Easy metal
The Pertő meccs előtti kommentjét loptam el a címben. Jobban le sem írhatnám a tegnapi (péntek esti) meccset, a szezon eddigi részét, és a hátralévő célegyenes futást. Easy-ség. A szó minden értelmében véve.
Valahogy ez a Keita-Fabinho középpálya olyan volt, mint mikor egy fokhagymát meg kurva hosszú répát beleteszel a gyümölcskosárba. A répát még értem, bár zavaró, hogy dimenziói miatt nagy lyukak maradnak a kosár almásabbik negyedében. Értsd: VVD kitöltené a helyet, de négyszögletesíteni ő is csak véges dimenzióban tud.
A fokhagyma pedig ma sem az avokádó pikantériáját emelte ki, hanem csak büdös volt. Keita tehetsége látványos, bár sokszor még nem nyilvánvaló, de ez ismét egy pocsék meccse volt. Zseniálisan komikus volt persze figyelni, ahogy a bíró olyan sokszor fújt sípba, mint amennyiszer sikeres egy brexit tárgyalás. (Na meg az utolsó 15 percben minden percben kétszer ellenünk, random besárgítva a fél csapatot.) Szóval kicsi Keitára vár nyáron egy fehérje dömping némi tömegnöveléssel, mindezt valahogy úgy, hogy fejben és lábban is gyorsul. Várom. Azt, hogy sünök ellen, mikor már nincs előtte 60 méter, hogyan fog megtanulni proaktívan létezni a pályán, azt csak Kloppék tudják, remélem tudják.
Mindenesetre ez most nagyon kevés volt ismét a kis csodasráctól. Klopp előre is tolta a répa mellől a második félidő elején, ami aztán még annyival rosszabb döntésnek minősült, hogy a tőle nagyon nem megszokott 56. percben már sorakoztatta a sorcseréket. Hallottam viszont ahogy a sör tátva maradt számtól jóval lejjebb elkezdett dolgozni, annyira nem értettem a dupla váltás humán erőforrás érdekeltségét. Wijnaldum-ot lehúzni a két, aznap kópé helyett, hmm, hát jó. Milcsi AA helyére péntek este persze több, mint indokolt volt. A sakkbajnok még inkább a sulibulikhoz szokott péntek estéken, semmint hűvös gyepen pizsamában rohangáláshoz. Igaz, az öreg rajzfilmfigura meg már pont a Lagzi Lajcsi esti dáridóra fotelben elalvást tervezgeti közelgő napjaira. Hámesz bá ma sem tett sokat, de még mindig ő az, akit az ultraplusz csereként látni akarok a padon.
Túlságosan jók nem voltunk pénteken sem, de hányszor mondtuk már ezt el idén? És mégis, 0-1-nél, főleg a 20. percben egy másodpercig eszembe nem jutott, hogy itt ma lehet más, mint Pool győzelem. Pedig szarok voltunk. De egyszerűen jó a mentality, na. Bajnok csapat mindsettel tolja a csapat idén, bajnok csapat mindsettel tolja a Pool-szurkoló is. (Épp ezért teljesen érthetetlen, mikor a kommentmezőben 0-1-nél kezd elindulni a mentális lejtmenet. És amúgy ha a vége is ez lett volna? Akkor most fel kell gyújtani Kloppot? Bizonyára.)
Teljesen jól ízin vártuk, hogy a Soton szépen elfáradjon a maga által diktál jóval nagyobb tempóban. Keita fejes – bravó, Salah – mocskos nagy bravó (mintha csak tavaly április lett volna), Hendo – ajj baszd meg végre bravó. Bejött, odarakott 30 kapitányi percet, klasszis izomfejes gólpassza az egyiptominak, klasszis második hullámos érkezés Cirmi mester labdájára. Így kell egy kapitánynak utat mutatnia egy április eleji idegenbeli Soton meccsen. Minden mást pedig majd úgyis mutat VVD.
Ez így easy volt, mert ilyen győztes mentalitással a meccs második harmadában nem maradt kérdés. Easy metal volt és van idén, mert megint el lehetett kezdeni károgni, hogy hát de a tavalyi Salah meg amúgy is minden szar, mert Guardiola megszületett – de mégis visszatapsolná a produkciót bármikor a közönség. És easy metal jön, mert van 5 darab meccs meg pár BL-kör, de nem is izgulunk, csak amennyire kell.
