(N)EVERton

Így vasárnap délután 6-kor tudtam meg a Szaunában, hogy én írom a kiharangot, úgyhogy csapjunk is bele gyorsan.
A meccs előtt több oldalon is szembejött, hogy az utolsó Liverpool-Everton meccsen Jota góljával nyertünk. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez továbbra is egy felfoghatatlan tragédia, amit még nagyon-nagyon sokáig fogunk magunkkal vinni. A meccs ráadásul egy gyászszünettel kezdődött, nekem kicsit Jotára is emlékezős volt, hidegrázós, szomorkás. Diogo, örökre velünk leszel.

A meccstől magától egyébként valamiért egyáltalán nem tartottam. Ez az Everton egy hullaszar csapat, csak azért nem bánom, hogy nem esnek ki évről-évre, mert így lehet jó liverpooli derbit nézni, sok faragással, begőzölős játékosokkal, piroslapokkal. Na ebből ma lófasz nem volt. Nem mintha baj lenne, hogy nem akartak agyonrúgni, sztem England alig-alig fújt bele a sípjába, sőt, az egész meccsen is csak pár apró hibája volt, az ilyesmit azért becsüljük meg. Nameg azt is, hogy az Everton nem is akart olyan meccset. Cserébe olyat se, hogy beseggelnek, vagy hát lehet, hogy ez volt a masterplan Moyes mestertől, de Salah és Grav hamar letörték a kékek lelkesedését. Épp Bálint ecsetelte a Szaunában az imént, hogy Salah nem egy passzkirály (mondjuk 10 passzából valóban nem sok megy jó helyre), erre olyan forintos labdát varázsolt oda Grav elé, hogy csak pislogtam. Jó hollandunk meg, ha már ott járt, szépen be is verte. 1:0, soha rosszabb kezdést. Aztán alig később már 2:0, Eki szépen befejezte a helyzetét, ezúttal kötény pöcsfordnak, hát nála minden pofon jó helyre megy.

Jut eszembe, csapatjáték. Alig egy hónapja megy a bajnokság, és ezidő alatt én ilyen kombinatív első fél órát még nem láttam a fiúktól. Nem tudom, hogy Wirtz padozása, Szoboszlai középpályás szerepköre, vagy mi okozta, de az biztos, hogy szép focit láttunk, ezúton is köszönet Moyes és a kékek balfaszságának. Hát nem látták ők a Burnley meccset?
Apropó Wirtz. Én úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy az árcédula egy dolog, amin a megérkezése pillanatában túl kell lépni. Se nem az én, se nem a szurkolók pénztárcájából lett fizetve, a csapatnál bőven dolgoznak nálunk sokkal okosabb emberek, akik tudják, hogy kell jól elkölteni a pénzt. Moneyball, you know? Innentől kezdve pedig marad a csupasz kérdés, hogy Wirtz milyen focista. Márpedig ő egy kurvajó focista. Tele lehetne írni több 10 oldalt olyan játékosok elemzésével, akik nehezen illeszkedtek be a csapatba/PL-be, aztán lettek kurvanagy sztárok. Ott van ugye valami Gravenberch nevű figura a középpályánkon, aki tegnap egy közel 10-es osztályzatot rakott le. Aztán ugyanezen a poszton a nem túl távoli múltból Fab, aki majd fél évig alig játszott, és tudjuk mi lett belőle. De ott van még Salah esete is, aki ugye előttünk a Chelseaben nem lett nagy sztár, hogy aztán nálunk egyszezonos csoda legyen belőle. Mondjuk azóta se múlt el, szóval lehet, hogy mégse egy szezon az. Egy szó, mint száz, szerintem Wirtznek időt kell adni. A bundás és a PL között ég és föld a különbség, mindenki látja, hogy a srác penge, max neki több idő kell, mint mondjuk Ekinek, akin már most látszik, hogy piszok hasznos tagja lesz a csapatnak. Szóval bízzunk a folyamatban, fogunk még rengeteg örömet találni Wirtz játékában.
Aztán a 2:0 után kicsit visszavettünk, helyzetecskéink voltak ugyan, de nem mondanám, hogy nagyon benne volt a 3:0, pedig azzal le is zárhattuk volna a meccset a félidő előtt. – Ilyenkor nekem egyébként egy kicsit hiányzik a Klopp féle heavy metal, amikor 2:0 után addig nyomulunk ezerrel, amig 3-4:0 nincs, és le van tudva a meccs. Slot ebből a szempontból is visszafogottabb, amivel nincs baj, csak látjuk idén, hogy a 2:0-k nem igazán elegek senki ellen.

A 2:0-s félidővel elégedettek lehettünk, de tudjuk, hogy veszélyes eredmény. A második félidőből sokminden nem maradt meg, kaptunk egy gólt, aztán lemenedzseltük a hátralevő időt, különösebben nem ment fel a pulzusom az 1 gólos vezetésnél sem, én nem láttam, hogy ez az Everton ki tudna egyenlíteni.
A cserékkel sajnos nem lettünk jobbak, sem Wirtz, sem Isak nem tudott pluszt hozni a padról, de értékes játékperceket kaptak, szerintem a csapatépítés szempontjából is jó, hogy ilyen cseréink vannak, senki nem érezheti magát fix kezdőnek a középpályán, és amíg Eki így beveri a helyzeteit, Isaknak is fel van adva a lecke.
Összességében szerintem egy viszonylag sima győzelem a szerdai BL után szombat 13:30 kor sosem rossz eredmény, a játék is kezd alakulgatni, szóval nálam több, mint félig tele van a pohár, és hát 5/5 PL és 1/1 BL mellett nagyon nincs is miért fanyalogni.
Folytatás kedden este a Ligakupában a Soton ellen.
