A Szoboszlai Testgyakorló Kör és a Liverpool FC

Az alábbiakban neeskens81 vendégposztját olvashatjátok, amolyan EB-bemelegítőként Fonat módra.

Van egy téma, ami már jóideje foglalkoztat, viszont tulajdonképpen a szorosan vett focihoz nagyon kevés köze van, ugyanakkor újra és újra előjön magyar szurkolói fórumokon, fb bejegyzésekben, kommentekben. Nevezetesen, hogy a magyar közvélemény jelentős része egyszerűen képtelen normális viszonyt kialakítani azzal kapcsolatban, hogy a világ egyik élcsapatában van meghatározó játékosa. Azért nem írom, hogy klasszisa, vagy sztárja, mert már eleve ezzel is vitatkozna valaki. Előre bocsátom, iszonyat szubjektív meglátásaim vannak ezzel kapcsolatban, amivel majd lehet masszív anyázást váltok ki. Illetve ez az írás hangsúlyosan nem Szoboszlai pályán nyújtott teljesítményével foglalkozik, hanem a játékos és a klub sajátos magyar médiareprezentációjáról szól. A posztot korábban írtam, de a szoros menetrend miatt akkor nem fért bele, viszont az EB-kezdet miatt aktuális lett, ugyanakkor Dominik szezonvégi gyengébb teljesítménye nemhogy csitította, de méginkább élezte a vele kapcsolatos vitát.

Szóval a szurkolói közeg szerintem alapvetően 2 csoportra osztható:

„a” akik azóta néznek rendszeresen Liverpool meccset, amióta Dominik ideigazolt; és

„b” akik már előtte is követték a csapatot.

Tapasztalatom szerint a hülyeség leginkább az „a” csoportból eredeztethető, amire „b” csoport időnként sértett sznobizmussal reagál.  A „b” csoport van itt a Fonaton jellemzően és magamat is idesorolnám.

Ez tavaly nyárig egy zárt kis szubkultúra volt, ami a teljes magyar fociszurkoló, tartalomfogyasztó közeghez képest egy másik világban létezett. Emiatt azt hiszem, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez a szélesebb közeg mennyire frusztrált és kudarcokhoz szokott volt egészen a legutóbbi időkig: édesbús nosztalgia, bezzegrégen érzés az alapélmény. Amihez az is társul, hogy beláthatatlan ideje nem volt olyan magyar focista, aki ténylegesen befutotta azt a pályát, amit idehaza beleláttunk. Sőt, szerintem a fociközeg archetípusa lett „A JÁTÉKOS, AKINEK MAJDNEM SIKERÜLT”. Mellékvágány: ennek természetesen több szintje létezik. Gyakorlatilag minden magyar késdobálóban van egy arc, akit – saját bevallása szerint – 20-30-40 éve el akart vinni a Fradi, a Dózsa, a Rába ETO, de valamiért csak a sodort cigi, kannásbor kombináció jött össze. A skála másik végén meg az a focista van, akit tényleg elvitt valami elsőosztályú magyar klub, tényleg kikerült külföldre, tényleg válogatott lett, de valamiért, amikor európai élklubhoz mehetett volna, akkor közbejött valami és végül vagy a festői Dagesztánban, vagy egy középszerű topligás csapat kispadján töltötte csúcséveit. Ezekben a sztorikban egy közös pont van: soha nem a főhős tehet róla, ha nem sikerült valami. Ilyenkor mindig jött egy remek kifogás: új edző, sérülés, utált a csapatkapitány, nem feküdt a bajnokság stílusa, nem szerették a magyarokat, utaztak rám a bírók.  Ami amúgy tökéletesen illeszkedik a magyar néplélekbe: minket mindig elárultak, magunkra hagytak, kibasztak velünk. Muhi, Mohács, Világos, Trianon, 56, berni vb döntő, Irapuato a tésztával.

Szóval most van valaki, aki tényleg és igazán odaérhet és ráadásul fiatal és jóképű és megissza a pálinkát is húzóra, a legkisebb királyfi, a népmese hőse. Neki mindennek sikerülni kell, ha valami mégsem, akkor az csak és kizárólag valami ármány következménye lehet. Mellékvágány 2: Időnként az ember tényleg elgondolkodik rajta, hogy szegény Szoboszlainak ezt az elvárást milyen nehéz lehet elviselni. Egy olasz, német, spanyol játékost abszolút nem érnek ilyen szurkolói frusztrációk, ha meg egy – foci szempontból törpeállam – képviselője jut el ilyen magas szintre, őket meg ellentétes okból nem nyomasztja semmi ilyesmi. (BTW: angol fociközeg szerintem ilyen szempontból hasonló a magyarhoz.)

Természetesen lehetne némileg a realitáshoz közelíteni ezeket az elvárásokat a szurkolók, a közvélemény részéről és akkor itt érkezünk meg a másik napirendi pontunkhoz, a magyar média szerepéhez. Sebők Vili majomparádéjánál a Wembley gyepén vagy a Sparta meccs utáni interjúkor a perbáli farsang kérdésnél szekunder szégyent éreztünk – na legkésőbb akkor szembesültünk vele, hogy a magyar szurkolónál már csak a magyar média kezeli rosszabbul Dominik sikerét. Természetesen nem arról van szó, hogy Németországban, Angliában, vagy akárhol, ahol magas szinten fociznak, mindig felhőtlen a viszony az edzők, játékosok és a sajtó között. José Mourinho, David Beckham, vagy Florentino Perez konfliktusairól, médiareprezentációjáról köteteket lehetne megtölteni. De: amit a magyar sajtó képviselői Szoboszlaival művelnek (tisztelet a kivételnek) az egy másik minőség. Némelyik interjú nekem a 90-es évek BRAVO magazinját, meg a Három kívánság műsorait idézi, amikor a hatodik osztályos lányok találkozhattak kedvenc fiúbandájukkal és tehettek fel három kérdést. Mintha a legalapvetőbb dolgok belátása is hiányozna: értem ezalatt, hogy ez egy sportesemény, az újságíró célja pedig a néző/olvasó tájékoztatása. Ráadásul ez abszolút nem marad meg a sport közegében, gyakorlatilag azzal szembesülünk, hogy a politikai- meg bulvármédia napi szinten folytat like vadászatot Dominik meg a klub körüli hírek kapcsán. Egyszerűen az van, hogy jelentős részük nem tud mit kezdeni a topfutball közegével, mivel sem sport-, sem médiaszakmai szempontból nem érti, hogy mi történik és hogy neki ezt hogyan kéne a tartalomfogyasztói felé bemutatni. Még rosszabb, hogy igénye sincs rá, hogy megértse, ezzel szemben felépít egy olyan narratívát, ahol évtizedek kudarcaiért cserébe vár most valamiféle elégtételt.

Ebből persze az következik, hogy írásom elején emlegetett „a” szurkolói csoport semmilyen szinten nem kerül közelebb a látottak megértéséhez. Fogalma nem lesz róla, hogy miért úgy játszik a Liverpool ahogy, ennek milyen fizikai, taktikai aspektusai vannak, hogy épül fel egy csapaton belüli hierarchia, abban hol van Dominik helye, netán milyen hagyományai, kulturális háttere van a klubnak. Az egyszeri magyar szurkoló így értelmezési keret nélkül marad, következésképp ahhoz a mintához tér vissza, amit ismer. Tehát, ha a „mi fiúnk” gólt lőtt, akkor az új Puskást látja benne, a magyar név megint szép lesz, szorgos népünk győzni fog. Ha meg valamiért nem sikerül bármi, akkor nyilvánvalóan olyan gonosz külső erők, mint a rosszindulatú edző, az önző csapattárs, az angliai eső, esetleg valami háttérben megbújó összeesküvés a felelős.

Megoldási javaslatom persze nincs, talán az ilyen felületeken, mint a Fonat meg a különböző FB csoportok, több empátiával, meg türelemmel kell kezelni a Szoboszlai-jelenség miatt a klubhoz csapódókat, másrészt viszont nekik meg illene elfogadni, hogy itt bizony olyan szurkolók vannak, akikben semmi hiányérzet nincs, ha Dominik posztján Elliott ragaszt kurva nagy gólt a bal felsőbe. Ettől sem hazaáruló, sem ellendrukker, se a háttérhatalom gyíkembere nem lesz senki.

Amikor a posztot írtam eredetileg még megvolt az esélyünk a bajnoki címre és Dominik alapembernek számított. Az itt leírtakat ezzel együtt tartom, bár annyival kiegészíteném, hogy úgy tűnik ez a „MAJDNEM SIKERÜLT” karrier elkerüléséhez neki is meg a közvetlen környezetének is tenni kell. Reméljük az EB-n el is kezdi ezt.

EB tippjáték, köszönjük @mezter

https://www.tipp.ly/?csapat=voros-fonat&meghivo=60777