Fel kell pörögni

Fura egy meccs volt ez a Girona elleni, vagy hát inkább ritka szar, olyannyira, hogy a Fonat népe sem a meccsben, sem a kommentmezőben nem találta igazán örömét, így fordult elő, hogy a Szaunában ülve inkább egymás között dumáltunk, mint közöttetek.
Ennek a beszélgetésnek egy részét Hanyag Kollega már képernyőre vetette, és nem tudok nem messzemenőkig egyetérteni vele (az Elliott&Endo részt pedig mintha én írtam volna). Éppen ezért is nagyon fontos üzenete a holnapi meccsnek, hogy fel kell pörögni!
Egyrészt mert a PL (de meg merem kockáztatni, a Champo) egyetlen csapata ellen sem lenne elég az, amit Gironában mutattunk. Másrészt, mert a PL-nek is egy erősebb csapata érkezik az Anfieldre. Nem tudom, de nem is nagyon akarom megítélni a spanyol bajnokság erejét, a Girona amúgy nem egy rossz csapat, valószínűleg kicsit rájuk is hatott a mi teljesen enervált, akarom mondani botrány szar játékunk.
Egyszeri olvasónk legyinthet a Fulham hallatán, hisz azért mégse a City/Arsenal/Chelsea trió egyike, de Newcastle, a MU és a Tottenham is mögöttük van a tabellán, és múlt héten az Arsenal is vért hugyozott ellenük a Craven Cottage-en. Volt szerencsém követni azt a meccset, az oly sokszor látott, közönségszórakoztatónak távolról sem nevezhető buszparkolást láttuk az egészsonkásoktól, a túloldalon meg egy félidős tátottszájas nézelődés után egy erőlködős második félidőt. Ismerős valahonnan, nem?

Márpedig a Slot-i focink jellemzően szól arról, hogy az első félidőt pihenjük át, és a másodikban csapjunk oda. Hát itt ez most nem biztos, hogy elég lesz. Egyrészt, mert az Arsenal sem rossz kombinatív játékát is jól ölte a Fulham-védelem, másrészt, mert ha szopunk egy hasonló gólt, mint az ágyúsok, akkor mi is simán járhatunk úgy, ahogy ők.
Jó hír viszont, hogy a City és a Real ellen is láttuk, azért ha kell, tudunk az első felesben is focizni, viszont cserébe egy Fulham ellen mégse úgy megy ki az ember fia a gyepre, hogy na akkor ezeket már csak azért is faszrahúzzuk. Szóval fel kell pörögni.
A Fulham egyébként a baloldalról sokkal veszélyesebb, az 5 gólos Jimenez mellett 5 gólos Iwobi a balszélről és 4 gólpasszos Robinson a balhátvéd. Szóval Trent jó volna, ha összekapná magát és az utóbbi időben rendszeres eladott labdáit hanyagolná, mert mellette Gomez azért nem egy Konate sajnos. Kiváló hír, hogy Chiesa már edzett a csapattal, így szeptember 25 után akár újra láthatjuk őt, vélhetően max a padon dideregve, csak meg ne fázzon megint. A Keita-díjas támadónk egyébként majd 3 hónap és 15 meccs után fitt(?) újra, na erről beszéltem az ő beharangozójában. Mondjuk nem mintha a Girona ellen azt láttuk volna, hogy Grav vagy Salah pihen, hiába van opciójuk a padon. Pihentetni most nem nagyon kell, hétközben ligakupa van, utána pedig csak vasárnap lesz a Tottenham meccs. Holnap így mindenképp gálakezdő, és ha lehet, hamar ki kéne szúrni a busz kerekeit.
Meccs szombaton 16.00-kor a Spíler1-en.
