Mentally wrong?

A hétfői csúnya vereség után mai ellenfelünk Arsène Wenger Arsenalja lesz. Egy olyan klub, mely az építkezést tekintve egy évtizeddel előttünk jár, akár a stadionokat, akár a csapatokat vetjük össze. Mégis állandó céltáblái a gúnyolódásoknak, akár liverpooli részről is, mert – bár állandó helyük van a top 4-ben – igazán előrelépni nem nagyon tudtak, még a stadionhitel kifizetése után sem. Ami Brendan Rodgers-nek a karakter, ugyanaz Wengernek a mentális erő. „Mentally strong” folyton így jellemzi csapatát, játékosait. De vajon tényleg azok, erősek mentálisan? És mi a helyzet ezen a téren a Liverpoollal?

Mielőtt belekezdenék a lényegbe, melyet a mai meccs ürügyén szeretnék előadni, ismételjünk egy kicsit, mert úgy látszik, vannak dolgok, amiket nem lehet elégszer elmondani. A hétfői vereség után ismét elszabadultak az indulatok a kommentmezőben. Ezzel önmagában még nincs nagy baj, szurkolók vagyunk, és a szurkoló bizony nem szeret veszíteni. De ez még nem ok arra, hogy elfelejtsünk mindent, amiről az elmúlt években oly sokszor szó volt, hogy átemeljük az NSO színvonalát, és teljesen irreális elvárásokat hangoztassunk nagy hévvel.

Miről is van tehát szó? Az elmúlt bő hat évről, mely a tulajdonosváltás előtt egy csődközeli állapottal kezdődött. Ez egyáltalán nem túlzás, csak néhány órára voltunk a csődtől. Attól a helyzettől, ami hosszú évekre, akár évtizedekre is olyan mélységekbe taszította volna a klubot, ami nem arról szólt volna, hogy mikor jutunk vissza a top4-be, hanem arról, hogy mikor leszünk és leszünk-e egyáltalán még elsőosztályúak valaha. Ekkor jött az utolsó pillanatban az FSG, megmentve ezzel a klubot, hogy új, üzleti alapon működő pályára állítsa azt. Fontos, nagyon fontos megjegyezni, hogy ez az egész történet egybeesett néhány rivális megerősödésével, és ez tovább nehezítette azt ezt követő éveinket. A hat év alatt az FSG sosem vett ki pénzt a klubból, ellenben gyakorlatilag eltüntette a 300 millió fontos adósságot, kibővítette a stadiont és bár a top4 ezidő alatt csak egyszer jött össze (akkor viszont majdnem bajnokságot nyertünk), de lemaradásunk a nálunk gazdagabb csapatokhoz képest – köszönhetően az üzleti eredmények javulásának – nem nőtt gigászira (de még így is nagyon nagy).

Néhány napja tették közzé a tavalyi pénzügyi eredményt, melyből kiderül, hogy 2015-16-ot közel 20 millió font veszteséggel zártuk. Ez nem olyan nagy összeg, de aki arról álmodozik, hogy a tulajok majd betolnak 200 milliót a klubba, vagy aki a pozitív transzfermérlegen gúnyolódik, az gondolkozzon el ezen. Már csak azért is, mert ahogy mindennek, utóbbinak is ára van. Részben ui. azért pozitív ez a mérleg, mert Matip ingyen jött, vagy a 4. CB-helyre érkező Klavan olyan olcsó volt. Ez azonban azzal is jár, hogy az ő fizetésük magasabb annál mint ami lett volna, ha kiadunk értük összesen mondjuk 30-40 milliót. A hírek szerint Matip heti 100K felett keres, és Klavan sem a keveset keresők közé tartozik. Időközben hosszabbítottunk Coutinhóval (így övé lett a legmagasabb fizetés) és Lallanával, vagyis miközben próbáljuk megtartani értékeinket, a piaci kényszer hatására a bérekre fordított összeg is emelkedik.

Szintén viszonylag friss hír, hogy 50 milliót fogunk költeni Melwood és az Akadémia összevonására, amivel a jövőbe fektetünk be, hiszen lemaradásunk ezen a téren is óriási, elég csak a City hipermodern edzőbázisát összehasonlítani a mi jelenlegi, lakóházak közé szorított kis játszóterünkkel. Ennek ellenére, maga Klopp mondja, hogy rendelkezésére állt a pénz, költhetett volna többet is. Talán tényleg így kellett volna tennie. De ha így van, akkor sem gúnyolódni kell ezen, hanem megnézni az érem másik oldalát is: olyan menedzserünk van, aki nem szórja ész nélkül a pénzt, viszont nem fél azt befektetni a jövőbe. Ha hibázott az átigazolásoknál, azt még mindig könnyebb rendbehozni így, mintha előre elszórta volna a még meg sem keresett pénzt, hogy aztán esetleg elbukja azt olyan játékosok megvételével, akiket csak rövidtávú célok miatt igazolt volna le.

Hosszan tudnék még erről írni, de elmondták ezt már ezerszer előttem is, no meg lenne itt még egy másik téma is, térjünk vissza hát a bevezetőben említettekhez.

Az utóbbi időben több Arsenal-meccset is láttam, így ismét feltűnt az, amit már a korábbi években is megjegyeztem magamban, hogy az Arsenal milyen könnyen képes összeomlani, megadni magát, különösen ha ellenfele kicsit erőszakosabban, vagy egyszerűen csak nagyobb akarattal játszik. Ezért a Spurs-elleni győzelem után úgy éreztem, nem kell majd mást tennünk Wengerék ellen sem, nekik megyünk, pörög a metál ezerrel, mentálisan úgyis mi leszünk erősebbek.

Aztán jött ez a szörnyű meccs a Leicester ellen, ami nem is csak az eredmény, hanem a játék képe miatt is végtelenül frusztráló volt. Nem értek egyet azzal a véleménnyel, hogy a tavalyi év csak egy kicsúszott eredmény volt és a Leicester valós helye a kiesőzónában van. Persze, a bajnoki cím valóban egyszeri, megismételhetetlen siker volt részükről, amihez a csillagok elképesztő együttállása kellett. De a Leicester már az előző szezon második felében is minimum top6-os formát mutatott, kiesőjelöltek pedig nem szoktak ilyet másfél éven át produkálni. Szerintem a valós helyük valahol a középmezőnyben lehet, a PL-ben pedig gyakran előfordul, hogy egy középcsapat elkapja a nagyobb halat. Ami viszont elfogadhatatlan volt, hogy akarásban is messze felülmúlták a mieinket, és ez nem lehet az elhibázott taktika, vagy Lucas CB-ben játszatásának az eredménye.

Valami baj van a fejekben, tudjuk ezt már egy ideje, pedig ha valamiben hittünk, az az volt, hogy Klopp érkezésével ezen a téren már nem lesznek gondok. Mégis voltak váratlan leolvadások nyerő helyzetből: vereség kétgólos előnyről tavaly a Soton, idén a Bournemouth ellen, általános, tehetetlen sokk a Sevilla elleni EL-döntőben és persze az örök probléma, a bőkezű pontosztás a kiscsapatok javára.

Nem gondolom, hogy mindez megmagyarázható azzal, hogy a Pozsony-Prága tengely nem képes taktikai megoldást találni ezekre a problémákra. Sokkal inkább gondolom, hogy a probléma tényleg mentális jellegű, legalább részben. Nem tudunk nyerni, vagy legalábbis nem elég sokszor. Nem megy akkor sem, ha egyetlen meccsen dől el minden (lásd a két elveszített kupadöntőt) és akkor sem, ha sorozatosan kell bizonyítani. Egyedül abban vagyunk tartósan jók, hogy a nagyok elleni meccsekre felszívjuk magunkat, és megmutatjuk nekik, mi is vagyunk olyan jók mint ők.

Úgy gondolom, a probléma a gyökere a keret összetételében keresendő, mely összetételt viszont jól indokolnak az elmúlt hat év fentebb is vázolt történései. De mégis, mi hiányzik a keretből ahhoz, hogy igazán sikeresek lehessünk? Talán a győztes mentalitás, talán ennek a hiánya a kulcs.
Saját véleményem szerint mentalitás szempontjából a következő játékostípusok léteznek:

1. A született győztes
Aki mindig, mindenki ellen nyerni akar, és ez az attitűd már gyerekkorától végigkövethető. Nem csak akar, tud is: meccseket dönt el és fordít meg, függetlenül attól, hogy kicsi, vagy nagy a tét. Ilyen volt Gerrard, vagy Suarez. Jelenleg nincs ilyen játékos a csapatban.
2. A potenciális győztes
Aki fogékony a jó példára. Ha van mellette valaki az első csoportból, őt könnyű magával ragadni. Megvan benne a győzni akarás, de ő maga még nem, vagy csak időnként képes hátára venni a csapatot. Coutinho, Firmino, Matip, Mane, Can és Lallana ilyen a mai csapatban szerintem.
3. A stabil, de átlagos
Ilyen pl. Clyne, Milner, Henderson, vagy Wijnaldum, akik mindig hozzák az elvárt szintet, de kiemelkedőt, többieket magával ragadó teljesítményt szinte sosem nyújtanak.

Ideális esetben a csapatot a három típus kiegyenlített halmaza alkotja. Ahogy írtam, nálunk most nincs senki, aki az első csoporthoz tartozna, az viszont jó jel a jövőre nézve, hogy (legalábbis szerintem) többen is megfelelnek a második csoport jellemzőinek. Jelenleg Coutinho félúton van a két kategória között. Megvan benne a törekvés a vezérszerepre, időnként sikerül is kulcsszerepet játszania a jó eredmény elérésében, de nem konzisztens. Tavaly, eddigi legeredményesebb szezonjában 12 gólt lőtt, ebből nyolcat fontos, nagy téttel bíró meccsen, vagy nagynevű ellenfél ellen. Remekül jelképezi a mai Liverpoolt: a nagy meccseken képes felnőni a feladathoz, hogy aztán a kisebbeken önmagához képest gyakran alulteljesítsen. Mane talán egy kicsit előrébb jár, de lehet, ezt csak a januári hiányzása mondatja velem.

De miért nem képesek mindent kiadni magukból? Azért a pénzért ez lenne a minimum, a BDSRSTNT!

– Tudsz úszni?
– Nem.
– És ha megfizetem?

Fizethetnek bármennyit, önmagában a pénztől nem lesz senkiből győztes alkat, még ha a tehetség meg is van hozzá. Tonnányi szakirodalom foglalkozik ezzel a témával. A győzni tudás egy olyan képesség, mely ha nincs a génekbe kódolva, a külső körülmények megfelelő alakulása is kell ahhoz, hogy kialakuljon. Külső körülmények, mint például olyan csapattársak, akik tetteikkel példát mutatnak, akikre példaképként lehet nézni. Mert bármilyen hihetetlen, még a mai, pénz irányította futballban is nőnek fel olyan játékosok, akiket valóban a siker motivál, akiknek vannak gyerekkori játékosideáljai, akikhez hasonló sikereket szeretnének elérni. Jó példa erre Coutinho tavalyi gólja a Dortmund ellen, melyet ugyanazok a mozdulatok követtek, mint amikkel Gerrard biztatta társait Isztambulban, gólja után. Cou 13 éves volt annak idején, nem tudok róla, hogy valaha is Liverpool-szurkoló lett volna, mégis, Klopp szünetben előadott, az isztambuli sikert felidéző beszéde hatására, gólja után előjöttek belőle a mozdulatok.

(Mellékszál, de ez is a mentális erőről, a győzni tudásról szól, ezért érdemes elolvasni Cissé visszaemlékezését Gerrardról és arról, hogy mi történt a szünetben Isztambulban. „Megkért mindenkit, Rafát is beleértve, hogy hagyja el az öltözőt, kérésére csak a játékosok maradtak. Majd elmondta a legjobb kapitányi beszédet, melyet egész pályafutásom során hallottam. Ez adott erőt ahhoz, hogy megnyerjük a meccset.”)

Ez még nem a győzni tudás tanulása, ez még csak az inspiráció, ami persze szintén fontos. A tanulás második fázisa (az első ugye a már győztes csapattársaktól való tanulás volt) ugyanis maga a győzelem és annak későbbi felhasználásának képessége. Ahogy a 2001-ben UEFA-kupát nyert csapat Isztambulban is jelenlévő tagjai mondják: az a négy évvel korábbi kupadöntő segített a Milan ellen is, elő tudták venni gondolataikban az ott tapasztaltakat, és részben ez a tudás segítette őket a második félidőben.

A szomorú helyzet az, hogy még ha nyernénk is valamilyen kupát a közeljövőben, jó eséllyel az sem oldaná meg fő problémánkat, a kis- és nagycsapatok elleni, folyamatos jó teljesítmény hiányát. Ahhoz ugyanis még több kell, a győzni tudásnak egy még magasabb szintje. Ez az, amit a nálunk gazdagabbak már bizonyított, győztes típusú játékosok leigazolásával biztosítanak, lásd pl. a United esetét idén Ibrahimoviccsal. Számunkra ez az út nem járható. Ezért marad az, ami Kloppnak már sikerült egyszer Dortmundban: felépíteni egy csapatot, mely képes egymásért harcolni, meghalni a csapatért a pályán. Ehhez viszont idő kell és türelem. Türelem ahhoz is, hogy összeálljon az erre alkalmas keret – ami sosem történik meg egy év alatt – és türelem ahhoz, hogy kiépüljön ez a kapocs a játékosok között. Nehéz út, de nem lehetetlen, és ami még fontosabb, nem járatlan út, Klopp már végigment rajta Dortmundban.

Ezek után mi várható a mai meccsen? Ne tévesszen meg senkit a bevezetőben említett kritikám az Arsenal mentális képességeit illetően. Még mindig nagyon jó csapat, mely számtalanszor bizonyította már ellenünk is erejét. Több, eddig sérült kulcsemberük is rendelkezésre áll majd, így közel legjobb csapatukkal állnak majd ki, miközben nálunk több hiányzó is lesz. De ha képesek leszünk olyan teljesítményt nyújtani, amilyet már oly sokszor nyújtottunk nagycsapatok ellen, akkor nyerhetünk, akkor akár meg is törhetjük őket.

Játékban az Arsenal bármikor felveszi velünk a versenyt. Ha viszont mentálisan erősebbek leszünk náluk, akkor nyerhetünk. De csak akkor, ha tényleg így lesz. Volt már erre példa, nem is olyan régen, csak követni kell:

https://www.youtube.com/watch?v=Hh3UzRgEJHA