Inflációs kutatások – update

Méghozzá korábbi írásának frissítéseként, Benyotól.

Az előző vendégposztomban ott fejeztem be, hogy a következő fejezet a játékosárak változásáról fog szólni. Magam sem gondoltam, hogy eddig fog húzódni, de sajnos ez lett belőle és egyébként is jól van ez így, mivel a napokban lezárult a közelmúlt egyik legőrültebb téli átigazolási ablaka, így teljes egészében tudjuk vizsgálni a 2017/2018-as szezon adatait. Szóval akkor vágjunk is bele.

A gazdaságban folyamatosan jelen van az infláció, ami az árszínvonal tartós emelkedését jelenti.  Ez alapján a kenyér, a ház, a ruha és a szolgáltatások évről évre drágábbak lesznek. Ahhoz, hogy pontosan meg tudjuk mondani ennek az árszínvonal emelkedésnek a mérték, megalkották a különböző inflációs indexeket, mint például a kiskereskedelmi– vagy a fogyasztói-árindexet. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem használjuk ezeket az indexeket a foci világában is, ha már egyszer ezek rendelkezésre állnak. A kérdésre két megoldás is van. Először is, az árindexek esetén adott jószágkosarak – kenyér, tej, ruha, stb. alkothat egy jószágkosarat – árait hasonlítják össze különböző időpillanatokban és ezek alapján határozzák meg az átlagos árszínvonal emelkedés mértékét. Na már most, eddig még nem hoztak létre olyan árindexet, melynek jószágkosarában jelen lennének focisták és az ő transzferköltségeik. Másrészről a labdarúgó átigazolási piac olyan specifikus közeg, ahol nem érdemes a való életben használt inflációs mutatókkal számolni, mert nem kapnánk valós képet. Erre egyébként később majd mutatok egy grafikont.

Na igen, szóval meggyőztük magunkat, hogy érdemes a fociban inflációval foglalkozni és tudjuk, hogy Tomkins (összekacsintunk maccaval ;)) már megalkotta a maga kis inflációs indexét, akkor akár használhatnánk mindannyian azt. Egyébként az az index tök jó, előremutató és remekül lehet használni az angol igazolásokhoz, de a nemzetközi transzferek korrigálásához már kevésbé alkalmas, hiszen abban a mutatóban csak és kizárólag angol igazolások és a hozzájuk kapcsolódó árak találhatóak. (Glen: Érdemes elolvasni guthmate brutálisan szakmai monstre cikkét, melybe szerénységem kontárkodott bele, a statisztikákat magam hamisítottam, de a Tomkins mutató lényegét mégis meg lehet érteni belőle.) Szerettem volna ezt a megfigyelést kibővíteni, hogy minden nagyobb volumenű transzfert tudjunk értékelni és (azonos árszínvonalon) összehasonlítani, ezért a következőkben egy, a nemzetközi átigazolási piacra illeszthető inflációs rátáról fogunk beszélni.

Még egy dolgot szeretnék pontosítani. Az infláció azt mutatja, hogy két időpillanat között mekkora a különbség ugyanannak a kenyérnek az árában. A fociban ugye ez nem lehetséges, hiszen a játékosok öregszenek, a külső körülmények változnak stb. Ezzel a mutatóval azt tudjuk megmondani az átigazolási piacon, hogy a 2014-ben vásárolt, 26 éves, Lallana ma mennyibe kerülne, nem pedig azt, hogy a már majdnem 30 éves angol középpályás ára ma mennyi lenne.

Szóval, ha már ezeket a dolgokat így rendbe tettük, akkor belevághatunk a közepébe.

Az Adatgyűjtésről röviden. Összegyűjtöttem a szokásos öt bajnokság (angol, francia, német, olasz, spanyol) 20-20 (összesen 100) legtöbbet költő csapatát oly módon, hogy mennyit költöttek és hány játékost vásároltak azért a pénzért az adott év két átigazolási időszakában. Két kis megjegyzés. Első az, hogy ez a szám nem tartalmazza sem az ingyen érkezett, sem az akadémiáról felkerült játékosokat, mivel ezeknél a transzfereknél nem történt pénzmozgás, így nem lenne értelme velük kalkulálni. Második, hogy az értékek euróban lettek importálva azért, mert a transfermarkt is ebben a valutába vezeti az adatokat. Ennek következtében azonban van egy folyamatos mozgás az angol árakban az oldalon attól függően, hogy éppen hogyan alakul a font-euró árfolyam.

Ezt követően az elköltött pénztömeget elosztottam a vásárolt játékosok számával és megkaptam egy játékos átlagos átigazolási árát az adott évben a vizsgált területen. Ezek az egy játékosért kifizetett átlagos átigazolási árak a következőképpen alakultak az elmúlt 9 szezon során:

Az első megfigyelési időszak a 2009/2010-es szezon, amikor is a Real nagybevásárlást tartott, ennek következtében mentek fel jócskán az árak a piacon. Ezt az időszakot követően hol áremelkedés, hol árcsökkenés volt megfigyelhető, majd 5 évvel később a 2014/2015-ös szezonban sikerült meghaladni először az első megfigyelési időszakban kiszámolt átlagos átigazolási árat. Ezen időszakban került sor Suarez Barcelonához vagy James (nem Milner) Rodríguez Real Madridhoz történő igazolására. Hasonlóan az idei évhez, azon a nyáron is olyan játékoskeringő indult meg, ami szinte megbolondította a piacot.

Félelmetes kimondani, de amíg a 09/10 és 14/15 között eltelt öt szezon alatt összegészében 12,84%-os drágulás figyelhető meg, addig 14/15 és 17/18 között vizsgált időszak alatt ez az érték 110,93%(!!!!!!), amihez persze jócskán hozzájárulnak ennek a szezonnak az őrület számai. Lallanánál maradva, ha egy épkézláb angol középpályást akarnánk venni ma, akkor körülbelül 65 millió eurót (Lallana ennyibe kerülne ma az akkori viszonyokat figyelembe véve) kellene fizetni. Innen nézve lehet, hogy nem is volt annyira sok az a 38 millió euró (forrás: transfermarkt) Ox-ért (persze, tudjuk, hogy neki már csak 1 év volt hátra a szerződéséből, ami csökkenti az árat). Itt talán érdemes kontextusba helyezni a Virgil van Dijkért kifizetett összeget, amihez vegyük segítségül Lovren példáját. A horvátért (2013/2014-ben a transfermarkt alapján 25,3 millió euróba került a csapatnak) mai áron megközelítőleg 53,5 millió eurót kellene fizetni a szomszédvárnak. Amennyiben azt nézzük, hogy VvD csapatkapitány volt, nem rég hosszabbított a szenteknél, akkor a nyáron emlegetett 60 millió eurós ár sajnos reális lett volna érte, annak ellenére, hogy sokunknál már az kiverte a biztosítékot. Ehhez hozzájött a huzavona, ami ment a nyáron, plusz az inverz hűségbónusz és hogy nem akartuk, hogy másnál kössön ki és rögtön ott tartunk, hogy 75-78 millió euró az ára. Egészen hihetetlen, de sajnos ezeket a napokat éljük.

(Glen: Benyo fenti ábrája és az őrültnek nevezett számok is jól szemléltetik az exponenciális növekedés iskolapéldáját. Ha minden évben x százalékot növekszik valami, akkor az nem lineárisan (egy egyenes mentén), hanem exponenciálisan (egy felfelé kunkorodó görbe) fog növekedni. Abszolút értékben tehát megbotránkoztató, hogy egy 10%-os növekedésnél WD40 ára jövőre 75-ről már 82.5-re ugrana, de csak meg kell szoknunk a számok nagyságát. Ahogy ma már nevetségesnek tűnik a 20 forintos benzinár, úgy fog nevetségesnek tűnni 80 millió font húsz év múlva. Az exponenciális növekedéseket persze általában összeomlás követte a történelemben, de csitt.)

Elképesztő, ami a piacon megy és ne felejtsük, egy olyan potenciális nyár előtt állunk, ahol a Real hatalmas bevásárlást fog tartani, mert egyrészt az elmúlt pár évben nettó költésben jobban állnak, mint mi (btw, tavaly még így is ők nyerték a BL-t), másrészt elég gyenge szezonjuk van. Reméljük ez a bevásárlás jobban fogja érinteni a Spurst, mint minket.

Egy kicsit még visszakanyarodva oda, hogy miért nem érdemes valamelyik, a hétköznapokban megszokott árindexet használni a foci világában, készítettem egy kis grafikont, amelyen két vonal látható. A kék vonal mutatja meg a foci világában mért inflációt, mindig az előző évhez viszonyítva százalékban meghatározva (0,4 = 40%). Ha növekedés volt, az érték pozitív, ha árcsökkenés, akkor az érték negatív. Látható, hogy elég nagyok az ingadozások az egyes értékek között. A sárga vonalról pedig leolvashatjuk az infláció mértékét ugyancsak százalékban, szintén előző évhez viszonyítva az EU28 országának az átlagában. Az ábra a következő:

Jól látható, hogy a hétköznapokban mért infláció 2-3%-os éves növekedési üteme 2010-2013 között milyen kiugrónak számított, ezzel szemben a fociban nem ritka az utóbbi években, hogy 30-35%-al is drágulhatnak a játékosok árai egyik évről a másikra.

Még egy dolgot szeretnék bemutatni így a végén. Megvizsgáltam, hogy a játékosokra költött pénztömeg és az ezért az összegért vásárolt játékosok száma hogyan alakul a vizsgált időszakban ennél a 100 csapatnál. Ennek az eredményeit a következő grafikonon láthatjátok.

Evidens, hogy az elköltött pénztömeg nagysága (kék vonal, A tengely) folyamatosan növekszik, például ugye az infláció miatt, de nagyon érdekes, hogy a vásárolt játékosok száma (narancssárga vonal, B tengely) 13/14-es szezon óta szinte majdnem minden szezonban csökkent. A 13/14-es szezonban elért csúcsról, ami 935 fő volt, lecsökkent majdnem 800 főre (ebben már benne vannak a téli időszak átigazolt focistái is). Ezt a két időszakot összehasonlítva ez azt jelenti, hogy ma minden csapat több mint 1 emberrel (egészen pontosan 1,28 fővel) kevesebbet vásárol egy szezon során, mint 4 évvel korábban. És akkor a lényeg, hogy ebből milyen következtetést lehetne levonni. Számomra egyértelműen az a tanulsága ennek, hogy a csapatoknál dolgozó szakemberek, tulajdonosok is észlelték, hogy a piac nem működik hatékonyan. Tomkins kutatásai és az én eredményeim is azt bizonyították, hogy a befektetett tőke legalább fele nem hasznosul úgy, ahogy azt a tulajdonosok elvárnák. Gondoljunk csak bele, melyik befektető lépne be egy olyan piacra, ahol két dollár közül az egyik már a kezdetek kezdetén bukásra van ítélve, míg a másikon nagyon sokat kell dolgozni, hogy visszahozza lehetőleg mindkét befektetés mértéke és esetlegesen némi profitot is tudjunk rajta realizálni. Ez valószínűleg feltűnt a csapatoknál és ez tükröződik vissza a Liverpool átigazolási politikájából is. Az „A” célpontokért hajlandóak vagyunk nagy pénzt adni, lásd Keita vagy VvD, míg akik kevésbé fontosak, mint pl Brandt, Teixeira vagy sorolhatnánk, azokért nem megyünk bele a licitháború. És ez jól is van így, Klopp és a stáb remekül dolgozik eddig, reméljük a következő átigazolási időszakok érkezői is őket fogják erősíteni.

(Glen: Ezt az elveszett 1 dollárt a 2-ből szvsz beárazza a piac, tehát egy VVD ha mondjuk 50%-kal (ezt előre senki sem ismerheti pontosan, de az eloszlása becsülhető) válik be, akkor igazából nem 75, hanem 150 milla az értéke a klub számára. Egy klasszis játékos (Cou?) azért is dimenziókkal drágább, mert ez a beválási valószínűség nagyobb.)
(Benyo+Glen: Abban a magyarázatban is kiegyeztünk, hogy azért vesznek kevesebb játékost a klubok, mert a termékinflációt (játékosok) nem tudta lekövetni a bevételnövekedés üteme. Volt bőven tv-pénz növekedés, de az olló minden bizonnyal nőtt a vizsgált szegmensben. Ha pedig nő a fizud, de még jobban nő a nadrág ára, akkor kevesebb, de kicsit drágább, de tartósabb nadrág vásárlására állsz át.)