Delphoi Jakuzzi vol.3

A Jakuzzi szezon jósda jubileumi ötödik kiadásához érkezett. Idén is bele néztünk mind a varázsgömbbe és több, de inkább kevesebb sikerrel próbáljuk megmondani mi, várhat ránk a hétvégén kezdődő – maratoni – szezonban. Mindenki vérmérsékletének megfelelően fogalmazta meg válaszait. Az biztos, hogy nem kitörő az öröm berkeinken belül. Egy nagyon nehéz szezonra készülünk. Májusban lehet majd jókat mosolyogni a leírtakon, hiszen idén a megszokottnál is nehezebb dolgunk van köszönhetően a nyitott nyári ablak bizonytalanságai miatt. A Tovább után következzen szokásos giga posztunk.

Mi lenne az álomszezon?

guthmate: Természetesen a bajnoki cím. Azonban akkor sem lennék szomorú, ha egy BL cím esne be és ennek egy ici-picivel nagyobb realitását érzem.

macca8: PL-cím, BL-győzelem, dupla álom, majd felébredve húgyszagú a kezem.

gringow: Az álomszezon az, amiben Gini 0-24 mosolyog. A világ egy sokkal jobb hely úgy.

Glen: Bajnoki cím + néhány olyan BL-este, amiről aztán a világ egy hétig beszél (értsd mu, Bayern 5 gólokkal hazaküldve.)

lacko: Bajnoki cím, BL-győzelem, FA-kupa. De igazából nekem legalább ennyire fontos, hogy jó és emlékezetes meccseket játsszunk, olyanokat, amikre évek múlva is emlékezünk. Ha ez meglesz, valamint a minimum elvárásokat hozzuk, esetleg még nyerünk is valamit, számomra már az is álomszerű lesz. Így akár egy 5. hely mellett, komoly csapatok ellen behúzott EL-győzelem is hozhat gyönyörű szezont.

szederbokor: Természetesen PL-győzelem, egy BL top4, és a decemberi dögvészkor Kuyt reaktiválása az öregek otthonából, aki 10 gól felett termel. Balbunkóban.

Szücsi: Bayern, MU, Chelsea, Real kieséses ágon BL-t nyerni.

McA: Olyan szinten gecire messzire eldobtam ezt a csapatot, amit Liverpoolnak hívnak, hogy nem találok rá szavakat. Mint amikor van egy sittes buzikupa meccs, szerda este 9van, lehúzunk 4-5 sört aztán együtt röhögünk azon, hogy Bogdán Ádi Neuernek képzeli magát. Legnagyobb nyugodt trollsággal tekintek az egész szezonra, olyan szinten nem érdekel, hogy csak röhögni tudok az egész bandán. Egyetlen dolog áll a Liverpool útjában ahhoz, hogy sikeres legyen ez a szezon, az pedig maga a Liverpool, Kloppal, TC-vel, új CEO-val, kistökömmel együtt, nem a versenytársak, nem az FFP, nem a piac, nem a nem-eladni-akaró keltető csapatok. Egy ambíció nélküli csapattal tényleg nem tudok semmit kezdeni. Az álomszezonom egy éppen megcsípett 4. hely lenne, ha lenne.

Mi lehet a realitás?

guthmate: Ez alapvetően Kloppon és a triumvirátuson múlik. A nyári keret mélyítésünk eddig nem sikerült a legerősebbre, így továbbra is abban a helyzetben vagyunk, hogy a keret két sorozatra elég, hiszen a kezdő erős és van 2-3 jó cserejátékos, ha két sorozatnál többnek nem megyünk neki, akkor meglehet a bajnokságban ismét a Top4, és mehetünk egy jót a BL-ben. A BL-ben azt gondolom, jók leszünk, hiszen a Kloppi Liverpool óriásölésben sokkal jobb, mint Ikarusz-törésben.

macca8: Top6 van, rengeteg apróságon (sérülések, forma, vetélytársak, egyértelmű prioritások, stb.)  múlhat minden, a realitás az, hogy harcban leszünk a 4 BL-helyért. Egy bizonyos ponton (kiestünk a BL-ből, megvagyunk létszámban, eljutottunk fiatalokkal az elődöntőig, negyeddöntőig – FA), akkor egy kupasorozatot is komolyan vehetünk. Ide kívánkozik egy nagyon fontos és todományos megjegyzés, Glennek köszönhetően van egy kiváló előrejelző metódusunk: – amelynek aktualizása napirenden van, de addig is hevenyészett előrejelzésem szerint – 152 millió fontos fizetési kerettel számolva -, 54 meccsre vagyunk hitelesítve, hogy top4-be is érjünk. Kicsit csalóka a modell, mert sajnos a fizukeret olyanokat is tartalmaz, akik nincsenek/nem lesznek itt idén, illetve az inflációval is korrigálni kell, de ebbe elvileg belefér a 8 BL/EL-meccs és 2-4 kupameccs még.

gringow: Azt most aláírnám, ha bejövünk a 4. helyre és bejutunk a 8 közé a BL-ben. Annyira hiányzik az, hogy tavaszi kedd és szerda reggelente a Liverpoolhoz annyira nem konyító tippmixelő kollégák jöjjenek a tanácsokért, mint egy falat kenyér. Amikor utoljára ilyen volt, még nem voltak kollégáim. Az angol kupákat jó lenne negligálni a másik két sorozat oltárán – főleg miután úgy néz ki, alig mélyül a keret -, de mivel Klopp nem akar a BR utáni második olyan liverpooli edző lenni, aki 3 év alatt semmit sem nyer, ezért nagy a sansz arra, hogy égetni fogjuk a kraftot a Ligakupában (mármint a faszom, épp a Carabao nevű energiaital a névadó szponzor, ezt az egészet mennyire kéne komolyan venni innentől?)

Glen: Underdog kupacsapat ez a Klopp-gárda, így BL-ben (!ha bejutunk, de EL is ideérthető a szomorúbbik esetben) a top8 realitás, mosoly nélkül. A sokkal fontosabb, bajnoki oldalról viszont a realitás jelen állás szerint az, hogy kiesünk a top4-ből. A meccsszámunk olyan extrémet fog nőni, amit ez a csapat a tavalyi szellemmel nem fog elbírni – kevésbé, mint tavaly. Én legalábbis most ezt érzem reálisnak, aztán ne legyen igazam. A hazai kupákkal fogjuk igazán pofán verni magunkat, mert hát ugye ki a fasz vagy a futball managerek térképén kupa nélkül?… Szerintem Klopp így is egy isten, csak ő még nem így gondolja. De majd behúzza a BL-serleget, és akkor jövőre végre lehet bajnokságra fókuszálni. De ez a mondat már nem a realitás részhez kapcsolódik.

lacko: Bajnokságban az 1-6. hely között gyakorlatilag bármi, haccíntérre szintén nehéz jósolni. Lesznek hullámvölgyeink és szép sorozataink megint, szerintem a Wenger-kupa idén is a miénk lesz.

szederbokor: Top4 vonal felett lebegés, Kuyt meg megy Gerrard mellé példát statuálni/mutatni.

Szücsi: Harc a januári dögvész ellen és a Wenger kupáért. Tavaly megvolt az esély a top4-re a körülményeket nézve, mákkal ugyan, de be is húztuk. Viszont idén annyira képlékeny minden, hogy nehéz látni a PL top6-ot így az átigazolási ablak közepén. A city jól erősített, ha sikerül a védelem közepét és a középpályás védekezést rendberakni, akkor egyértelműen esélyesei a bajnokságnak. Mou masterplanje, hogy a második évére fejlődve a korral összepakolta a teljes Starkiller baset a középpályára, Fella-Pogba-Matic-Herrera + Lukaku haderőt nehéz lesz fizikálisan megverni. A dinamó nem igazán klasszikus dinamós átigazolási szezont hozott eddig, sőt kifejezetten szűknek látszik a keret a középpályán. Emiatt nagyon nagy kérdés, hogy lesz ebből két frontos helytállás, valamint a Costa helyett érkező Morata is csak kérdés mire megy majd a PL-ben, de szerintem nem vele lesz a gond. Észak-London a legstabilabb szegmense a top6-nak, persze csak akkor igaz ez, ha marad Sanchez és Alliról sem derül ki, hogy igazából régóta Mascherano eltitkolt szerelemgyereke és a Barcában a helye. Szóval a haccíntér mindenhol adott, ilyen vagy olyan, de az őszi terhelése a top6-nak azonos. Ha Cou marad és jön VvD remek kilátásokkal vágunk bele. Ha egyik állítás sem jön be, akkor reális lesz, hogy bele fogunk állni a tusifürdő-energiaital kombóba is. BL-ben meg megyünk egy kört, vagy kettőt, de ez igencsak sorsolástól függő.

McA: Klopp egy okos ember. Könnyű underdog focit játszani, ha underdognak tartod meg a csapatod. A realitás nálam az, hogy beelőz az everton meg a többiek, egy jó 7. hely kinéz, meg megyünk egy kört az EL-ben, miután 3. helyen kizakóztunk a BL csoportból. Buzikupákat most nem tudom hova tenni, lehet hogy nyerünk a végén egy mikiegeret, de addigra már olyan mocsok részeg leszek, hogy beszélni nem tudok majd, nemhogy odafigyelni.

MARR means – Minimum Acceptable Rate of Return

Mi az a minimum, ami még elfogadható?

guthmate: Végig harcban lenni a TOP4-ért a bajnokságban, ha a végén nincsen meg akkor sincsen világ vége hiszen TOP6 korszak van csak a projekt esik vissza néhány évet. A többi front nem igazán érdekel. /Ja igen, bejutni a BL csoportkörbe./

macca8: Csatlakozom Mátéhoz, harcban kell lenni a BL-helyekért.

gringow: Úgy néz ki, hogy ebben ritkán tapasztalható Jakuzzi egyetértés van. Az a minimum, hogy az áprilisi PL meccseknek tétje legye.

Glen: Lásd fentebb a kollégákat.

lacko: BL-indulás, hogy a bajnokságból, vagy az EL-ből, az már majdnem mindegy, ha előbbiben végig versenyben vagyunk érte.

szederbokor: Top4-ről való szűk lemaradás, de top6-on belül, illetve szűk 7. hely, ha Benő behozza a Newcastle-t a hatba. Ezen kívül Kuyt bekotor egyet egy jótékonyságin az Anfielden.

Szücsi: BL egyenes kieséses szakasz és harc a top4-ért. Lassan mi leszünk az Arsenal.

McA: Ne essünk ki. Vagyhát igazából ki is eshetünk, mert betolni 40 akárhány jó Champó fordulót, na srácok az lenne az igazi alja sittesség, amit rettenetesen tudnék élni. Lenne rá komplett beharang / összefoglaló bekészítve előre, de hogy a komment szekcióban kurva nagyokat röhögnénk, az is biztos.

Mit vársz taktikai és management szempontból a szezontól?

guthmate: Alapvetően három dolgot szeretnék látni idén. Csupa olyan dolgot, ami nem a fő erőssége Kloppéknak viszont elengedhetetlenek az eredményes szezonunkhoz. TAKTIKAI VÁLTOZATOSSÁGOT szeretnék látni. Nem csak az alapfelállásunkat mindig minden körülmény között teljesen függetlenül az elérhető játékosoktól és az ellenfél erősségeitől, mert ott még nem tart a keret, hogy bárkikkel bárki ellen rá tudja erőltetni az akaratát. Azaz rendszeresebben szeretném látni a 4-2-3-1-et és a dájmondot és nem csak évi 1-2 meccsen. ROTÁCIÓT idén van hadszíntér és sokkal több meccsünk lesz, mint tavaly. Ezt a játékosokat megterhelő Kloppi focival csak akkor lehet eredményesen csinálni, ha a hazai kupákban sorcsere van és a bajnokik között is megvan az egészséges 2-3 játékos folyamatos cseréje a kezdőben meccsről meccsre. KONZISZTENS IKARUSZ TÖRÉST. Tavaly ősszel a full elérhető legjobb kezdővel nagyon ment a kicsik ellen azonban tudjuk a január-február a sérülésekkel és az ANK-val nagyon nem ment, majd tavasszal sem volt meg a gólparádé a “kicsik” ellen. Idén az a január-február nem fog beleférni konzisztensen tudni kell verni a “kicsiket” mert különben nincsen miről beszélgetni. Ebben Salah nagy segítség lesz, de kellene a keretmélység.

macca8: Remélem, lesz rotáció, és nem kell az eredmények után kapaszkodva mindig ugyanazt a kezdőt látni, ugyanakkor a rotációt is csak ésszel szeretném látni, mert a nagy felfordulások visszaüthetnek, kell az összeszokottság is. Én inkább az A-terv csúcsra járatását nézném, kellő időben megérezve, mikor kell mégis valami mást előhúzni a kalapból.

gringow: Két év – és az azzal járó keret saját képre szabás – után jó lenne végre látni a biztosabban, és a borítékolható sérülések ellenére is folyamatosan működő Nagy Busztörést. Tavaly ősszel úgy nézett ki, hogy megvan, aztán mégis gyorsan kifogyott belőle a szufla. Ebben mondjuk Salah érkezése miatt talán lehet optimistábbnak lenni. Persze az ETW-nek (új szurkolóknak: Everything Is The Worst, a klubunk dns-e és ars poeticája egyben) épp az a lényege, hogy kell hozzá a folyamatos kisebb-nagyobb optimizmus, ahonnét aztán gyorsan esni lehet, ld. a 2016-os Európa Liga döntő.

Glen: A tavalyi augusztus-november időszak copy paste-jét egy bővebb kerettel (értsd rotált emberekkel). Plusz bátor hét- és meccsközi változtatásokat, ahol az alap 433 mellé elsősorban a gyémántot tesszük be a repertoárba. Én a 4231-et továbbra sem látom jó fegyverként, maximum tűzoltónak. 433, gyémánt és a rotációval a decembernél tovább húzott fluiditás és presszing. Ezzel az Ikarus is törhető és a nagyok továbbra sem lesznek gond.

lacko: Elsősorban azt, hogy az a pragmatizmus, amit a tavalyi szezon végén láttunk, az most az első fordulótól az utolsóig jelen legyen. Ne legyenek előre kiszámítható és visszatérő hibák. És persze törjük azokat a buszokat.

szederbokor: Nem lesz olyan rakétaőszünk, mint tavaly, cserébe nem lesz teljes lefagyás se januárban, beleszokunk lassacskán a kettős teherbe. Kuyt segít.

Szücsi: A tavalyi 4-3-3 jó alap lesz a BL harcra, de még oda is fájdalmasan kevés lehet, ha Mané vagy Salah offol. Ha mindenkit, ha mindenkit szét akarunk majd futni a PL-ben ezzel a kerettel az nem sok jóra fog vezetni. De a tavalyi évnek a fejjel a falnak megközelítését nem írnám le egy az egyben veszteségnek. Valószínűleg tanult belőle Klopp, hogy nem lenne jó feliratkozni a Napoleon, Bismarck, Hitler listára és kiszopni a téltől megint. Ellenben a csapat tökéletesen megtapasztalta, hogy mit kell és mit nem lehet egy sikeres 4-3-3-ban megcsinálni. Két csatáros játékot nagyon szituációtól függően várok csak, de nem is ez a fontos inkább a szezon tervezésénél várok sokkal nagyobb körültekintést. Persze mivel nem a kiegészítő emberek igazolása lóg a levegőben, hanem olyan meghatározó kezdőbe érkezőé, mint VvD, így mind mind kérdéses.

McA: Több helyen is felmerül a kollégáknál a rotáció gondolata, de ha már a nyitásra ennyi sérülttel megyünk, és egyébként ennyire elképesztően nehéz igazolni (nem), akkor nem pontosan értem, hogy mégis ki a butykos búvár maci fülével kéne rotálnunk. Amúgy egyszerű a matek: Amíg tartja a kis egészséges keretünk a 4-3-3-at, addig az, aztán amikor már Buksic a jobb szélső, akkor váltunk dájmondra. Ami egyébként elég hamar el fog jönni, mert csak halkan jelezném, hogy Mo vagy Mané sérülése esetén elég nem lesz akkora örömóda a 4-3-3 Bobbyval szélen.

PL vs kupák?

guthmate: Mint mondtam a jelenlegi keret két frontra jó, ennél többre kevés. Ebből egynek egyértelműen a PL kell legyen az egyik. A másik frontnak adja magát a BL ahol simán lehet egy szép BL tavaszunk, amíg nem találkozunk mondjuk az Atleticoval – a fő buszozós – csapattal. A hazai kupát semmi másra nem szabad használni, mint a fiataloknak terepet adni Solanke végül is ezért jött. No meg arra lehet jó, hogy sérülés után egy kis átmozgatásra használjuk a nagyoknál. Ha ennél több energiát fordítunk a hazai sorozatokra, akkor minden frontos szopó ág néz ki szerintem.

macca8: PL, a kupák csak a fentebb leírt esetben jöhetnek szóba, de januárig csak Carabao lesz, ott a fiatalok játszanak. Januárban is a fiataloké a terep itt, egy elődöntőt már komolyabban fogunk venni, az is biztos. Kell az önbizalom:)

gringow: Az elmúlt évekkel szemben ez idén annyival komplexebb kérdés, hogy a BL húsos fazeka miatt arra gazdasági kényszer fókuszálni, nem szabadon választható tárgy. Viszont évekre visszavetne minket megint, ha jövőre nem lenne meg, így a bajnokságnak még mindig az elsődlegesnek kell lennie. Amúgy az mindenkinek megvan, hogy a Bajnokok Ligájába még be kell jutnunk, ugye? Részemről hajlamos vagyok ezen gyengébb pillanataimban átsiklani.

Glen: Őszintén szerintem a keretünk jelenleg két sorozatra sem elég, főleg mert a kloppi taktikával operálunk egy szezonon át. A BL-ben ilyen underdogos hozzáállással talán optimalizálni tudjuk az eredmény – energia-befektetés gáz-féket, de a bajnokságon kell legyen a hangsúly. Régen még lehetett érv a BL-körök jelentette plusz lóvé, de ezek hirtelen elinflálódtak, és így leértékelődtek. PL, messze a legfontosabb. A másik két kupát meg sem említem, mert 0 darab meccset szabadna ott engedni a stábnak idén. Többet fognak.

lacko: Természetesen PL. Ha még versenyben vagyunk Európában, akkor engedjük el teljesen az Fa-kupát, a Ligakupa legyen elejétől végéig a fiataloké.

szederbokor: PL. Kuyt azért nem bírna már heti 210 percet.

Szücsi: A Carabao és az FA kupákban nem szeretnék a potenciális kezdő 11-es játékost látni egészen a döntőig.

McA: Hát, azt hiszem itt nem szükséges újra kifejtenem az álláspontom.

Mennyi gólt fogunk szerezni?

guthmate: 80+ már tavaly is a támadó szekció volt a csapat erőssége, ez idén sem fog változni. Salahhal a fedélzeten.

macca8: 89

gringow: 86

Glen: 90, amiből a kőművesé pont 7 darab.

lacko: 99

szederbokor: 102

Szücsi: 96

McA: 68. leszopsz, és jövök eggyel.

Mennyi gólt fogunk kapni?

guthmate: 42

macca8: 36

gringow: VVD plusszal 35, VVD mínusszal 45

Glen: 42, és kapuskérdés idén is lesz.

lacko: 40

Szücsi: 40+, mert én nem láttam, hogy meglenne a védekezés Szent Grálja a Buksi playbookban.

McA: Az összeset.

Ki lesz a legjobb játékosunk?

guthmate: Matip. Nem biztos, hogy tényleg ő lesz, de kellene a védelemből egy nagyon jó és stabil és folyamatosan pályán levő teljesítmény a jó szezon érdekében. Ez leginkább Matipban van benne.

macca8: Coutinho

gringow: Coutinho és Mané elég jók fociban.

Glen: Ha Cou marad, akkor Firmino (!), különben Mané.

lacko:  Coutinho idén szintet lép, remélem nálunk.

szederbokor: Minyon és Cou, Firminonak Kuyt adja át a szezon végén a KuytKupát

Szücsi: Gini és a mosolya ketten.

McA: Gini száz wattos mosolya vagyok – már csak azért is, mert külön _nagyon beszopjuk.

Ki lesz a titkos favoritunk idén?

guthmate: Vagy Karius vagy Moreno.

macca8: töretlenül hiszek Grujicban :)

gringow: Nagyon remélem, hogy Karius elfeledteti a rossz első szezonját és az év második felére egyértelmű első kapussá válik. Salah-ban is nagyon bízok, bár őt annyiból necces lenne titkos favoritnak hívni, hogy éppen liverpooli transfer recordot fizettünk érte.

Glen: Moreno, de még inkább Woodburn.

lacko: Solanke, gólokat várok tőle már idén, a bajnokságban is.

szederbokor: K-val kezdődik, T-re végződik, bár lehet, hogy túl fiatal még.

Szücsi: AA lesz a Carabao sztárja.

McA: Mivel Milnerezni nem szabad, Moreno lesz az Isten.

Hány érkezőnk lesz még a nyáron?

guthmate: Jó kérdés, de szerintem még három érkezőre lenne szükség Coutinho maradásával számolva. (Egy 2.-3. számú CB-re, egy 6-os középpályásra és egy (vagy kettő) villámléptű gólerős szélsőre arra az esetre ha Salah vagy Mané kiesne.)

macca8: nekem egy CB és CM hiányzik, bár utóbbi formálisan ok, hiszen van 3 helyre 7 emberünk (Henderson, Can, Wijn, Lallana, Coutinho, Milner és Grujic – szerintem nem egy rossz névsor), de mivel ezek a posztok kívánják meg a legtöbb melót, itt a legnagyobb a hirig, ide el tudok még képzelni egy minőségi embert, elismerve, hogy ennek megszerzése nem egyszerű. CB viszont mindenképpen kellene, Gomez nem győzött meg, annak ellenére sem, hogy fiatal, van benne perspektíva.

gringow: Összeomlok mentálisan, ha nem jön minőségi CB. Ha jön, akkor csak szorongok tovább.

Glen: Nincs az az isten, hogy CB-t ne hozzunk. Plusz még dedlányon jön vmi közepesen jó név, és attól tartok, ennyi lesz. Bár van egy olyan érzésem, hogy aznap tényleg zsebbe nyúlunk; egyszerűen az FSG politikai lépése kell most már ez legyen (új menedzsmentet jó színben beállítani, előző évek pozitív transzfer ablakai, idei 100 millás szivárogtatások). RWB és CM is hiányzik még, de hogy őszinte legyek ekkora szezonra támadót is el tudnék képzelni (Mané-Salah-Firmi vonalon).

lacko: Kettő kéne legalább, de szerintem legfeljebb egy jön már, egy CB.

szederbokor: Nyáron csak egy.

Szücsi: Csak a Soton áll, hogy lesz-e 1.

McA: Nem tudom, hova lehet ezt a keretet még tovább fejleszteni. Pláne honnan, egy ilyen nehéz, és kacifántos piacról.

______________________________________________________________________

Disclaimer: Igen, fullbanyomtam, de mentségemre legyen mondva, hogy Máté 100%-ban lefedte azt, amit gondolok, ha beszedem a gyógyszert. Szóval olvassátok el az övét 2x, ha hozzám értek.

Más szavakkal: please don’t try this at home = don’t do this in your comments! Magyarul: amit szabad Jupiternek…