Szívemen ül a gecis bánat
0-1 után vagyunk az Atalanta meccs lefújása után… itt ülök a szokásos helyemen, a szokásos módon. Elmélkedem. Hol basztuk el?
A beharangnál, ahol elhittem, hogy áh, voltak már ilyen komoly fordítások, csak eléjük ragasztjuk a lasztit, lövünk párat kapura, aztán jónapot? Ott, hogy nem pörögtünk fel eléggé, vagy ott, hogy túlpörögtünk és az intenzitást sokan nem bírták elviselni? Ott, hogy elkezdtünk reménykedni, hogy ez nem a tavalyi Pool és simán meglesz legalább a szaros EL romantikus comeback, hamár megint nem leszünk bajnokok?…
Na, itt most sokan azt hittétek, hogy a beharangot olvassátok erről a meccsről….a nagy büdös teringettét.
Lábjegyzet: Előre szólok mindent megtettem, hogy a káromkodás mértékét csökkentsem, de azért ez egy ilyen kiharangnál nagyon nehéz volt tartani. Előre is bocsánat, bazdmeg.
Szóval, nyertünk, És nem nyertünk. Vagyis, hogy nyertünk 0-1, jó ez a bergamói pokolból. De nem húztuk meg, eresztettük meg a comebacket. Ami, hát, valami, amire pont nem számítottam.
Pedig jól indult, Trent Alexander Arnold első eljövetele, Trent Alexander Arnold forintos labdái már önmagukban reményt, életet, sót és vizet vittek kegyetlenül fos játékunkba mostanság. Adott egy forintos kiflit Diaznak, majd némi közbevetéssel hozzákerült vissza a labda, tolt egy Sadió Manét. Tizenegyes, Salah bebassza, örülünk Vincent. Kibe…kibe, szóval, nagyon nagyon boldogok vagyunk.
Elindult az Isztambul, herewego van, megint megcsináljuk, a Unitedesek szoríthatják a seggüket, ezt hogy magyarázzák meg. Gondolta volna egy naiv Liverpool szurkoló, én azért nem voltam ennyire bizakodó, sokat segített volna, ha akciógól születik, akkor látok némi tendenciát, ami a comeback felé mutat.
Meg, amúgy volt itt valami taktikai játék is. Salah olykor tízesben, Díaz is visszavontan zavarta az emberezést. Szexi futball, imádom, amikor Krawnak magának végleg teljesen elborul és felrajzolja az összes lehetséges hallucinogén drogból összeverbuvált taktikát, amit csak el tudsz képzelni. Itt még minden jó, reménykedünk béláim, mert van valami elképzelés arról, hogy itt tovább akartunk jutni.
Meg amúgy, Cody Gakpo is jól játszott, akinek testemnek esküszöm jól áll a Roberto Firmino kevésbé technikásabb, de hollandos mód pontos, rendezett szerepkör. Testrészem amúgy forintos zsugákat osztott az első felesben, Szoboszlai legyen a talpán, hogy nem tudott ráfordulni a kapura. Az én FM23 karrier módomban ez úgy nézett ki, hogy ő meg Darwin cserélték egymást a szélen, hogyha nem ment a befejező csatár dolog, akkor Nunez kiment jobbszélre életet teremteni a játékunkba. Díaz helye fix volt, azon nem lehetett változtani.
De, kicsit visszatérve, amúgy, nem volt teljesen veszett, még 1v1-ünk is volt, azonban, hát, a köcsög Darwin Nunez kihagyta ezt is. Vagy, ja várj, ez nem ő?
Azt akarod nekem elhitetni, hogy ez Mohamed Salah? Az 5 szezon óta minden szezonban egyszezonos csoda?
Sípcsontjával találja el a labdát, hogy rohadna le…akarom mondani, hogy lépjen bele talppal egy legósdobozba, ami tele van Bioniclelel. És legyen a bionicleök között egy akvárium is, tele piranhaval. Természetesen ez is Darwin Nunez hibája, ahogy ő győzte meg 1222-ben a királyt az Aranybulláról, ami túl nagy hatalmat adott a nemeseknek, a király szerepe azóta csökkent és az Árpád-ház köztudottan emiatt halt ki, 89 évvel később. Mivel, a mi egyiptomink is egy király, ezért nem nehéz összetenni a két történet közötti összefüggést. A föld meg amúgy lapos. (Ráadásul Tisza Istvánt is ő lőtte le, ahogy Teleki öngyilkossághoz is volt köze. Előbbit véletlenül találta el, nem oda akart célozni, utóbbit el akarta találni, de szintén rossz volt a célzóvíz, Teleki pedig megsajnálta.)
Nem mintha ma jó meccse lett volna bárkinek a támadósorban, meg úgy az egész csapatnak a védelmen és Allisonon kívül a második félidőben. A második félidő amúgy is egy külön fejezet az álljunk meg egy bazd…álljunk meg egy…a picsába mostmár, álljunk meg egy bazdmegre című rovatunkból, kész, kitettem magamért, de erről káromkodás nélkül beszélni olyan, mintha Tarantinot kérnétek meg, hogy azért az utolsó jelenetben ne legyen vér, meg kibaszott nagy elborulás és megőrülés. Meg káromkodás se lehetőleg.
Bennem volt egészen a 81. percig egy ilyen életérzés, hogy késik a heavy metal, de majd jön. Ezek után felélénkült bennem az Üvegtigris egyik ikonikus jelenete
Illetve, amikor a Rockmaratonon a Megadeth koncert elmaradt 2016-ban.
Meg az az ikonikus South Park rész, amikor Stan egy oviscsapatot visz el a Stanley kupába, hogy egy rákos kisgyerek vágyát teljesítse. Azonban összekerülnek a Detroit Red Wingssel, akik szétbasszák őket 31-2-re, a végén a rákos kisgyerek pedig beadja a kulcsot, azzal a mondattal, hogy nincs remény. Igen, itt én voltam ebben a szituációban a rákos kisgyerek.
No, de, mi a gecim történt a második felesben.
Erre a kérdésre egyszerű válaszom az, hogy a nagy semmi: Bonyolultabb válaszom, hogy a nagy semmi, némi savval felöntött fossal karöltve. Azok az esküvő utáni wc-re ülések, amikor annyira le van terhelve a májad, pörög a fejedben a millió dolláros dillema, hogy a wc bírja jobban a gyomorsavadat, vagy te magad. Gondolkodtam, hogy képekben illusztrálom a dolgot (mármint a játékról), de mivel a csapatom nem volt képes felvonulni a pályára, így én is inkább lustálkodom, menjenek amúgy a faszomba.
Lehozták Dominiket, aki amúgy önmaga is megoldja, hogy karakteröngyilkosságot kövessen el a szezon második felére. Tudom, sérülések, de ettől még nem kell az ellenfél játékoshoz passzolni. Nagyon nem találja a helyét most, pedig tudjuk, hogy tud játszani, ahhoz képest önmaga árnyéka. („Vagy már féllábal az EB-n van és Benficában, hiszen az egyáltalán nem rosszabb, mint a Premier League.” made by professzor Jászberényi doktorúr)
Ezzel, meg amúgy a Salah és Díaz cserével megoldották, hogy teret, fluiditást, meg elképzelést előre senki ne adjon. Átmenet nuku, az Atalanta játékosok azt csinálták, amit első meccsen. Mi meg, hát, hattyúk halála volt itt kérem.
0-1 és a második félidőnél járunk. Amit én vártam, hittem, reméltem volna, hogy hamár ne adj isten veszítünk, úgy kapunk ki, hogy a kapujuk előtt nyomunk, mint a mérgezett egér, és megindulnak egy kontrából, a futball szép sport, állva meghalás művészete nem szégyen.
Nem ezt történt. És morcos vagyok. Nem is azért, mert tényleg elhittem, hogy továbbjutunk. Ez nem volt benne. De az, hogy állva döglünk meg, az bennem volt. Én hajlandó voltam rá, mindent megtettem. Ehelyett, szerintem egészen a Trent Alexander Arnold cseréig tartott a meccs valójában. Utána tinglitangli, eltelik szépen ez a pár perc, a 90. percben még jött egy Darwin fejes. Mehet mindenki zuhanyozni, aztán haza, aztán taka végre pihenni, nyaralni, orális kielégülést kapni az összes ribanctól.
Megadom nekik, élvezzék is az egészet, nem akarok sós fasz lenni, hogy régen bezzeg minden focista szüzességet fogadott, meg katonának ment, meg akkor még rend volt, bezzeg a mai politikai helyzet tönkretette mindegyiket.
De azt azért szabadjon kérnem, hogy erre a pár meccsre, ami így maradt, azt, hogy futballozzanak, pörögjenek fel. Mert amúgy maguk alatt vágják a fát itt geci sokan.
Azért vagyok ilyen gyászos, azért ült szívemre a gecis bánat, mert az utolsó 20 perc olyan volt, mint egy menedszer nélküli, fejvesztett csapat. Zéró kohézió, zéró elképzelés, hogy hogyan kéne előremenni. Beszorítani egy percre sem sikerült az Atalantát, a terv az lehetett, hogy Allison hosszú labdái célt érnek. Mintha Erik Ten Hag egyik elbaszott kottáját vettük volna elő.
Szomorú vagyok, de ismerem is a csapatot. Ez alapján, amit láttam, bennem él egy konteó, hogy amúgy ki akartunk esni. PL többet ér, hátradőlhetünk, mert a top4-et elértük, ha bukik a City, akkor mi előzhetünk, ráadásul koefficens pontok híján mi is ki tudunk baszni a Uniteddel, 8D sakkjátszmát és a hosszútávot nyertük, és így tulajdonképpen jobb is, hogy kaptunk hármat.
Ezzel nem megmagyarázni akarom a bizonyítványt, főleg mert, ha valójában ez volt a háttérben, az sem lesz szimpatikus. Se nem előremutató.
Ilyenkor valami előremutatót szeretnétek hallani. Nyertünk, 3 pont a zsebben, lófasz a seggben. Hagyjatok engem most, szomormedve vagyok, megírtam cakkumpuder a legtökéletesebb felvezetőt egy comebackre. Motiváció, energia, Mucsi, minden volt benne.
Erre a csapat belefingott a csütörtök estémbe. Kajak, mindenem erre a napra szerveződött volna, randi, buli, ivászat, de gondoltam, áh, faszom, ha kimaradok ebből, akkor lehet életem végéig megbánom. Egy lófaszt, vasárnapra már szervezem a nagy programokat, amiket eddig kimaradtak a Liverpool meccsek miatt. Ha így játszanak, akkor én is így játszom, menjenek tényleg a bús picsába. Erre a meccsre annyira „elfáradtam” én is, belegondoltam, szerencsétlen mit élhet meg. Jobb is, hogy bejelentette előre. Őszintén, most érett be, amit nyilatkozott. Nem akkora meglepetés, hogy tényleg megfáradt a szerelem…
Mindenkinek ezt tudom javasolni. Az élet ettől még megy tovább, hogy a csapatom éppen szar formában játszik. Ilyen volt, van és lesz is. Az élet körforgása, ahogy azt Mufasa megtanította nekem és Simbának. Az antilopot megeszi az oroszlán, de az oroszlántetemből fű nő, és azt megeszi az antilop. Kb. ilyen volt a mai. Az Atalanta volt éppen az antilop. Az oroszlántetem az, amit a második felesben kitettünk a pályára. Jürgen meg, nos, ő volt az oroszlán maga.
Igen, te, aki végig kételkedtél, jól érzékeled, rinyálok cseszd meg, bár Mucsi is megmondta, meg én is, hogy egy igazi férfi szurkoló nem rinyál. De látva Jürgent, ahogy ül a kis dobozán, az szörnyű volt. Legrosszabb pillanata egész szurkolói életemnek. Többet nem tud bizonyítani. Ennyi volt. Last dance, annak is a vége. Egy pofáraesés után sikerült meggyógyulni. Ennyit tudtunk felmutatni Európában 3 BL, 1 EL döntő mellett. Ebből 1 győzelem. Kitette a brét, és jött is amúgy eredménye, többet tett, amit ember tehetett értünk az elmúlt 10 évben. De ez nem a csoda volt. Hanem, minden, ami nem az. Az Atletico elleni kiesésre emlékeztető szar, megszórva egy kis fossal.
Azért vagyok ettől letargiában, mert nekem azt ígérték, hogy ez többet jelent. És én naivan elhittem. És, valahol azt éreztem, hogy Jürgen majd akar bizonyítani és ez ki fog jönni a játékosokon is. Habos lófasz baráti feleim, Jürgenben se vagyok biztos, hogy akarta ezt, de az fix, hogy a játékosokon nem jött ki. A csapat megmutatta, hogy a király jelenleg meztelen. Én pedig viselem a következményeit annak, hogy mennyire elhittem, éppen erről kellett írjak nektek, hogy mennyire geci szar érzés veszíteni.
Vasárnap, a bajnoki menetelésben dönthetünk tovább a sorsunkról. Nem tudok eredményt mondani, de lenne egy kívánságom. Egy kicsit még azokból az energiákból, amiket februárban, januárban nyomtunk. Jó lenne, örülnék. Nem várom el, hogy PL-t nyerjünk. Ezzel a tegnapival én már végleg lemondtam erről. Biztos valaki ezzel magyarázza, hogy kiestünk, elengedtük ezt a kupát.
Én nem tudom, kinek jó most, miért jó kicsekkolni az EL-ből, meg a nemzetközi kupákból, hogy végignézzük, hogy a City az összes meccsét megnyeri. Mi meg bánhatjuk, amit a Crystal Palace ellen tettünk.
Mindenesetre, amit szeretnék, az az, hogy úgy játszunk, mint akik arra hivatottak, hogy PL-t nyerjenek. Győzelemtől, döntetlentől, bajnoki meneteléstől függetlenül. Ezt a mostani után egy nemzeti minimumként elvárom.
MC Hanyag voltam ismét, győzelemre éhes, letargikusan kurva nyomasztó hangulatban.
Köszönjük Jürgen az elmúlt 9 év európai sikereit.
