P[oszt MBappé] S[zent] G[alaktikusok]
Beszéljünk Párizsról. Na nem úgy, ahogy eddig. Egy új irányvonalat nézett ki magának a párizsi vezetés, egy olyan projekt kezdődött, amire analitikus szemmel elsőre szívesen tekint az ember, majd csak utána lesz benne egy morális hányinger. Erről lesz szó, aztán áttérek a Liverpool-PSG meccs kérdőjeleire.
Milyen sztereotípiákra gondolok?
Úgy tűnhetett egy momentum erejéig, hogy Kyliannal együtt távozott az a megközelítés is, amit én Párizsi Galaktikus projektnek hívok.
Lényege, hogy kiöregedőben lévő sztároktól kezdve a fiatal felnőttekig mindenkit Párizsba hívnak nagy lóvét keresni és focizni. Ibra, Messi, Beckham, Di Maria, Cavani, Neymar, lehetne sorolni a végletegik a neveket. És végül most úgy tűnt, Bappéval végleg bezárult ez a kör.
Még a tulaj is elhúzta előttem is a mézesmadzagot, olyanokat nyilatkozott, hogy így csapatot építeni nem lehet, ami még jogos és igazságos kijelentésnek is bizonyult, elég ránézni Teknőc mennyit vitt haza a többiekhez képest.
Hozzátéve azt is, mennyit köszönhetnek neki
A két ábrát értelmezve, Mbappét pótolni elkerülhetetlen feladatnak bizonyult. Azt is könnyen feltételezte az ember, hogy nem egy ember fogja átvenni azt a teljesítményt, amiket generált és piszkosul nehéz lesz pótolni. Kivéve, ha tele vagy pénzzel.
Még Breki távozása előtt közvetlenül felkészülten tették le az új éra alappilléreit, kezdve egy új edzőközponttal, 13 új edzővel, akiknek az a feladata, hogy a fiataljaikat a legmegfelelőbb körülmények között tanulják a futball nevű gyönyörű sportágat.
Ja, és kibasztak a 2023/24-es átigazolási ablakon 250 milliót. Ebből persze már kivontam az eladásokat, ekkora mínuszba rakták magukat, igen. És nem kerülném el, hogy említsek néhány nevet:
- Goncalo Ramos 60 millió
- Manuel Ugarte 50 millió
- Kolo motherfucking Muani 95 millió.
Ráadásként -100 millióval zárták a 2024/25 ablakot. És akkor már folytatom a felsorolást
- Goncalo Ramos 12 gólos, jó potenciál lenne benne, de hát ez a PSG-be nem elég.
- Ugarte esetében csak -5 millió veszteséget kellett elszámolni, és „erősíti” az egyik PL kiesőjelöltet.
- Kolo Muani kölcsönben van a Juventusnál és megmondták neki, hogy nézelődhet új csapat után a jövőben.
Ez vízió, medve anyám.
Szerény személyem ezen a vízión finoman kuncogott mondjuk, mint aki nagyon szívesen elhiszi, csak szeretné látni is, hogy itt majd óriási reformtörekvések jönnek. Miközben a pinanyalatni naivitásban azért lelki szemeim előtt láttam, hogy a következő nagy elérhető sztárocskánál azonnal lefognak menni kutyába.
Lám csak, lám…
Kvaradona annyira nem szívesen tolja már Nápolyban a pettyest, ment is 70 milliós ajánlat, pici pénz nagy szerencse, meg egy szerény 380 ezres heti kifizetés (forrás: Capology). Nehéz azért az élet, meg kellett húzni nagyon a nadrágszíjat, hogy szakadna rájuk a Notre Dame.
Összességében tehát a Galaktikus projekt nem veszett el, csak átalakult elkezdték majmolni a Perez féle új iskolát:
- Vegyél tehetséges fiatalokat, relatív gecidrágán (a többiekhez mérten)
- Nevelj ki belőlük értelmes kezdőjátékosokat egy 1-4 éves távlatban
- Nyerj meg mindent, amit lehet
Most a PSG még az első lépésnél tart, csak Perezzel féle Madriddal ellentétben ennek a csapatnak egyáltalán nincsen átmenete. Ami a Realnal teszem azt Valverde esetében megvolt. Toni Kroos és Modric mögött edzett pár évig, hogy aztán berobbantsa a La ligát, éppen akkora, mire azok kiöregednek a kezdőből, de szívesen fociznak még a Realban. Megjegyzem, ez zsenialitás a köbön.
A PSG mást se csinál, csak amit eddig se tudott levetkőzni: Elsieti a keretépítést, túl sok játékost vesz azonnal, közben sokakat enged el 1 év után, nehogy véletlenül valaki berobbanjon. Mindig nagyban építkezik, náluk nincs megengedett türelmi idő, mert minden évben elbasznak 250-300 milliót, ami azonnali eredménykényszerhez vezet. Úgyhogy amikor kizúgnak a BL-ből, az egész projektet kiradírozzák, új projektet kezdenek, elbasznak 250-300 milliót, ami azonnali eredménykényszerhez vezet. Úgyhogy amikor kizúgnak a BL-ből, az egész projektet kiradírozzák és új projektbe kezdenek.
Nem titkolt vágyam volt éreztetni, milyen ördögi kör is ez.
És itt undorodom el az egész Párizsi projekttől. Hihetetlen, hogy mekkora károkat, anyagi veszteségeket okozna ez az attítűd egy Brighton féle csapatnak vagy akárhol máshol, ahol nincs végtelen anyagi tőke. Itt már rég csődről lehetne beszámolni, míg máshol kiscsapatokat büntetnek szarrá.
Mi várható a meccstől?
Bombaformában várják a találkozót, a legjobb 32-ben 10 gólt vertek a Brestnek, a bajnokságban 4-1-re verték a Lillet. Egy ilyen minőségű ellenfél ellen, aki ilyen formában várja a találkozót, szerintem nagyon rég játszottunk. 5 meccses győzelmi sorozattal jutottak el idáig a BL-ben, amiben 21 gólt lőttek és 3 gólt kaptak. Nem ezekből a meccsekből indulok ki, de most én is esélyesnek látom a PSG-t egy nem is olyan meglepetésgyőzelemre.
Érdemes lesz odafigyelni Dembelére, aki egyrészt 2 poszton is tud támadni, 26 gólja és 6 asszisztja van minden kiírásban, azaz pontosan 6,5-el lőtte fölé az xG-jét. Hakimit kell még megemlíteni támadásban, a BL-ben 4 asszisztot és 12 helyzetkialakítást jegyzett magának.
Mérföldkő lesz ez a meccs Marquinhos életében, a 100. meccsét játssza majd a BL-ben. Az ilyenekre is érdemes figyelni.
Minket nem igen kell bemutatni. Salah bombaformában, a középpályánk baszó, Trent oldalán a védekezési feladatok gyakran döcögnek (az előző meccsen adtam neki egy csillagos 5öst, most javíthat az átlagán), amennyiben Kvaradona azon az oldalon lesz a kezdőben, egy elég kellemetlen meccs várható. (az Opta Barcolát várja oda)
Egy 1 gólos vereséget most bármikor aláírnék. Egy győzelmet méginkább méltányolnék, a minimum elvárásom, hogy játsszunk hatékonyan, úgy például, ahogy a City és Newcastle ellen, akkor az X is egy bőven hozható elvárás és a győzelem is karnyújtásnyira van. Nagyon megmagyarázni nem kell, ha most kikapunk, maximum a Hanyag moderállat veretlenségi sorozat szűnik meg (= Az idei kiírásban még mindig nem konferáltam fel olyan meccset, amit elveszítettünk volna, és a kiharangjaimban is győzelmekről és döntetlenekről kellett beszámoljak).
Felkészítek mindenkit arra, hogy tőlünk egy luxusbusz várható, gyors és remélhetőleg szép és/vagy hatékony kontrákkal. Én ha továbbjutunk, a szív diadala díjat, futball igazságosztó emlékérmet már most odaadnám a Liverpool csapatának.
Közös meccsnézéseket továbbra is Poolbarátok és a Red Lads szervezi, velem lehet találkozni Kecskeméten, autogramot is szívesen írok, egy sörre is meg lehet hívni, nem állok ellen a felkérésnek.
936 szónak is kettő a vége: Hajrá vörösök!