Kindergarten – A visszavágó

A kép tavaly decemberi, eredeti címe pedig „11th April„. Volt benne igazság bőven, de akkor még nem tudhattuk, hogy végül mennyire másképp lesz minden.

Nem fogom nagyon bőre ereszteni az összefoglalót, mert annyi értelme sincs szegénynek, mint a tegnapi meccsnek volt, egyszerűen nincs mit levonni ebből a meccsből. A felnőtt csapat vélhetően sose fog egy másik 18 éves átlagéletkorú csapattal játszani, így minden egyes játékképi meglátás fals lenne, ráadásul egyetlen meccses mintából táplálkozna. Ennél a meccsnél egy Liverpool U23 ellen való edzőmeccs is több tanulságot szolgáltatna, csak kérdés, hogy U23-ban maradt-e még belső védő.

(Mennyivel jobb volt a tavalyi idegenbeli, mint bármelyik idei)

Sok nyertese vagy vesztese a meccsnek nincs is. Egyértelmű nyertese a meccsnek Onódi Ákos, aki 19 éves korában kaphatott egy prime time meccset amin jól is játszott, remélhetőleg ez hoz neki pár scoutot a Villa U23 lelátóira. Kapusnál ugye kiemelten fontos a kiegyensúlyozottság és a megbízhatóság, ezt még bizonyítania is kell később, de a technikával és a vezérszereppel a boxban láthatóan jól áll. Érdekes lesz majd, hogy hova tudja kifutni magát, talán még jókor váltott a Győrből, további sok sikert neki (de azért nyáron ne igazoljuk le).

Nyertese a meccsnek még Shaq, aki a padról beszállva 4 perc alatt dobott két gólpasszt a már testileg és gondolatilag is elfáradó ifik ellen (bár Szalahnak a gólja előtt akkora helye volt megfordulni, hogy még Lovren is megoldotta volna). Remélhetőleg szépen lassan vissza tud ilyenekkel épülni egy minőségi impact sub szerepbe, ami nagyon, de nagyon hiányzik már. Thiagot mondanám még nyertesnek, de ő már a Newcastle ellen is megrengette a játékunkat csereként, a Soton elleni kezdése és a mostani második félidő talán kicsit formába hozza már egy nagy meccsre is. Oázis lenne ő is a sivatagban.

Vesztesből viszont csak egy van, és az sem a hősiesen mindent megpróbáló, és még gólt is szerző Villa ifi, hanem pont a gólt elengedő Rhys. Egyáltalán nem rossz a srác, de ilyen sebességgel nem lehet belső védő egyetlen feltolt védelmi vonalban sem. Meg úgy nagyon más sem egyébként, talán még Carragher is lesprintelné ha két hétig erre edzene (úristen, ő mindjárt 43 éves már). Egy alsóházi PL-csapatba még teljesen jó lehet majd Rizs, de ha mi nem ott szeretnénk lenni, akkor nem nálunk.

Mamadou Dialla Sylla lehetett a legerősebb 14 évesen, hogy a 69-es nála van

A Villa ifit meg ugyanúgy megilleti a maximális dícséret, ahogy a sajátjaink is megérdemelték egy éve. Nagyot küzdöttek, az NB1-ben versenyben is lennének a dobogóért, de azért még a másnaposságra intravénás lónyugtatót metilalkohollal lekísérő, formát egy hónapja nem látó csapatunk is sokkal erősebb ennél. Épp emiatt örültem nagyon, hogy semmi ünneplést nem rendeztünk a góljainknál (nem úgy, mint tavaly a Villa), imádtam ahogy Gini gólt lőtt és elsétált.

Az FA kupa két hét múlva, a január 23-24-es hétvégén folytatódik (sorsolás hétfő este magyar idő szerint 20.10-kor), a valódibb szezonunk pedig jövő héten vasárnap a United ellen 17.30-tól. Na majd ott kell villogni.