Csapjuk meg az Evertont!

2 forduló 1 pont után sose lehet túl jól érezni magunkat, de ahogy lezajlottak a Spurs-Brighton meccsek, annyira nem dőltünk kardunkba. A következő néhány forduló papíron alkalmasnak tűnik a decens győzelem gyűjtögetésre – kezdve a 1995-val!

A hányattatott sorsú tavalyi szezonunk utolsó utáni pillanata kifejezetten boldogra sikerült, amikor is végignézhettünk: az Everton szurkolók úgy futnak be a pályára ünnepelni a bentmaradást, mintha BL-t nyerték volna épp meg. Dyche így maradt, néhány közepesen érdekes játékos jött és ment – az eddigi eredmény pedig 8 forduló alatti 7 pont, ergo mintha egy relegation battle-be hajlana ez az évaduk is. Témánál maradva, az utóbbi hetekben volt két kerek győzelmük a szintén nem túl acélos Bournemouth és Brentford ellen, de ezeket bruttóban és nettóban is alsóházi csataként lehet értelmezni. Nyilvánvalóan egy Liverpool méretű skalp, pláne az Anfielden, jóval többet jelentene számukra, de ez az elmúlt 25 évben kétszer fordult elő, szóval nehéz kékbarát statisztikákat kinagyítózni ezügyben. Meg hát ez az Everton, szóval fuck stats.

Nagyobb ellenfelünk a sérülés és/vagy hiányzás, olybá fest október közepén nem állunk túl jól ezen a terepen sajnos. Robbo válla meghatározatlan ideig kiment, Gakpo inkább nemes mint igenes a térdével, Thiago elvileg életben van, Jota és Jones pedig a Tottenham örökbecsű okán eltiltásukat töltik. Semmi extrém, de azért így egyben nem néz ki jól a lista. Az Evertonnál Bamidele Alli fixen nem lesznek, Coleman és Andre Gomes pedig sanszosan nem.

Igazából kár is szofisztikáltan írni erről a meccsről, meg kell nyerni és pont. A visszás Spurs és a meh Brighton találkozó ellenére is csupán 3 pontra vagyunk az első helytől, botladozó City-vel előttünk. A meccsnaptárra nézve most jó esély mutatkozik arra, hogy lépegethessünk még felfelé az ősz végére. De mit sem ér ez a latolgatás, ha az Anfielden nem csapjuk meg a szomszédot. Csapjuk meg tehát!