Plajax

1966 december 7-e, Amszerdam, Olimpiai Stadion. Mocskos egy idő van, szutyok köd és eső, mégis 56 ezer ember zsúfolódik össze a két, európai topszinten jelentéktelen csapat meccsére. A BEK második fordulójában járunk, az Ajax 4-1-es összesítéssel ütötte ki a Besiktast, a Liverpool pedig két meccs után 3-3-mal állva, harmadik meccsen verte ki 2-0-ra a Ploiestit, Brüsszelben. Az Ajax először szerepel a BEK-ben, miután az előző szezonban 7 ponttal lépte le a Feyenoordot, a Liverpool viszont már másodjára, a Leeds United előtt ment el 6 ponttal a 65/66-os szezonban. Az európai jelentéktelenséghez hozzátartozik, hogy a BEK két évvel korábbi kiírásában a Liverpool debütáló csapatként már az elődöntőkig ment, ahol a visszavágón az Inter verte ki a milánói mészárszéken.

A közönség ekkoriban még nem tudta, nem tudhatta, hogy kiket és mit látnak majd, hogy valójában mekkora legendákat látnak a pályán és mellette egyaránt.
Bill Shanklyt ekkor azért már bőven nem kellett bemutatni, 7 éve regnált a Liverpool padján, két harmadik hely után kivezette azt a másodosztályból, két évvel később már az első osztályban lett bajnok, a meccs időpontjáig pedig egyszeres FA kupagyőztes, kétszeres bajnok, és háromszoros CS győztes.
Az ellenfél padján Rinus Michels feszít, aki az Ajaxot alig több, mint egy éve irányította, de az előző szezonban a kiesőjelöltből bajnokot faragott egy 4-2-4-en alapuló taktikával. A csapatában ekkor már ott lapul a 19 éves Johan Cruyff, de ezen a porondon még mind ő, mind Michels teljesen ismeretlen, és még 4 év telik el, mire a totális futball forradalmával örökre megváltoztatják a sportot.

Az Ajax nemzetközi szinten annyira ismeretlen volt, hogy a Shankly személyesen vette a fáradtságot, hogy Amszterdamba átugorva megnézze egy meccsüket, ahol örömmel konstatálta, hogy egy alsóházi csapatot alig bírt legyőzni a bajnoki címvédő. Shanklynek nem volt miért aggódnia, bár Cruyff-ről már ekkor dicshimnuszokat zengett otthon.

Aztán eljött a bizonyos este, 1966. december 7-én az amszterdami éjszakában tejfehér ködöt világítottak a reflektorok, a látótávolság csak 50 méter körül volt. Pár napon belül viszont a United ellen játszott a Liverpool, az Ajax pedig épp a nagy közönség kedvéért jött át a kétszer akkora olimpiai stadionba a hazai pályája helyett, így egyik fél se akarja a meccset egy teljes nappal elhalasztani. A meccs előtt fél órával az olasz bíró a kezdőponttól még látta mindkét kaput, ezért a meccs megtartása mellett döntött.
A pályát egyébként futópálya, és a futópálya külső oldalán még egy döntött kerékpáros velodróm is elválasztotta a hagyományos nézőtértől, a kerékpáros pálya betonján pedig már állóhelyek voltak kialakítva. Akiknek ezen a betonpályán kívül volt a helyük, azok a gólokat jóformán nem is láthatták, a nézőtéren hullámokban terjedt a hangorkán, legfeljebb a játékosok ölelkezését láthatták az ülőhelyesek, a pályát alig. Még az is felmerült, hogy a meccset rendhagyó módon nem csak a tévéközvetítésben kommentálják, hanem a helyszíni nézőknek is, mert a pályához közeli kamerák jobban látták a meccset a nézők többségénél.

Kommentálni pedig volt mit. Már a harmadik percben vezetést szerzett Cees de Wolff (aki ezen a meccsen debütált a csapatban), a félidő közepén pedig Cruyff góljával már 2-0-ra ment az Ajax. Aztán Klaas Nuninga góljával a 38. percben már 3-0 volt. Nem is kellett több, a 39. percben Bob Paisley (ekkor ugye másodedző) bement a pályára egy sérültet ápolni, vele együtt pedig Shankly is felment, hogy a játékosainak a pályán magyarázzon, mert csak onnan látta a labdát. A játék eközben nem állt meg, mert a bíróknak percekbe telt kiszúrniuk a pályán lévő edzőket.

A félidő vége előtt egy szabadrúgást jelző sípszó szúrta át a ködöt, az Ajax később legendává érő középpályása, a végül majdnem 600 meccsig jutó Sjaak Swart pedig az öltözőbe indult. Egy steward fordította vissza a pálya mellől, hogy bár nem látszik, de még tart a félidő, úgyhogy fusson csak vissza a pályára. Ő vissza is futott, megkapta a labdát, hogy azt előreívelve gólpasszt adjon Nuningának, amivel 4-0 lett az első félidő.

A szünetben Shanks gatyába rázta a csapatot, és a második félidőben a kapujához szorították az Ajaxot, de eredménytelenül. A 75. percben egy kontrából Groot megszerezte az ötödik amszterdami gólt, amit csak a 89. percben sikerült Lawlernek szépítenie. 5-1 a hazai csapatnak, a Liverpool valaha volt legsúlyosabb veresége Európában.

Akkoriban viszont nem volt divatos a finomkodás, és a meccs utáni interjúban Shankly-t igen csak égette a revansvágy:

„There are not many great players in this Liverpool side, but they are all fighters. I agree we had some luck in Amsterdam, but I am sure we will go through.”

Később neki lett igaza, az Anfielden 2-2-es döntetlennel az Ajax ment tovább 7-3-as összesítéssel. Az Ajax már a következő körben, a negyeddöntőkben 3-2-es összesítéssel kiesett a Dukla Prágától, így mindkét csapat számára álom maradt a BEK trófeája, ez azonban már nem tartott sokáig. Az Ajax ’70-től ’72-ig triplázott (az első kettőt Michels vezetésével), a Liverpool pedig már Paisley-vel, ’77-ben és ’78-ban duplázott a kupából..

A meccs pedig örökre legendás maradt „De Mist Wedstijd (The Fog Game)” néven, legendáját pedig tovább táplálják a folyamatosan melléköltött történetek, az újabb és újabb, de valódi szösszenetek.
Akkoriban például a hazai játékosok még maguk szervezték az utazásukat a meccsre, az ötödik gólt szerző Grootot pedig a meccs előtt Swart szedte össze egy futurisztikus Citroën DS-sel. A francia technika már akkor is híresen megbízható volt, az párás időben a Citroën nem volt hajlandó a megállás után újra elindulni, így a szomszédok premier plánban nézhették a két legendát, amint próbálják betolni az autót. A meccs előtt alig háromnegyed órával értek egyáltalán a stadionba.

Nála sokkal korábban kint volt viszont egy 15 éves akademista. Mivel nem tudott jegyet szerezni, ezért körbejárta a stadiont, felmérte, hogy hol a legöregebb a jegykezelő, és amikor megtalálta, egyszerűen berohant mellette, mert az úgyse tud utána futni. Egyszerűbb idők voltak, az biztos. Ha pedig már beindult az üzlet, akkor hősünk lapot is húzott a tizenkilencre, mivel a nézőtérről nem látott semmit, ezért felmászott a kommentátorállásba. Be is jutott a kommentátor mellé, az ottani monitoron követte végig a meccset, a helyi tévés legenda pedig „még takarta is a szelet” neki. Pedig ha ránézünk, nem épp ez a sztori jutna eszünkbe Louis van Gaalról.

Márpedig pontosan ez a története a mindmáig egyetlen Ajax-Liverpool párharcnak, és a napnak, amikor az A-jax˙[éj dzseksz] Ajax lett az angol kommentátoroknak is.

Ideje szépíteni.