Szoboszlai volt csapata ellen győztek Szoboszlaiék

Nem tudom, hogy a tavaszi fáradtságot követő nyári levertség utáni őszi depresszió, az ópiátszármazékokat tartalmazó köptető, az én bioritmusomnak kései időpont, a Slotball végtelen unalma, vagy ezek valamilyen elegye teszi, de meglehetősen álmoskás meccsélményen vagyok túl. Egy kocsmában időnként felriadó, nem teljesen tiszta tudatállapotban valamit morgó alkoholista szavaihoz hasonlatos bejegyzés következik.

Kellemesen lassú lötyögéssel indult a meccs, az első emlékezetes pillanatot a nagyszerű svájci játékvezető szolgáltatta, miután kiosztott Mac Allisternek egy sárgát arra, hogy el mert esni, miután felrúgták. A 13.percben a Szoboszlai Dominikhoz hasonlóan 8-asban játszó Haidara durrantott egy egészségeset, majd a 19-dikben a Szoboszlaihoz hasonlóan a Lieferingből induló Sesko próbálta kihasználni, hogy Kellehernek nem sikerült kifejelni a labdát. Helyszíni beszámolók szerint az ír kapus pulzusa ideiglenesen 50 fölé emelkedett.

Itt jött egy kis pörgés, a Szoboszlaival egy évben született Opendáról először azt hittük nem éri el, de elérte, aztán azt hittük nem rúgja be, de berúgta, aztán azt hittük nem lesz les, de les lett. Pár percre rá érkezett Nunez, elsőre nem mertem ünnepelni, mert annyira Nunezes lett volna, ha egy amúgy gólba tartó labdához hozzáér feleslegesen lesről, de a visszajátszások alapján megúszta a Zirkzeezést, se nem volt lesen, se nem biztos, hogy bement volna. Dibusz amúgy fogta volna.

Megtoltuk a további perceket, Szoboszlai válogatott csapattárs kapusa hatalmas bravúrokkal tartotta az eredményt. A 38.percben egy szép beindulást követően, egy tök egyértelmű, ahogy a művelt angol mondaná kőfal tizenegyest nem kapott meg Darwinunk. A Szoboszlaihoz hasonlóan magyar Orbán egy geci, hogy még ő reklamált a sárgáért, de a fő faszkorbács a vak bírónak és a VAR-nak jár, aki nem gondolta, hogy ezt meg kéne nézni még egyszer.

A Szoboszlai Dominikhoz hasonlóan 15 betűs nevű Arthur Vermeeren nem igazán tudott festői szépségű passzokat osztogatni, a Dominik legjobb salzburgi haverjával egy országból származó Nusa pedig annyira semmit nem csinált, hogy még azt sem érdemli meg, hogy valami ánuszos viccet faragjunk a nevéből.

A félidőben felriadva az RTL-es stúdiót látva eltöprengtem rajta, hogy ha távolságtartási végzése van a vörös hajú csajnak Koppányi Geritől és Lisztestől, akkor vajon miért pont őket hívták meg.

Innentől kezdve viszont már masszívan overpizsi-timeban voltunk, így a pislogásaim is hosszabbra nyúltak. A 60. Percben ijedten kérdeztem közbe, hogy mégis mi történt eddig, mert semmit nem jegyeztem fel még a második félidőből. Gakpo 4 méterről Gulácsiba bikázását tudta felidézni egyedül a teljes asztal (Ő egyébként Szoboszlai jelenlegi klubjában nevelkedett).

A 70. percben a félidő első szép megoldása Szoboszlai nevéhez fűződik, a szép sarkazás után Szoboszlai csapattársa inkább a kapufára lőtt, csak hogy ne legyen újabb asszisztja Dominiknek.

Kelleher megmutatta még hogy egy másik Liverpoolban nevelkedett kapus is tud nagyokat védeni Lipcsében, kaptunk még egy lesgólt, a Szoboszlai ellen nemrég a nemzetek ligájában pályára lépő Xavi Simons megsérült, a Lipcse gyorsan lecserélt három másik embert, aztán szerencsére vége lett.

Van egyébként valami közösségteremtő bája ennek TV-ben nem adják a meccsünket jelenségnek, bár tegnap leginkább egyfajta közös bóbiskolás jellemezte a hangulatot. Nem Slotott a tetőfokára, na.

A győzelmet sosem kell magyarázni. A legfontosabb a három megszerzett pont. A labda gömbölyű. Akárhogy is van, valahogy megint nyertünk. Az Aston Villával uraljuk az európai labdarúgást. Tiszta nyolcvanas évek. Hétvégén meg stílszerűen jön a Boring-boring Arsenal…