Paloma negra
A kiharangot ezúttal Zsolt András Máthé dalolja.
Ott folytatódott, ahol Nottingham-ben abbamaradt. A változatosság kedvéért most nem Trent-et karistolták, hanem Tsimikas kapta Mbuemo-t, aki be is sárgította a greek scouser-t, aztán azért később van Dijk és Konaté is leoktatta a móriai csatártörpöt. A galambok közben valamire készültek…
Dominik, a génjeibe kódolt csárdás-virtustól, menetrendszerűen legényesen át-átlépegette a labdát összjáték közben, ámde ezúttal befejező erényeket is csillogtatni kezdett. Szlalomozott a védők között, távolról esztergálta a felső lécet, és közben ellátta emberevő alapfeladatát is. Gakpo és Diaz Nunez hasonmás-versenyt bonyolított, Salah kifejezetten életlennek tűnt.
Szöglet-dömping, 37 kapuralövés, de nem tűnt úgy, hogy lesz bármi eredménye. Eljött az ideje a Slot-féle csodacserének (Robertson, Nunez)… Aztán a következőnek (Jones, Elliott)… Még Chiesa is bejött egy átmozgatóra. Felmerült, hogy esetleg Gravenberch hátra mehet megint cb-nek, de az ellen most veszélyesebbnek látszott, mint a kifingó-félben lévő Nottingham a finisre fordulva. A galambok közben valamire készültek…
“A színészeket kérjük a színpadra bemelegítéshez, dal-próbához!” – Konstatálva a nullnullt, lekullogtam a munkahelyemre a saját átmozgatómat elvégezni az esti előadáshoz (azt a maradék pár percet később az Arsenal-Aston Villa meccs utolsó momentumaival helyettesítettem with pleasure). Hát nézem utána az eredményt. Hollywood! Két évtizede van az az érzésem, hogy a csapat sztoriját Hollywood-ban írják (a történelméről nem is beszélve: tragico-comico-pastorico-historico). A galambok közben valamire készültek…
