Mese habbal és ez jó

Ez az egész nem az a tündérmese amit reméltünk, hanem amit (talán/maximum) megérdemlünk.

A tavalyi, viszonylag hamar meglepően unalmassá váló szezon után idén visszatértünk a gyökereinkhez, az abszolút csúcsra a kiszámíthatatlanság, az értelmetlen vereségek és az orbitális győzelmek világába, és a végén még az is lehet, hogy legalább a csillagok közt landolunk. A Holdat kurvára elvétettük, de most a Burnley legyőzésével egyetlen döntőre vagyunk már csak a BL-től, ráadásul majd hazai pályán, végre újra nézők előtt. Szóval éppenséggel igencsak kezd aranylani az ég alja az olyan történelmi gödrök után, mint a zsinórban hat vereség az Anfielden, a győzelemmel hónapok óta először kúsztunk vissza a top4-be, lehet, hogy a végén még tényleg el fogjuk kapni a sárkányt.

Az ilyen kiakasztó, lesokkoló, megdöbbentő, de az érzelmessége miatt soha nem unalmas, és azért valahol szórakoztató szezonokban pedig mindig kitermeljük a helyi legendáinkat és hőseinket, és így egyetlen meccsel a vége előtt már viszonylag biztosan lehet állítani, hogy megvan az idei győztesünk a posztra. Voltak valaha olyan rendes hőseink, mint Suárez és Studge párban és anélkül, Torres, Gerrard, vagy a BL-ezüst szezonban a front3 a 31 db BL-góljával (és még hosszan folytatva a sort). És vannak az olyan tényleg csak helyileg jelentős hősök, mint a BL gólpassz királya Milner, egy évvel később pedig Origi emelkedett örökös legendává a Barcelona elleni visszavágóval, és a BL-döntős góljával. És ebbe a körbe venném bele még Lovren győzelmi csuláját is a Dortmund elleni EL-elődöntő visszavágóján, az is hasonló húrokat penget, csak talán eggyel mélyebb regiszteren.

Idén viszont egy kicsit másképp alakultak a dolgok. Van Dijk 5 meccset bírt, Gomez 7-et, Matip pedig 10-et a bajnokságban, egészen konkrétan a szezon negyedéig tudtunk eljutni értelmezhető védősorral, addig még vezettük is az éhezők viadalát amit az idei PL-szezonnak hívunk. Aztán tomahawk a fejbe, golyó a térdbe, kígyóméreg a segglyukba, parittya köve a herék közé, és az egész telet a porban fetrengve, a hamutól fuldokolva töltöttük, hogy innen jöhessen el az újjászületés, és emelkedhessen ki az idei szezon cult heroja: Natheniel Phillips.

A Burnley ellen pedig minden összejött neki, mintha egy válogatáskazettát néznénk. 90 perc bunyó a Burnley felpaprikázott csatársorával, végtelen számú elfejelt labda, gólvonalról tisztázás, még egy fejelt gól is, de a legfontosabb, hogy összejött a CB-álom clean sheet is. Kívánom, hogy legyen még fényesebb pontja és meccse is a karrierje során, de azért van rá esély, hogy így 24 évesen ő meg is ütötte a maximumot most szerdán. És ennek a meccsnek, ennek a maximumnak – így utólag, az eredményt már ismerve – minden egyes percét élvezhettük mi szurkolók.

Már csak azért is, mert volt itt a kosárban még édes pillanat. Mindig öröm, ha látjuk Firminot újra gólt szerezni, és hasonlóan csodás volt, hogy Ox fel tudta villantani a sérülékenysége miatt soha ki nem csiszolható gyémántját. Valahogy mindig az ilyen emberi pillanatok és események tudták közel hozni számomra ezt a sportot, és ezen a meccsen meg lett pakolva a táska. Szakmai szempontból persze fontosabb ezeknél a töredékjeleneteknél, hogy Trent újra jó formát mutat, és a középpálya is újra működni látszik a stabilitást adó Fabinhoval és a helyét valamennyire már megtaláló Thiagoval, mert valójában ezek a teljesítmények teszik alá a lovat a csúcspillanatoknak. Aztán önző módon mégis csak a pillanatokra emlékszünk évek múltán, mert kegyetlen az emlékezet.

Kell a mese. Kell a sztori, a legenda, amit majd 10 év múlva a kocsmában vagy egy tetszőleges kommentfalon felemlegetsz. Amikor Gerrard becserélése után egy félidő alatt hármat rúgva kivégezte a Napolit, és úgy mentünk tovább az EL-csoportban (jézusom az a kezdőcsapat), Maxi mesterhármasai Kenny első tavaszán, Kuyt mesterhármasa a United ellen, ezek voltak ugye 10 éve. Pár év múlva majd a magának és a góljának nagyon örülő Flanagan és a teljes SaS lesz tízéves évfordulón, azok is milyen idők voltak. Aztán idővel belecsúszunk abba, hogy már a mostani front3 lesz a régi történet, és ha másnak nem is, Nat Phillipsnek ez a szezon, és különösen ez a meccs is egy szép mesévé fog már nemesedni.

Meg az is, hogy az őszi Babelkopter napon nem sikerült a Swansea-hoz pattintanunk a srácot állandóra. Micsoda isteni közbeavatkozás lehetett.

Szóval a Burnley-t legyőztük, 66 ponttal újra itt a top4, egy Palace elleni győzelemmel pedig szinte biztosan meglenne a BL. Ez az egyetlen döntő van már csak hátra a szezonból, ha be tudjuk húzni vele a top4-et, akkor minden beugrónk a mennybe megy. A helyi legendák pedig annál is feljebb.