A szupergonosz ellen

Megyünk az összeállni látszó szupergonoszhoz, hiszen mi is lehetne egy Liverpool érzelmű drukkernek nagyobb “gonosz”, mint a United és Darth Mou egyre sikeresebbnek látszó együttműködése.

Mourinhoról tudjuk, hogy csapatai az első évben alakulgatnak és a második évben szoktak nagyot durrantani, majd a harmadik évben a túlfeszített pszichológiai játékainak hála szétesni. Eddig sajnos-nem sajnos ezen az úton halad a Uniteddel is a kezdeti nehézségek után. A mostani jó formát Mourinho taktikai zsenijéhez kötik sokan. Itt engedtessék meg nekem egy kissé szarkasztikus megjegyzés: Mekkora taktikai zseni kell annak érdekében, hogy csapatod legjobb, de legalább is legdrágább játékosa köré szabd a csapat szintű taktikát?

A meccshez már hallgathattatok egy felvezetést Szücsi kolléga szereplésével. Itt egészen jól felvázolták a srácok mi várható. Nagyon röviden nem várható sem sok gólos, sem izgalmas meccs. Mivel előzetes várakozások alapján mindkét csapat inkább a „másiknak adná a labdát”. Mourinhoról tudjuk, hogy szereti magát a BarcaPepTikiTaka stílus ellen pólusának beállítani és alap filozófiájának egyik legfontosabb eleme, hogy az a csapat hibázhat, amelyiknél van a labda. Kloppról is tudjuk, hogy a klasszikus Dortmundi HeavyMetál focija arról szólt, hogy minél többször, minél hamarabb vegyük el a labdát az ellenféltől és ebből vezessünk minél kevesebb érintős, minél gyorsabb támadásokat. Kvázi támadó védekezés ez és kontra jellegű támadás.

A mostani meccs képe leginkább Mourinhon fog múlni, hogy mennyire hajlandó hazai pályán betolni a buszt. Őt ismerve ilyen jellegű aggályai nem lesznek. Itt kitérnék a sokat boncolgatott két féle stílusunk van témakörre, bele keverve az őszi MU meccset.

Azt tudjuk, hogy a nagyok ellen, akik játszanak és erőszakos gegenpressingel lehet a védelmük mögötti területet támadni Kloppnak a Dortmundi fociját játsszuk. Azt is tudjuk, hogy a kicsik ellen a régi Liverpooli pass&move hagyományokat követjük. A labdabirtoklási és passz pontossági statisztikából ez gyönyörűen látszik.

A számok mögé nézve azt látjuk, hogy eddig a Top6 csapatok ellen mindenkire sikerült ráerőltetni, amit mi szeretünk focizni a rangadókon, kivéve Darth Moura.

Abban biztos vagy, hogy az Agytröszt most nem fog meglepődni azon, hogy Mourinho betolja a buszt. A kulcs tehát részünkről gyakorlatilag az, hogy most erre legyen egy jó válaszunk. Nagyon nem egyszerű dolog, hiszen a kis csapatok elleni focink nagyon ki van feszítve, kontrákkal sebezhetőség alapvetően bele van kódolva a játékba és azért most Ibrahimovicsok, Pogbák stb állnak az ellenfél kontrái mögött. Nekünk meg a sérülések és az ANK miatt közel sem teljes a keretünk.