Távolság

„A szerelemhez távolság kell, hogy a szerelmesek azon keresztül közeledhessenek egymáshoz. A közeledés persze csak illuzorikus, mert a szerelem valójában eltávolít.”

Szombaton fél kettőkor összecsapunk a legősibb riválisunkkal, ennek apropójából visszatérek az élők közé és újra belevetem magam a fonat és a Liverpool dolgaiba, bő egy hónapos kihagyás után. Mivel ez idő alatt az élet minden területén előzték a dolgok a prioritási listában Kloppékat, így személyesebbre veszem a hangvételt, ha már a védelem dolgait olyan jól kivesézték az önként jelentkezők.

Az elmúlt hónapok tervezgetése, napi teendői, munkahelyi pozícióváltás igen kellemesen érintett abból a szempontból, hogy nem követtem az Anfield gyepébe dugott fejjel az eseményeket. Igen hálás volt fullba tolni az élet minden területén, mert így legalább nem volt lehetőségem, hogy beszippantson a soron következő világvége hangulat, ami minden egyes meg nem nyert meccs után vörösre festi a hajnali eget. Nem volt időm elveszni a részletekben, fonaton követni a meccset, és minden elrontott passz után 13 kárhoztatást végigolvasni és megindulni az érzelmi spirálon lefelé, tovább és újra, aztán megint.

Távolságra szükség van. Létfontosságú, hogy a szemedet ne takarják el a hétköznapi darálás forgácsai, hogy kiláss az internetes harcok szikraesőiből és észrevedd az értéket. Elsikkad a meccs képe, összhangja amiatt, hogy mindent azonnal akarunk megélni. Lovren bakitól kezdve a lepkefingokon át, egészen a Henderson field gólokig mindenről egyből tudnia kell a mindenkinek és ebben a legjobb partner az internet. Pár másodperces hírnévért sütik el ezrek ugyanazt a poént. Emellett a közléskényszer mellett pedig el is veszik, hogy kinek mi az alapfeladata és azt hogyan hajtotta végre. Marad a folyamatos hiba sorolás, a károgás, a szidás a cinizmus és végül a világvége, elfedve a tényt, hogy habár eredményesek nem is vagyunk, de tudunk kitűnően játszani. Elhalványul a lényeg, hogy izgalmasak a Liverpool meccsek!

A fonat kommentmezeje egy varázslatos dolog, de meccs közben a leggazabb csábító tud lenni. A végeláthatatlan egyszavas beböfögések és gólörömök miatt sokszor volt, hogy a meccsből semmivel sem emlékszem többre, mint egy szűk összefoglaló anyagára. Persze érdemes közösen megélni a meccseket, főleg ha emlékezetes a kommentátor #more, de a folyamatos farkas és köd kiáltozás kiül mindent, ami a játékról szól. Pedig valljuk be, mégis érdemesebb talán a meccseket nézni, mint a kommentáradatot.

Szerencsére az elmúlt hetet egy toszkán mesevilágban tölthettem, ahol egy totyogó galamb köszöntött minket, valamint egy fiatal róka is barátkozóra fogta a 30 méterre lévő erdőből. Egy ilyen helyen, ahol a csillagok fényesebben ragyognak a BL trófeáinknál is megkaptam a kellő távolságot, amire szükség volt. Távol Mané eltiltásától, sérülésétől, Cou és a Barca szerelmi civódásától, a Lovren being Lovren jelenségtől, a meccs utáni sablon nyilatkozatokba való teória beleerőszakolásoktól belém hasított, hogy egy dolog hiányzik csak, a meccs. Perceken belül pedig nem is akármilyen meccs veszi kezdetét, hanem az egyik legjobban várható rangadó. United az Anfileden.

Nem nagyon maradt más hátra, mint bekészíteni a választott tudatmódosítókat és hátradőlni, hogy meglegyen a kellő távolság és élvezni a 90 + párpercet, mert erre a meccsre még a szertáros is élére vasalja az alsógatyáját!