Csak a győzelem számít?

Van egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy ha legyőzzük a Villat, akkor a 29. fordulós meccsünket követően 10 ponttal fogjuk vezetni a Premier Leaguet! A rossz az, hogy a 26-dik, 27-dik és 28-dik fordulót nem játszottuk még le, a Slot éra első gödrében vagyunk az utóbbi 3 meccsünkön, és hétvégén az Etihadban jön az épp formába lendülgető City. Minden mást tegyünk most félre, mindegy hogy hogyan, de nyernünk kell a Villa Parkban. Itt most csak a győzelem számít. De tényleg így van ez?

Elég kompetitív voltam világ életemben. Sportban ugyan soha nem jutottam el semmiben a világ által is komolyan vehető szintre, de én az n-esek elleni derbit felsőben vagy az anyámék elleni társast óvodában pont olyan komolyan vettem mint egy BL-döntőt. Egy jó pókerpartiban a mai napig teljesen át tudok szellemülni, és bár megtanultam élvezni a játék örömét is, azért még mindig nyertesként tudom csak igazán őszintén érezni, hogy „jajj, abszolút nem a győzelem a lényeg”. Mint a „pénz nem boldogít” pólót hordó milliárdosok vagy a „szépség nem minden”-t hirdető topmodellek.

A Liverpool szurkolóvá válás pedig csak erősített ezen az érzésen. Én már akkor kezdtem el megismerkedni a csapattal, mikor a nagy múltú, „egykoron sikeres” státuszában tengődött a klub. Mikor a 20 évvel korábban kinevetett Sir Alex Ferguson tényleg kezdte vészesen megközelíteni, az utolérhetetlennek gondolt 18. bajnoki címünket. Mikor kezdett egyre kínosabbá válni, hogy milyen régóta nem voltunk már bajnokok. Nyerni kell, mert meg kell mutatnunk, hogy nem nekik van igazuk. Nyerni kell, mert nem tűrhetjük, hogy kinevetnek minket és örök vesztesnek látnak. Nyerni kell, mert belül félünk, hogy nekik van igazuk.

Rafa 2008-9-es szezonjában el is lehetett hinni úgy igazán, masszív védelem, világklasszis középpálya és a PL akkori egyik legjobb csatára. De hiába volt jobb gólkülönbségünk, kevesebb vereségünk, a végén a United nevethetett és ezzel beértek minket. 2013-14 sokkal inkább egy egészen elképesztő, PL történetének top3 egyéni szezonteljesítményébe tartozó Suareznek volt köszönhető. Bőven túl sok pontot veszítettünk a szezon első felében ahhoz, hogy reálisan bajnoki címről álmodozhassunk, de egy akkora felülteljesítő menetelésbe kezdtünk az új évben, hogy egy picit elhihettük az utolsó fordulókig.

Aztán Klopp tényleg az első sajtótájékoztatójával új fejezetet nyitott a Liverpool történetében. Megértették a szurkolók, hogy a saját dicső múltunk béklyóitól meg kell szabadulnunk, és az egyetlen út felfelé a napról napra történő fejlődés, a hosszú éveken át konzisztensen beletett munka lehet. És évről évre jobb csapattá váltunk. Közben sajnos évről évre nehezebb Cityvel kellett megküzdenünk, mégsem éreztem sem magamon, sem a csapaton a görcsösséget. „Ilyen teljesítmények mellett csak idő kérdése és meglesz a bajnoki cím”. És aztán meg is lett.

Persze, ennél kevésbé katartikus módon nem lehetett volna beteljesíteni egy város 30 éves vágyakozását. Szurkolók nélkül és valódi ellenfelek nélkül, rekord korán meglett a várva várt 19. Véget értek az évtizedes zrikálások, megmutattuk, hogy ismét tudunk az ország legjobb csapata lenni. De az addig tartó 4-5 év teljesen értéktelen lett volna, ha végül nem jön össze a PL? Szerintem nem.

No, nem elvitatni akarom, hogy van jelentősége. Klopp egyéni focitörténelmi megítélésében hatalmas különbség van a 0 és az 1 között. Úgyszintén Salah, Van Dijk és a többiek karrierjében, vagy a Liverpool képességében, hogy meg tudja tartani ezeket a top sztárjait. De rosszabb edző lenne Jürgen Klopp, rosszabb játékos lenne Salah, rosszabb csapat lett volna ez a Liverpool, vagy rosszabbul szórakoztunk volna a szezon 99%-ban, ha a City ebben az idényben is 100 pontot szerez és megelőz minket? Szerintem nem. A teljesítmény, amit konzisztensen leraktunk a pályára az, ami igazán megsüvegelendő. És a hihetetlenül intenzív és szórakoztató foci az, amit közben is élveztünk és ami leginkább megragad majd évtizedek múltán is az emlékezetünkben.

Nem hiszek a győzelem mindenhatóságában, mert a futball szórakozás.

Emlékeztek a Chelsea elleni 4-4-es BL visszavágóra? Egy pillanatra nem álltunk továbbjutásra, de ma is borsódzik a hátam, ha visszanézem. De a Suarez-Sturridge páros 52 gólos szezonja és legtöbbször a Salah-Firmino-Mané hármas gyilkos kontrái sem juttattak minket bajnoki címhez. De izgultunk, ámultunk-bámultunk és jól éreztük magunkat. Egy Liverpool meccs nem egy unalmas munkahelyi beszámoló, amit, mint valami kötelezettséget le kell hozni, a lehető legkevesebb befektetett munkával hanem egy szórakoztatóipari esemény. Vannak persze a rossz sorozatoknak is lelkes követői, de ha hosszú távon sikeres akarsz lenni mint sorozatgyártó, akkor muszáj valami olyat a képernyőre vinned, ami leköti a nézőidet. A mai top futball ugyanebben a figyelemiparban küzd azért, hogy minél több ember, minél több ébren töltött óráját focimeccs nézésével akarja tölteni.

Nem hiszek a győzelem mindenhatóságában, mert hosszú távon a mögöttes teljesítmény a fontosabb.

Ez már talán kevésbé ellentmondásos álláspont. Persze, a sok-sok három pontból lehet összeadogatni a sok pontot, ami már elég a bajnoki címre, de ha nincs meg a kellően jó teljesítmény, akkor előbb-utóbb elapadnak a pontok is. Be lehet húzni mázlival egy meccset, lehet azt mondogatni, hogy „nekünk ez járt a múltkori miatt”. De a szerencsével maximum egy kupadöntőbe lehet bejutni, 38 meccses időtávon nem tud kitartani. Ha nem tudsz kidolgozni jobb minőségben helyzeteket, mint az ellenfeleid, akkor előbb utóbb nem fogsz nyerni.

Ez persze megint nem azt jelenti, hogy mindig hozni kell a maximumot. Abszolút belefér az, hogy pár meccsen át nem igazán játszunk jól, pláne, ha ilyenkor is szépen termeljük a pontokat. Senki nem emlékszik már rá, hogy milyen rém unalmas meccseken gyűjtögette össze a 13 bajnoki címhez szükséges pontokat Ferguson. De még csak arra sem volt szükség, hogy csúnya játékkal, de behúzza egy bajnokcsapat csaknem az összes meccsét. A 15+ meccses győzelmi szériák és a minimális pontvesztéssel lehozott félszezonok a Guardiola-Klopp párharcban született anomáliák. Egy leendő bajnoknak is belefér pár kellemetlen vereség. A modern focit teljes egészében áthálózó kommunikációs iparnak viszont mindenből sokkal nagyobb ügyet kell csinálni, mint ami, hiszen 0-24-ben mondaniuk kell valamit, akkor is, ha nincs miről beszélni. Nem lehet már egyszerűen elveszteni egy meccset, „Did XY just bottle the title” szalagcím lesz belőle. Pár gyengébb meccset lehoz Allison? Kellehernek kellene védeni helyette. Pár gyengébb meccset lehoz Kelleher? Mindannyian tudtuk, hogy első számú kapusnak ő nem opció. Trent eladott hat labdát? Takarodjon Madridba, nem illik amúgy sem Slot rendszerébe, ezt a teljesítményt bármelyik ifista tudja. Virgil nem egyből 100%-os az ACL műtétje után? Túl lassú lesz már top szinthez. Hibázott Quansah? Középcsapat matéria. Robbo megint kirongyolt a homályba? Kiöregedett már. Szobonak alig van gólja? #NotMyNumberEight. Gravenberch nem robbant be 20 évesen az első szezonjában? Jól lehúzott minket a Bayern! Diaz nem Liverpool szint, el kéne adni. Chiesa egyáltalán mit keres itt? Jota túl sérülékeny. Nunezből nem lesz már csatár. Salahból ki kelett volna szállni, amíg még kapunk érte pénzt. Aztán valahogy együtt mégis vezetik a bajnokságot.

Nincsen tehát nálunk semmi tragédia. Annyi történt, hogy a Liverpool játszott 3 gyengébb meccset egymás után. A Plymouth ellen még nyugtathattuk magunkat a B-kerettel, meg hogy különben is, milyen jó lesz hosszú távon a bajnokságban, ha nincs FA-kupa. Az Everton ellen pedig ott vannak persze a vitatható bírói ítéletek, de azért arról talán csak nem egy személyben Oliver tehet, hogy közben megvertek minket várható gólokban (legalábbis az Opta szerint). A Wolves ellen meg végül is megvolt a három pont, hát most mit számít, hogy 0-10-es kapuralövési aránnyal zártuk a második félidőt és remegő lábakkal bekkeltünk a PL 17. helyezettje ellen, hazai pályán? Hát az Arsenal is csak a végén húzta be a Leicester ellen, pedig azok aztán tényleg ki fognak esni! De ez a három meccs így egymás után, számomra kezd már kicsit aggasztó lenni. Nem az eredmények, hanem a mögöttes teljesítmény miatt. Persze, a mostani szezonunkban inkább a Spurs elleni parádé volt a mintából kiugró meccs, mert ősszel sem a teljes erejű pressinggel végig sarokba szorított ellenfél volt a jellemző kép az Anfielden, de mégis még érthetetlenebb ezzel kontrasztba állítva az, ami közvetlen utána következett. Ha ránézünk a mindig aktuálisan elmúlt 5 meccsből átlagolt XG statjainkra, főleg támadásban látványos a visszaesés.

Ami elég valószínű, hogy ez a teljesítmény egy Villa vagy egy City ellen nem lesz elég idegenben a győzelemre, de még a pontszerzésre is neccesen. Ha a kötelezőnek gondolt meccseket tudjuk majd hozni áprilisban (ahol azért reményeink szerint bekavarnak még a BL-negyeddöntők is), akkor egyébként beleférhet, ha a most következő két idegenbeli meccsünkön csak döntetleneket érnénk el. De egyrészről láttuk a Wolves ellen, hogy egy kötelezőnek gondolt meccs milyen gyorsan tud élet-halál harccá válni, más részről nagyon nem kéne magunkra húzni az Arsenalt. Megint csak a Wolves meccsen láttuk, hogy egy 3-0 helyetti 2-1 mennyire megfogta fejben a fiúkat, egy hirtelen megfeleződő pontkülönbség az Arsenallal szemben hasonló hatással lehet rájuk.

Nincs túl kirobbanó formában a Villa sem, bár az Ipswich ellen csak hatalmas pechhel nem nyertek, előtte kikaptak a Wolvestól és döntetlent játszottak a West Hammel is, mindkét meccsen alulmaradva várható gólokban is. Összességében négy bajnoki óta nyeretlenek. Megverni őket a Villa Parkban idén csak az Arsenal tudta, viszont a Man United, a Borunemouth, a Palace, a Brighton és a már említett Ipswich-West Ham páros is tudott pontot lopni tőlük, a City és a Brentford az, akiket meg tudtak verni a felsőházból otthon.

És mi várható tőlünk?

Diaz visszakerült a posztjára és egyből góllal, meg kiharcolt tizivel jelezte, hogy itt mennyivel jobban érzi magát, ezért én most is a szélen gondolkoznék vele. (Gakpo sérülésével ez most úgy néz ki, nem is nagy kérdés). Grav rotálhatatlanságát én sem értem, de úgy érzem, ő, ha le nem sérül, minden meccsünkön kezdeni fog a PL-ben. Jones pihent egy kicsit, így ő logikus lenne középpályára, hátul pedig a szélső védő poszt az, ahol Slot általában bele mer nyúlni a kezdőbe. Ezek alapján egy Ali – Bradley – Konaté – Virgil – Tsimikas – Gravenberch – Jones – Szoboszlai – Diaz – Nunez – Salah kezdőt várnék, szokásos egy óra körüli betervezett cserékkel. Ha sikerül elég jó ütemben berohangálnunk a Villa magas védelmi vonala mögé, akkor kell, hogy legyen elég helyzetünk hozzá, hogy megnyerjük a meccset, de őszintén szólva én most egy sirály tarkóján megpattanó, rosszul hazagurított labda mellett luftot rúgó Martinez sarkáról becsorgó góllal megnyert meccsel is elégedett lennék.

Mert nem hiszek a győzelem mindenhatóságában, de most tényleg csak a győzelem számít.