Kontextus (Stoke beharang helyett)

Április vége van, és amiben a szezon előtt reménykedtünk, bejött. Sőt, azt hiszem, annál többet is sikerült elérni, mind az eredményeket, mind a mutatott játékot illetően. A végső értékeléssel még várhatunk, de azért talán érdemes megint kicsit feljebb emelnünk a tekintetünket, és az általam többször emlegetett tágabb kontextusba helyezni a szereplésünket. (És röviden megemlékezve, méltatva Arséne Wenger érdemeit is – mert bizony a dolgok összefüggnek.)

Szóval, ami a lényeg: a szezon előtt a top4 újbóli elérése és legfeljebb egy BL8 szerepelt a reálisan elérhető célok között. Most, a Stoke elleni meccs előtt, 3 fordulóval a bajnokság vége előtt, a top4 teljes mértékben a mi kezünkben van, elég jó a helyzetünk (még akkor is komoly a – vesztett pontok tekintetében – ötpontos előny, hogy a Chelseavel játszunk még), a BL-ben pedig minden várakozásunkat felülmúlóan szerepelünk.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy nyáron és ősszel rendkívüli aggodalommal néztük, hogy nem elég (jó?) a keretünk a többfrontos harchoz, hogy megfizetjük a makacs A-verzókhoz való ragaszkodást az átigazolásoknál, és hiába lehetett racionális alapon érvelni amellett, hogy a szezonkezdet rendkívül nehéz volt (nehezebb, mint riválisainknak), hogy a Coutinho-saga milyen rosszul hathatott a csapatra, az aggodalom nem ült el. És amikor már kezdtünk hozzászokni, hogy a fiatalok egész jól teljesítenek, Moreno ismét jó balhátvéd, megszereztük VVD-t is, beütött Cou távozása. Hiába szóltak ismét csak racionális érvek, tények amellett, hogy nélküle sem vagyunk éppen túl rosszak, nem lehettünk biztosak, mi következik majd.

De ami az igazi kontextust, amiről még nem esett szó az elmúlt pár hónapban, azt Tomkins múlt heti írása szolgáltatja. Nem meglepő módon a TPI-vel, valamint a 38 bajnokin pályára lépő kezdő 11 értékével van kapcsolatban mindez. Csak, hogy érezzük, Klopp, a stábja, a klub, a játékosok milyen teljesítményt nyújtanak.

Bemelegítésként álljon itt a PL-éra TPI értékének éves bontású grafikonja:

Ebben a rutinos Fonat-olvasóknak azért nagy meglepetés nincsen, ahogy az sem újdonság, hogy mindezt a tévés jogdíjak megugrása hajtja. (Ez persze helyreteszi azokat a hüledezéseket is, hogy VVD mennyibe került, vagy Lacazette, vagy Lukaku.) Hogy egy példával éljünk: Sergio Agüero 38 millió fontos vételára nagyjából annyi, amennyiért mi Mo Szalahot vettük… És persze gyorsan tegyük hozzá, hogy Agüero TPI-vel korrigált ára 130 millió lenne. (Ahogy Mangala ára 87, míg Ferdinandé 154 millió. Fontban. A másik oldalon meg Kompany mai áron mindössze 16 millióba fájt, de Yaya Touré 55 milliója se nagy durranás.)

Azt is tudjuk, hogy erős a korreláció a kezdő 11 értéke és a bajnoki helyezések között, így Tomkins adatai alapján azt lehet mondani, hogy a PL történetében a bajnoki címet a legdrágább kezdő 11 szerezte az esetek 40 százalékban (tízszer). Ha csökkentjük a szintet, akkor azt lehet mondani, hogy a bajnokságok 58 százalékát (15 cím) azok a csapatok nyerik, amelyek a legdrágább kezdők értékének legalább 92 százalékát elérik. Ha 70% a kezdők értéke, akkor már a címek száma 22-re emelkedik, és ha kétharmadra, akkor már csak négy kivételünk akad – a United 96-97-ben 55%, Wenger veretlen banokai 2004-ben (62%) , a United ismét, 2006-07-ben (68%), és a Leicester, amely mindösszesen a legdrágább kezdő 11 értékének 8 (nyolc!!) százaléka volt két éve. Kalap ismét le. De Wenger előtt is, mert amit akkor elért, azt egy nem kifejezetten drága csapattal tette.

És itt érdemes egy kitérőt tenni Wenger és Guardiola felé. Guardiola Cityje kiváló teljesítménnyel lett bajnok, de anélkül, hogy el akarnánk bármit is vitatni érdemeiből, tavaly és idén is az ő kezdői voltak a legdrágábbak a bajnokságban. És most jön az igazi érdekesség: Wenger nagyjából ugyanezt hozta az első bajnoki címénél (99%), majd a másodiknál is (2001-02-ben az övé volt a legdrágább). Vagyis simán hozta, azt, amit Guardiola most, a veretlen bajnoki címről nem is beszélve.

A Liverpoolt illetően a kezdő 11 értékének csúcsa 1995-96-ban volt, amikor a miénk volt a legdrágább kezdő a bajnokságban (3. hely, a győztes a class 92-t felvonulató United lett). Igaz ebben az időben még nem volt olyan nagy különbség a kezdők értéke között: a MU 89%, az Arsenal 90, a Blackburn 98% volt. A 2011-12-es idényben 61 százalék, amely a bajnokságban alulteljesítést hozott, bár két kupadöntőt azért játszottunk. Rafa idejében az átlag 48 százalék volt, jelenleg pedig 44%. Nem meglepő az sem, hogy a 90-es évek alulteljesítése után, a 2000-01-es év triplázása idején került közel a 80 százalékhoz.

Hogy mi kell a PL-ben egy klubnak a bajnoki címhez? Nagyon sok pénz, hiszen így fest az először bajnoki címet szerző csapatok értéke a legdrágább kezdőhöz képest: 100% (Man United, 1992); 100% (Blackburn, 1995); 99% (Arsenal, 1998); 100% (Chelsea, 2005); and 93% (Man City, 2012). Kivéve a Leicestert… És az Arsenalt leszámítva minden felsorolt bajnok rettentesen hosszú idő után lett ismét bajnok: a MU 26, a Blackburn 81, a Chelsea 50, a City 44 évet várt erre.

A legnagyobb különbség a legdrágább és a második között 2006-07-ben volt, amikor a Chelsea kezdőjéne csak a 68 százalékát érte az ezüstérmes United-é. Rafa Liverpoolja ekkor a londoniak értékének harmada volt…

A végére pedig egy kissé játékos, de azért nem komolytalan megközelítés. A Spurs meccs óta 32 meccsen 74 pontot szereztünk (a WBA elleni meccsig bezárólag) a PL-BL párosban (2,31 PPG), a City 31 meccsen 71-et (2,29 PPG). 32 meccs nem olyan kevés, majdnem egy teljes bajnokság. És mindezt a PL legfiatalabb csapatával, amelynek átlagéletkora 24,3 év. Ennél még a Spurs és a Newcastle is idősebb valamennyivel. Vagyis a további fejlődésre való potenciál megvan a csapatban.

Meglátjuk, hogy a Stoke ellen ez kijön-e.

És a végére Wenger dicsősége, mert így volt képes hozni stabilan a top4-et:

Aki rendes beharangot szeretne olvasni, ajánlom az Ohyoubeautyt.