Gravitációs tér

Elég jó mérőmókusa volt ez a mostani meccs annak, hogy hol tartunk, merre vagyunk éppen az újbóli nagycsapattá válás rögös útján. Mindig nézz hátra, hogy tudd, milyen messze jutottál, az út maga a végcél, alamuszi macska meg partot mos. Végtelen mennyiségű ilyen baromságot tudok én is írni, ha elég sokat mélázok stock lufis fotókra írt Oravecz Coelho idézeteken, vagy mondjuk külső kőbánya polgármesteri hivatalának titkárnőinek lábszár tetoválás szövegén.

De tényleg ne járjuk azt szélesebbre, hogy pár évvel ezelett még Shelvey meg Ngog volt a kezdő a nemzetközi meccseinken, mert azért ennyire nem tartott sokáig a gödör legmélye. Pusztán annyi történt – ha levesszük a vörös filtert a szemünkről egy pillanatra – hogy a PL címért egész szezonban harcoló angol nagycsapat az egyik legkönnyebb ellenfelet intézte el elég magabiztosan, kapott gól nélkül, hazai pályán. Azt a Portót, aki ellen korábbi években, ugyanígy a BL-ben, simán lehet, hogy izzadtunk, és/vagy égtünk volna, most pedig egész meccsen gyakorlatilag azon kellett szorítani, hogy már most legyen lejátszva ez az egész kérdés.

Lokális minimum és maximumpontokat nem számítva. Mert ha az egész meccses teljesítmény átlagot nézzük, akkor helytálló a fenti bekezdés, de azért volt pár esemény, mely ha fordított relációval történik, akkor simán lehet, hogy másról kéne itt értekeznünk. Van ugye a pozitív serpenyő, ami felfelé húzná az átlagot, mondjuk Bobby kibikázott labdája, Salah amikor ott maradt a kapussal egy az egyben, vagy Mané meg nem adott (les?) gólja, ami nekem inkább tűnt egyvonalnak, de én speciel elfogult is vagyok. A másik oldalról Keita gólja ugye megpattant, és a Portó egybenyakú négerének is volt két komolyabb helyzete, ami simán lehetett volna gól is egy másik univerzumban. Amúgy pedig az egész meccsen át, de főleg az első félidőben tartó presszingünket néha elég szépen játszották ki, meg úgy általában, a játék képe alapján így halmazatilag lehet, hogy megérdemeltek volna egy gólt (igaz, talán mi is), szóval ha 3-1 van, az se lett volna rossz. Csak mégis a 2-0 igazából jobb.

De ami miatt úgy éreztem, hogy mégis ez a meccs egy nagycsapat lenyomat volt, az két fő tényező. Az egyik, hogy egy újfajta középpályás felállásban (Keita, Gini helyett) az új szereplő is kurva nagyot tudott menni egy ennyire fontos meccsen – lehet, hogy a végén még tényleg lesz majd hova nyúlni a cserepadon is. A másik (ha most átlépünk azon, hogy bírtunk nem megremegni, és nullán tartani egy egyébként technikás, és egyáltalán nem elveszett Portót) dolog pedig, hogy ezt most nem merte még a bíró se elrontani. Oliver biztos vagyok benne, hogy dafke befújta volna Trent kezezésére a tizit, csak azért, hogy 20 másodpercig többet mutassa a kamera, amíg Hendó megpróbálja leüvölteni a haját a fejéről. És a rigó amúgy fújt jópár érthetetlen dolgot (szerintem mindkét oldalon), nem akart azzal a köztudatba kerülni, hogy ő befolyásolta bármilyen irányba egy potenciális BL győztes negyeddöntőjét. Nem a csöves vörös színű Hoffenheimként kezelt, aki úgyse jut ide jövőre, miért ne fújjuk be ezeket a faszságokat jobbra-balra.

Egyébként a feltolt presszing, illetve csapatrészek közti nagyobb távolság miatt erősebb lett a reflektor fénye a középpálya személyei körül, akikben elég mélyre lett helyezve a szabszem és/vagy elég kellően felbaszódtak saját magukon így előre is, hogy kurva jók legyenek, kívétel nélkül. Keitával végre visszatért egy kis Cou / Ox féle labdával együtt, álló helyzetből megindulás power, mellette meg a szerelésekkel se fukarkodott. Fabi végigpolipozta az egész meccset, rizikós, de sokszor nagyon komoly helyzeti előnyt jelentő szereléseivel, Hendó meg csak simán kibaszott jó volt. Nyilván végtelen futás, de ami a legjobban tetszett benne (a passzain kívül) a nagyon gyors (és jó) döntéshozatal, és kb. folyamatos és töretlen fókuszáltság.

So far so good, reméljük innen folytatjuk majd a visszavágón is.