagyás nem tett jót neki. De amíg ugyanaz a “Jön Gerrard, most már sínen vagyunk”-érzés fog el, akárhányszor csak megpillantom, addig ő lesz a Liverpool kapitánya, motorja és megmentője. Liverpool – Newcastle 3-1.
Mindenki tudja, hogy a Liverpool egy különleges klub: különlegesek a szurkolói, a stadionja, a hagyományai, a meccsei, a Premier League-ben elfoglalt helye. Többek közt ezért is szeretjük annyira. Egy ponton azonban sokkal jobb lenne, ha imádott csapatunk inkább a mainstreamhez közelítene.
Azt kell, hogy mondjuk, ez a Blackburn mindent megtett a vereségéért: cserekapussal játszott, szinte teljes védősorát taknyos kölkökre cserélte, és még a kapunkat sem fenyegette különösebben. Mit tett erre a Liverpool? Ugyanazt, mint eddig szinte az összes hazai meccsén: elszúrta. Liverpool – Blackburn 1-1.
Tíz pont – augusztus 13. óta a Blackburn Rovers ennyi pontot bírt összegyűjteni, amivel azt is szeretnénk jelezni, mit várunk ma a Liverpooltól: a nehézkes gólszerzés, és a pályán kívüli események ellenére Steve Kean csapatánál ma nem létezik verhetőbb ellenfél a Premier League-ben, ezért a három ponton kívül ma minden gáz eredménynek számít.
