Vem fan är Alexander Isak?

Sturridge szülinap, Gravenberch 2 éve csatlakozott, Babelopter day. Arsenal ütés egy villámcsapással. Csupa öröm és boldogság járja át a testeinket, Vörösök. De a java még hátra van…

Boldog Isakhelikopter napot mindenkinek. Kezdjük, mert hosszú elemzést terveztem be, csak nektek. Prémium igazoláshoz prémium poszt dukál.

I. fejezet: Karrier gyorstalpaló

Alexander Isak 1999. szeptember 21-én született eme csodás világra. Eddigi karrierjét a következőképpen lehetne fejezetekre bontani.

Svédországi alapok (2015-2017):

Karrierjét az AIK Solna U17-es csapatában kezdte, 2015-ben csatlakozott az U19-es csapathoz, majd rá egy évre, 2016-ban 16 évesen került a felnőttcsapathoz, ahol 24 meccsen 11 gólt és 1 gólpasszt jegyzet.

Érdemes megnézni ezeket a videókat, egyrészt, mert csodálatos kordokumentum. Másrészt egyes gólokban már felsejlik az idősebb Isaknak a gyökerei.

Az első idénye után leigazolta a Dortmund 8 millió euróért.

Dortmundi-Willem II időszak (2017/2018; 2018/2019) : 

Dortmundi karrierje visszaesésnek tekinthető. Fiatalon, 17 évesen érkezett, első idényében ‘367 percet játszott 13 meccsen és 2 gólt lőtt. Ebből az időszakból ennyi highlight reelt találtam, ezt viszont nem teszi zsebre. Bár a first touch itt is emlékeztet arra az emberre, aki Isak mára lett.

Ez a dribli meg olyan volt, mintha Firminot Matip testébe öntötték volna.

2018/19-ben játszott 11 meccset a Dortmund második csapatában, 5 gólt jegyzett, majd kölcsönben elvitte a Willem II Tilburg csapata az Erediviséből, ahol a szezon második felében 16 meccsen 14 gólt szerzett.

Itt nem pusztán egyes gólok minőségét, hanem Isak egyik fontos erényét tudnám kiemelni. Azt az átkozott „szerencséjét”. Erről lentebb írok még bővebben.

Real Sociedad karrier (2019-2022): Ahol Nagy Sándor megszületett:

Willem karrierjét követően felfigyelt rá a Real Sociedad csapata. Ugyanebben az időszakban volt Xabi Alonso a Sociedad B vezetőedzője. Ő és Imanul Alguacil döntöttek úgy, hogy Isak márpedig a felnőtt csapatban fog játszani. Én ide kötöm a „The Great Alexander”, avagy lefordítva Nagy Sándor megszületését.

Nagybetűvel. Beszéljenek a számok helyettem, idényekre lebontva:

19/20: 45 meccsen 16 gól, 3 assist, ‘2064 perc

20/21: 44 meccsen 17 gól, ‘2980 játékperc

21/22: 41 meccs 10 gól, ‘2760 játékperc

Egy 20-as éveiben tartó játékostól ez több az elvártnál. Ráadásul ha megnézzük a top10-es listát, még inkább az az érzése az embernek, hogy ez a srác nem mindennapi.

Még a Sociedad is tudta ezt, nem véletlenül volt rajta egy 90 millió eurós kivásárlási záradék. A Liverpool is versenyben volt érte, de egy bizonyos Darwin Nunez mellett kötöttünk ki, miután „Jürgen meggyőzte a boardot”.-részlet az Ian Graham interjúból. Jürgen mellett szóljon: Ha szabad szemmel, „futballedzőként” nézi az ember, Nunez akkoriban meggyőzőbbnek látszódott. De az analitikus szemlélet ismét bizonyított a futballedzők érzékei felett. Üdvözlök minden egybegyültet az új generáció futballjában, ahol egy board igazol a csapatnak (többé már nem az edzőnek, szerény megállapításom szerint) aszerint, hogy mit vár el a pályán.

Mindenesetre, Isakból Newcastle játékos lett 70 millió euróért, ami akkoriban nagyon magas összegnek tűnt érte. Én is, ahogy sokan mások, ezzel védtük Darwin Nunezért kiadott pénzt. Oh, mekkora kanyart vett az élet.

Newcastle: Ahol Nagy Sándor felnőtté vált

Itt ásnék mélyebbre is, mert bár Isak eddigi karrierje is fényes volt, a Newcastle-i karrierjében sikerült őt egy gyémánttá csiszolni. Két szezonban 44 gól, csodálatos teljesítmények. Itt már teret adok a részletes elemzésnek.

Elemzés:

23 Premier League gól karrierje csúcsa volt a svéd óriásnak, ráadásul ezt megspékelte egy Newcastle rekorddal – nevezetesen zsinórban 8 meccsen talált be legalább egyszer, ezzel megdöntve a Shearer és Joe Willock által tartott 7 meccses rekordot.

Nemcsak a góljai száma fontosak, hanem ahogy káoszt teremt az ellenfél védelmein – kihúzza őket a védekező állásokból, vagy mélyen van és területet nyit/befut mögéjük.

Firmino poziciós játékát, Suárez kíméletlen helyzetkihasználását, Mané robbanékonyságát összegyúrnánk, nagyjából Isak prototípusát kapnánk meg (félreértés ne essék, nem ugyanilyen szinten űzi ezeket a kiemelt jellemzőket, de az vitathatlan tény, hogy benne van az arsenaljaban.)

Poziciós játék:

Fura lehet touchmapből elemezni egy csatárt, ezt az Athletices srácok is megemlítették, de ez most elég sokat mutat Isak játékstílusát tekintve.

Nyilván a 9-es posztból fakadóan a 11% és 10%-os labdábaérések várhatóak középen, de érdemes nézni, milyen folyosókban támadja még az ellenfél 16-osát. Személy szerint kiemelném a halfspace folyósokat, nagyon kell egy ilyen csatár, aki ezekben hatékonyan tud labdát járatni nekünk. Olyan támadóból már van nagyon sok, aki a baloldalt támadja.

Labda nélküli mozgás:

A mozgásait az Athletic Isak skillcorner profilján szmlélteti, megnézve a labda nélküli mozgását, amit összevet Európa top7 bajnokságában megtalálható támadókkal.

Ez a halmazábra 0-99-ig értékeli a futásokat az alapján, hogy hogyan ért labdába az egyes futás végén a támadó.

Külön kiemelendő ez alapján Isak beadásfogadási képessége (cross receiver táblázatrész,), a szélre és halfspacebe történő bemozgásai (overlap/underlap). Európa csúcstartója ezekben a statisztikák szerint, érdemes nézni is, mit csinál másképp a többiekhez képest.

Az ördög a részletekben rejlik. Isak nagyon sokféle mozgást hajt végre. Kihúzódik a szélre, ami elég alap, Isak gyakran játszott bal oldali szélsőt, hogy Callum Wilson legyen a 9-es. De klasszikus kilencesként is gyakran operál a szélről, hogy magához húzza a védőket és kinyissa a területet másoknak középen. Ekitiké, Wirtz, Gakpo és Salah is sokat profitálhat ezekből.

Gyakran mélyen a középpályán találja magát, amolyan Firmino 2.0-ként, hogy a fullbackek és a szélsők előre tudjanak menni arra a területre, amit Isak ezzel kinyitott. Ez őt is segíti, hogy megtalálja a pozicióját a második hullámban.

Minél mélyebben helyezkedik, annál több lehetőséget teremt magának a támadásra. A védőknek szinte kötelező vele menni, cserébe területet hagynak maguk mögött, amit egy fürgeségéről híres csatár nagyon könnyedén ki tud használni.

Csak nézd meg ezt a találatot.

A nagyérdeműt persze meg lehet kérdezni, hogy miért kell vele menni, miért adott Bednarek legalább egy leheletnyi területet is Isaknak és miért nem állt be sünbe? Nos, főként azért, mert Isak ellen az se jó ha szembe van a kapunak, mert . Mer cselezni és nem is ügyetlen benne, azaz, ha mélyen beássa magát a védő, akkor sincsenek jó kilátásai.

ide például kellett volna még 10 védő.

Isaknaknak ezen erényei, finom mozgása és fürgesége nagyon sokat segít, hogy előbb érjen be a boxba és szerezzen gólt.

Boxon kívül pedig az első labdaérintései nagyon hatékonyak, hogy kilépjen a védők bűvköréből. Lásd a fenti Soton gól, vagy ez, ahol csak azért nem cselezte ki Van Dijkot, mert előbb a bombagól mellett döntött.

 

Itt kanyarodnék rá a csatárok legfontosabb erényére és ami szerintem Isakot elválasztja a többi csatártól.

Helyzetkihasználás, Lövéshatékonyság:

A fenti Pool elleni gólja nem pusztán egy jókor kijött lövés. Senkinek nincs Isaknál több akciógólja 16-oson kívül 2022-23 óta.

A fenti grafika azt mutatja, hogy egy 900 perces legördülő átlagon mennyi volt a nem büntetőből szerzett gólja (kékkel jelölve) és a mennyi volt a várható gólja (pirossal jelölve). A varianciákba tartozhat persze, hogy szar volt éppen a kapus, vagy Isak szerencsés volt (nem alulértékelendő csatárerény, főleg Nunez utolsó 3 évét látva). De a legtöbbet mégis az elit befejezéssel lehet magyarázni.

Amióta megérkezett, Isak top10-ben van a „lövések hozzáadott értékét tekintve” (*Shooting goals added, de ha megnézzük a definiciót érvényes lesz ez a fordítás).

Ez a mérés azt méri, hogy milyen volt a lövés minősége az azt megelőző pillanatban (xG) és milyen volt azután, hogy elvégezte (xGOT). Azaz kiemeli azt a játékost, aki hozzáadott értéket ad a lövéseinek, azoknak a kihelyezésével és erejével. Isak a mérés alapján a legjobbak közé tartozik, a jó helyzeteiből kiválóak lesznek.

Hogy ide is szúrjak példát, hoznám a két gólját az első meccséről.

Tökéletesen kihelyezett labdák, elképesztő erővel. 

Ez egy olyan piacon, ahol még csiszolatlan gyémántok mozognak 90 milliók környékén (Woltemade, de még Ekitiké is nyugodtan jöhet ide), hirtelen nem is tűnik soknak ez a 125 millió font.

A végső állomás: Liverpool: Ahol Nagy Sándor hódítani kezd (remélhetőleg).

Szuperlatívuszokban írtam róla, mert a csávó tényleg sztárként érkezett már ide. Nem várunk rá, nincs az, mint Wirtz esetében, egy PL proven 26 éves. Nagyon vártam, most is nagyon várom a debutálását, végre a csapattal tud készülni a folytatásra.

Isak, Ekitiké, Gakpo, Salah, Wirtz, továbbá Frimpong, vagy Rio. Az első 5 ember fix alapkezdő természetesen és úgy lehet őket variálni 4 vagy akár 5 posztra, ahogy Slot nem szégyenli. Ízlelgessük azért ezt.

4-1-3-2, 4-2-2-2, 4-2-4-es formációkat is el tudok képzelni a jövő Liverpooljának, amikor éppen az ellenfél dominálása lesz a cél (mondjuk éppen a Burnley ellen).

Továbbá egyes meccseken arra számítok, hogy a csatárok és a 10-es labda nélküli mozgása egy ordenáré nagy fluid káosz lesz, mint egy tornádóban összegyűlt homokvihar tsunami, amiben amúgy még villámlik is.  Mindenki forogni fog, rotálják a másik pozicióit jobbról balra, a védőkkel együtt nekünk is nehéz lesz lekövetni a csapatot. Erre mondjuk Slot miatt kevesebb esélyt látok sajnos, de nem adom fel a reményt.

Nagyon nagyon szurkolok, hogy sok góllal gazdagítson minket.