Megkloppulva

Párbeszéd b. nejemmel, random hétvége, valamikor 2015 és 2024 között, nálunk, otthon:

Mitől vagy ilyen feszült? Grrrrr… Nem vagyok feszült.

Ne viccelj már, majdnem leharaptad a kölyök fejét, pedig csak kérdezett valamit.

Basszus, hát nem látod, most kaptunk ki, pedig mennyivel jobbak voltunk, de a #$%@&@$# spori, meg a #$%&@#$ ellenfél, hogy szarnának sünt, de farfekvésest!

KikaptaTOK? Mármint te, és még ki? Vagy te is játszottál, csak már visszaértél?

A beszélgetés ezen fázisában kétfajta természetes reakció van. Én nem a kirohanok- letépem az arcom- összetörök valamit verziót választottam (sokszor lett volna kedvem rá), hanem elröhögtem magam.

Mert lássuk be, tök igaza van! (Persze egyébként is, mindig, de ez most nem tartozik ide, légyszi ne is mondjátok neki. Amúgy is azt hiszem, tudja…) Mégis mi a málnás medvelőcsért keseredek a végletekig és vonom be a kétségbeesés fekete palástjával a teljes környezetemet csak azért, mert valahol olyan 1683.08 kilométerre innen 11 (12-15) egyenmezbe öltözött izzadt pasi (legtöbbjük még csak nem is csinos) szintén csalódott másfél órás egészséges testmozgása viszonylagos eredménytelensége okán?

Jön a bocsánatkérés a gyerektől, egy nem túl kivehető „jóvanna” morgás az asszony fele, meg némi álságos fogadkozás belül, hogy legközelebb nem veszem ennyire a lelkemre a Pool- meccset. Amely fogadkozás pontosan a következő meccs végéig tartatik be csupán.

Mert azért persze az asszony nem érti, vagy nem jól érti. Hogy ezek a srácok nem idegenek, hiába nem ismerem őket és ők se engem.

Hogy a győzelmük, habár semmi részem benne, mégis képes szebbé tenni a napomat (ha City-MU-Everton-Real, az Apokalipszis négy lovasának valamelyike felett arattuk, vagy vert helyzetből bárki ellen, akár az egész hetemet) egyszerűen azért, mert azt választottam (a Liverpool úgy döntött), hogy ők a csapatom.

Hogy a sorsuk az enyém is, mert ők is beleadnak mindent, készülnek, képzik magukat, miközben tudják, hogy a szomszédnak nem csak alátolták a szülei a fullos Audit és a vállalkozást, de még a kapcsolataikat is bevetik, hogy ne kelljen minden apró- cseprő szabályt (adózás, számlaadás, józanul vezetés, csak példaképp) betartania.

Hogy amikor a főnököm tök fölösleges faszságot csináltat velem péntek délután, akkor csak azért nem verem nyolc napon túlira egy tökig makrózott Excellel, mert eszembe jut, hogy Virgil is lefogta Robinsont a hétvégén, még mielőtt az a gatyamadzagját aggályos pontossággal végigvezette volna a spori belsőségein, hogy imigyen felfűzve ropogósra süsse a Kop lobogó görögtüzei fölött.

Mitől alakul ki és marad fenn ez a kapocs? Miért beszélünk többes szám első személyben, miért pont erre áldozunk időt, olykor pénzt is, ami nem is igazi, kétoldalú kapcsolat? Csomó oka lehet: helyi kötődés, családi hagyomány, divat, nemzeti büszkeség (a mi fiunk is ott játszik, ld. Benayun.. más példa most nem jut eszembe 😊), győzteshez húzás.

Nálam pl. kölyökkori olvasmánnyal kezdődött, gombfocicsapattal folytatódott, de ami megpecsételte, az a hitvallás, a klub identitása. Nem az a bullshit, amit minden nagycsapatnál elolvasol a honlapon, és gyakorlatilag bármely két klubé szabadon felcserélhető. (Ahogy a multiknál is, mert persze cégek ezek már, nem klubok.) Hanem az a rengeteg fontos apróság, ami valahogy mindig ugyanaz.

Hogy nem henteljük az ellenfelet (megvedeni magad, az mas), nem csaljuk a focit és nem csalunk. Hogy nincs végtelen pénzünk, és emiatt mindenért megdolgozunk, és ha nem jól tesszük, akkor szűkösebb idők jönnek. És azokat szintén átéljük együtt. Hogy küzdünk, akkor is, amikor már alig van esély, és akkor is, amikor már úgyis nyertünk- mert ezzel megbecsüljük magunkat, az ellenfelet és a közönségünket. Hogy tudjuk és elfogadjuk, rengeteg és jó minőségű meló kell a sikerhez. Hogy mindig felállunk és emiatt mindig számolni kell velünk. Összességében: szenvedéllyel és őszintén (jóakarattal) tesszük a dolgunkat. Azért maradtam Liverpool- drukker, mert megtanultam már, hogy ha őszintén és szenvedéllyel éljük az életünket, a világ jó hely lesz.

Szerettem Rafa gondolkodós fociját, BR próbálkozásait, de Klopp alatt szinte minden pillanatban azt láttam, ráadásul ezerszeres fordulatszámon, amiért szeretem ezt a klubot: őszinte, megjátszás nélküli szenvedélyt, ami minőséget és sikert akar. Hogy közben hibázik? Elkedvetlenedik? Nem látja a kiutat? Ahogy mindannyian, életünk minden területén olykor. De tudja, hogy a hiba az élet része, és nem csak, hogy nincs más választásunk, mint felkelni belőle, de ez az egyetlen út, amivel fejlődni tudunk.

Ez az a hozzáállás, amit igyekszem én is átvenni. Simán használok Klopp- idézeteket céges megbeszéléseken, mert hitelesek. (Majd utána jót röhögök.) Elmentem megkérdezni, mennyibe is fájna egy szemműtét. Nem borotválkozom mindennap. Őszintén, jóakarattal, és szenvedéllyel teszem a dolgom. És amikor b. nejem újra piszkál az érthetetlennek tűnő odaadás miatt, már elég csak annyit mondanom: megKloppultam.

Kavics