Palack kiharang

Erre azért kevesen számítottak. Arra nyilván senki, hogy ilyen meg olyan rekordokat állítunk fel, hogy a csereként beálló 174 centinél alacsonyabb szélső 17-el többször ér labdába mint a bedobások szorzatának gyöke. Lehet, hogy rosszabb napjainkon aláírtunk volna egy döntetlen így előre, főleg egy csirkék elleni nagyon kicentizett győzelem után, és ha megtesszük, ez egy elég szar deal lett volna.

Én amúgy egy ilyen fos 2-1-es győzelemre készültem, valahogy megszerezzük a vezetést, a félidő vége előtt kiegyenlítenek, aztán a 80. perc környékén csak sikerül bekalamolni egyet a busznak az ablakán, agyonverés, jóvanakkor, lapozzunk. Ehhez képest sikerült egyik ámulatból a másikba esni, meg fel is fedeztem egy érdekes pszichológiai / taktikai anomáliát. Az ámulat része a dolognak, hogy Takahere Farbatoszi San elő tudott adni egy sikeres labdaátvételt a tizenhatoson belül, nem nyomták el abban a szent pillanatban, mint a bélyeget (teszem hozzá, ez nem azzal van összefüggésben, hogy mekkorát fejlődött volna labdatartásban, hanem hogy igazából meg se próbálták), és még gólt is lőtt. Vannak még csodák, mondjuk Shaki is szerzett amúgy első Poolos szezonjában 6 gólt, aztán mégis kinéz neki egy selyemzsinór, szóval én még nyugodtan visszadugóznám a sakésüveget ezen a ponton. Meg egyébként ez inkább volt nálam Mané gólja, de amúgy én geci elfogult vagyok mindkét résztvevővel szemben (csak ellentétes relációval), szóval ez meg legyen az én bajom.

Ezután jött a pszichológiai / taktikai érdekesség, hogy idén szinte minden csapat megpróbál ellenünk valamennyire focizni. Eddig se lehet azt mondani, hogy egy CP ne kontrára rendezkedett volna be, de mostmár tendenciózusan látszik, hogy alapból nyomni akarják a meccs elején a csengőt. Futtatni próbálják a CB-ket, amennyire lehet, és nem lehet azt mondani, hogy ezzel a játékkal egyebként nem volt keresni valójuk. Csak ugye korábban ezt a varázsceruzát nem volt érdemes nagyon polírozni ellenünk, mert jön egy VVD feliratú dózer, ami (csak a hecc kedvéért) amúgy is 4,8 mp alatt gyorsul százra, aztán kezdjél vele amit jólesik. Hasonló a helyzet, mint a Wolves ellen, hogy hihi-haha, mennyi gól, de egyébként csont könnyedén lehetett volna a 30. perc 2-1 oda, és akkor lehet más lett volna az összkép – meg a végeredmény. Az ő oldalukon hömpölygött a szerencsétlenség, néha még most is felsírok a röhögéstől álmomban, ahogy Ayew nem volt képes visszagurítani az érkező Zahának. Lehet Moyes lányát nem kellett volna reszelni, vagy előbb kezdeni valamit az életünkkel, azt nem tudom, de Zaha helyében azért merednék magam elé egy keveset, hogy mi a fodros faszt csinálok én itt úgy egyébként. Mondjuk az Arsenalban például pont ugyan itt lenne, de úgy amúgy. Ez után a helyzet után kezdtem el azon gondolkozni, hogy kurvára kéne most egy gól a félidő előtt, hogy kicsit rend legyen a fejekben. Hozta is Mané szívem, hogy a neve legyen áldott. Nem tudom eléggé kihúzni szövegkiemelővel, hogy mekkora kibaszott extraklasszis gól volt ez, jó lélektani pillanatban, gyorsan, ügyesen, faszán. Ezzel így el is dőlt a meccs, főleg, mert a második félidő elejére ütemezett CP rohamot is zárójelbe tette a nálam MOTM Bobby, aki egy nagyon hosszúra nyúlt kényszerítő végén helyezte be a harmadikat a helyére.

És itt jön szerintem a másik ilyen pszicho izé amit megfigyeltem, hogy a legtöbb csapat nagyon felszívja magát ellenünk, hátha ki tudnak kaparni egy vagy két gólt, aztán kiderül az mire elég. Aztán amikor megkapják a másodikat, akkor elég sokszor van ez az élmény, hogy bemondanak egy „OKCSÁ”-t, leteszik a lantot, aztán ilyen félintezíven kúrják a semmit és várják, hogy vége legyen már az egésznek. Ami nem rossz, mert így aktívan lehet pihenni a pályán, meg egy kicsit kevésbé szorított ánusszal akár még élvezni is ezt a labdarúgásnak nevezett dolgot. Na ez az élvezés annyira jól sikerült, hogy lett is utána nem sokkal még négy gól, ezek közül mondjuk a tény, hogy Hendó is kaput tudott találni volt a legmegalázóbb. Erre az egy félidőre lehet jó volt a srácoknak elfelejteni, hogy hiába fáj itt meg ott, hogy játszani kell szinte mindenkinek, mert nincs csere (de meccs rengeteg), hogy fél szemmel mindig két találkozóval előre is kell nézni, hogy türelmesnek kell lenni akkor is, ha éppen nem adja ki amit egyébként tudnak. Itt most kurvára kiadta, ez a meccs volt az, amikor csak a jelenre kellett figyelniük, a második félidőben már arra se nagyon.

Kellett ez mindenki lelkének a csirkék után, főleg, mert január 17-ig 4 bajnoki meccsünk lesz „csak”, plusz egy kupa, amit nyilván leszarunk. Így meg azért csak jobb készülni majd a MU-Burnley-Tottenham hármasra – ami után fél szemmel már a tabellát is lehet talán csekkolni.