A földön fekvőbe belerúgni

Nem szép dolog, de ingerem alapvetően lenne rá. Nyilván a tabellán hátul lévő kisebbek földbe döngölésén nem szabad lelki életet élni, ez a popszakma egy kemény biznic, ütni kell mindenkit, aki szembejön. És bár mi voltunk a PL pontok Robin Hoodjai az utóbbi időben, ha már egyszer tényleg csak a Wenger kupáért megyünk, nem most kéne lelki életet élni. Meg amúgy sem.

Mégis, elég gyorsan tud változni az ember hozzáállása a többi PL csapathoz. Vannak állandó beidegződéseim, a Stoke – West Ham – WBA vonalat szopni látni alapesetben mindig örömet okoz szőrös kis szívemnek, annyira belém ivódott a pankrátorfoci gyűlölete. Még akkor is, ha egyébként kb. minden beharangban elmondom, hogy hát igen, ez a Stoke már nem az a Stoke, mégis valahogy a csíkos mezeket égve szeretem látni a legjobban. A Leicesterrel szemben sosem volt ilyen egyértelmű az álláspontom, mint amikor tépkeded le a szirmokat, hogy most szeret – nem szeret. Szorítottam nekik tavaly, mert csak szeret az ember csodát látni, ha már nekünk a PL-ben sok érdekes kérdést nem maradt a végére, kíméletlenségének csodálatán túl viszont a játékuktól soha nem voltam elájulva.

Kicsit azért de, mert amit kontrázás címmel előadtak, az tényleg az Enciklopedia Futballica megfelelő fejezetébe való példaként, viszont nem volt a szememben egy minimálisan is érdekes kézzelfogható kvalitásuk, azon kívül, hogy kiscsapat, ami legyen má’ bajnok, mert az igazából mekkora fun. Sokan keseregnek is most a modern foci felgyorsult tempóján, legalábbis ami a menedzserek HR vonatkozásai kapcsán történt. Én sem köszöntem volna meg Claudiónak így év közben, pláne, mert bár a játékuk eléggé gallyas volt a Sevilla ellen, az idegenbeli 2-1 nem egy rossz eredmény egy BL nyolcaddöntőben. Ha hozzávesszük, hogy mennyi lóvét zsebeltek már be így is a BL-ből, egy esetleges bravúros underdog továbbjutással ezt még mennyivel lehetett volna tolni (ami azért a Leicester profiljába eléggé illik), akkor azért még egy nagyon pénzorientált világban is adni kellett volna még egy fél szezont az olasznak. Mármint a 17/18-as szezonban, mert szerintem egy nyár alatt képes lett volna választ adni azokra a kérdésekre, melyek idén a bajnokságban felmerültek, de többségükben valószínűleg tartalmazták a „Kanté nélkül is” félmondatot.

Mindegy is, nagyon sokat nem lehet merengeni azon, hogy van-e igazság a fociban – például mert nincs – ha azt szeretnénk, hogy jövőre minket picsázzon ki valamelyik spanyol / belga csapat a csoportkörből, akkor kapkodni kell magunkat rendesen. Mert szép dolog a Tottenham elleni győzelem, de – unalmas óráimban visszalapozva – kb. minden 2. posztomban sikerült már leírnom az unalomig ismert frázist, hogy ezzel mennyire törölhetjük ki. Van is erről egy teóriám, hogy a csapat magja igazából beszari gyerekekből áll, ezért is van ez a hullámzó teljesítmény, de erről majd akkor írok hosszabban, ha kellő nyersanyag (és idő) áll a bizonyításhoz rendelkezésre. És nem, ezen még a nyomorkupa szent aurája sem tud szerintem segíteni.

A lényeg, hogy minden csillagállás adott ahhoz, hogy megmutassuk, hány az óra. Volt két hét felkészülni, edzőtábor spanyolhonban, a csehszlovák Piton professzor pörgethette a mágnestáblát egész este, miközben Kloppo vasalta a haját a párás levegő miatt. A legjobb támadóink, sőt a csapat nagy része egészséges, az „A” kezdőből kb. csak Lovren fog valószínűleg kimaradni. Nincs mellébeszélés, nincs fáradtság, sérülések, meglepésszerűen előugró Afrika kupa. Ha most nem tudjuk megverni a hétközben BL-t játszó, edzőt vesztő, 5-ös zakószériával érkező Leicestert, akkor a szeretett csapatunk nyugodt szívvel kiállhat az Anfield zöld gyepére, formálhat egy nagy kört és ütemes taps kíséretében nyugodtan szájba is baszhatja saját magát. Vagyhát bizonyos véges számú permutációban egymást, részemről ez már kötetlen délutáni program.

Az edzővesztés ugye kétélű fegyver tud lenni, általában a kicsik mindig nagyot harapnak az első meccsükön pótapukájuk nélkül, ez lehet talán az egyetlen, ami a Leicester mellett szólhat. Meg az, hogy egyébként egy ilyen szituáció mindig is jól feküdt nekik: Győzelmi kényszerrel érkező kvázi nagycsapat, ahol ha sikerül kijátszani a letámadást, a védelem elég rendesen szoptható a gyors támadókkal, mindez nyakonöntve egy mimimum bizonytalankodásra hajlamos kapussal. Nem tudom, hogy Kloppóék mit főztek ki, ugyan úgy benne van egy lassabb, taktikusabb kezdés, mint egy heavy metál pofonzsák kinyitás mindjárt az elején. Én bevallom le is szarom, 3 pontot szeretnék elhozni a leicesteri pokolból, meg Mahrez telefonszámát, köszi. Mert AM-ek kellenek a csapatunkba, véreim, nem csatárok. Most szólok.