Fürge róka lábak

Eljött a várva várt nap. Ez alatt lehetne érteni azt, hogy a válogatottszünetnek vége és végre van meccs, vagy azt, hogy összemérjük erőnket a tavalyi bajnokkal, de nem erről van szó. Sokkal jelentősebb, régebben várt és nagyobb hatású nap a mai. 

Kezdenék is a Stadionnal. Új dolog szerintem nem lesz benne, de ettől még mikor érdemes újra átnézni a kérdést, ha nem most?
A Liverpoolnak és az Anfield stadionnak különleges és belsőséges történelme van. Gondolom, senkinek sem kell azt bemutatni, hogy a csapat azért született meg 1892-ben, mivel a stadion tulajdonosa és az Everton vezetősége összeveszett a bérleti díjon. Az üres stadionra és 4 db skót játékosra lett megalapítva szívünk csücske. Innen ered a mai napig élő skót kapcsolat (funfact: sosem volt még bajnok a csapat skót jelenlét nélkül) (így már nem is tűnik akkora hülyeségnek Charlie Adam leigazolása – szerk. Szücsi). Ez azt jelentette a labdarúgás hőskorában, hogy a Liverpool nem az angol erőfoci és egyéni képességekre építő stílusa mellett tette le a névjegyét, hanem a skótok stílusa a passzolós, csapatjátéka mellett. A klubunk legnagyobb legendái a mai napig skótok, a stílusunk meg a: pass&move.

A stadionunk, mely értelemszerűen alapítás óta az otthonunk is egyben. A singing Koppal, a This is Anfield táblával, a Shankly és Paisley Gate-tel, hatalmas történelmi ütközetekkel nagyon fontos eleme a szurkolói identitásunknak is más oldalról meg a Liverpool Brandnek.

A stadion nagyon sok ütemben, nagyon sokszor lett átalakítva, bővítve, toldozva és foldozva. Nagyon sok történet fűződik hozzá, az egyik legérdekesebb, hogy a 70-80-as években bő 10 évet állt az éppen akkor aktuális bővítés, mivel annak helyigényéhez az elbontandó házak közül egy idős női testvérpár egyszerűen nem adta el otthonát, ezzel házuk az Everton drukkerek zarándok helyévé vált. A stadion régebben, mint minden idősebb angol stadion nagyobb befogadóképességű volt, mint az általunk ismert/megszokott cirka 45 ezer fő. Liverpool drukkerként ismert és fontos tény számunka, hogy utolsó cseppként a Hillsborough katasztrófa után összeült egy vizsgálóbizottság, amely vizsgálatainak eredményeként a Taylor jelentésként ismert anyagot adta le. A mai Angol focira hatalmas hatással volt ez, hiszen ezzel tűnt el a korábbi idők “roppant férfias” huliganizmus, valamint a korábbi állóhelyes lelátók. Ez az alapja a ma ismert családias légkörnek és az egyik alapja a PL jó PR-jának, ami miatt lehetséges, hogy ömlik a pénz a ligába és tele van külföldi befektetőkkel. A stadion kapcsán az a fontos, hogy az állóhelyes lelátók megszűnésével a befogadóképesség lecsökkent, ezzel egy komplex problémát okozva 1994-től fogva.

A különböző tulajdonosi körök különböző módon próbáltak kezdeni valamit azzal, hogy nincsen az igényeket kielégítő mennyiségű hely a stadionban és éppen ezért nem is termel annyi bevételt, mint a riválisainké. A Moores családnak, a csapatot a másodosztály sötét bugyraiból Európa legjobb csapatává tevő tulajdonosi körnek nem volt elég pénze a beruházáshoz és a nagy tulajok fiacskájának, a klub élére a 90-es évek elején kerülő David Mooresnak (mai napig tiszteletbeli elnöke a Klubnak, pedig nem éppen pozitív szereplő) igazi döntése sem volt a kérdésben, hiszen élete legrosszabb döntésével, úgy adta el a klubot a két bohócnak, hogy a bővítés is megvolt elvi lehetőségként és az új Stanley park építése is. Tragikomikus módon a városban olyan mély gyökerekkel rendelkező Moores, hogy a városi egyetem névadója is a család, a városvezetéssel nem tudott a kérdésben dűlőre jutni. A két bohóc az egyértelműen az új stadion építése mellett volt. A csapatot majdnem csődbe vitték, az új stadionból semmi nem lett csak cirka 60 millió font leírandó veszteség, amit már az FSG-nek kellett eltakarítani a bohócok után maradt szar kupacok egyik legjelentősebbjeként.

Az FSG alapvetően persze körbejárta a kérdést, megvizsgáltak minden opciót, nézőpontot, de szerintem Red Sox és a Fenway felújítás, bővítés fényében nem volt kérdéses, hogy hajlanak a maradásra és bővítésre, modernizálásra, így is lett hála a jó égnek, hiszen ez volt a legjobb opció financiálisan, drukker és érzelmi szemmel nézve és minden más egyéb szempontból is. A stadionunk történelmében nagy gyorsasággal a városvezetéssel karöltve kialakították a városnegyed és a stadionmegújulási tervét és meg is kezdték a beruházást, aminek eredménye, hogy a kétlépcsősre tervezett beruházás első ütemének átadásakor az otthonunk megszépült, kibővült és a mai naptól fogva 54 074 néző befogadására alkalmas. Ezzel az angol stadionok közül a 6. legnagyobb befogadóképességű lett. 5. a PL csapatok között (ismerős szám). Fontos, hogy meglegyen a második ütem is, hiszen azzal lesz majd majdnem hatvanezres a befogadóképesség. Fontos ez, hiszen kvázi ingyen, állami pénzből a West Ham megkapta a Londoni Olimpiai stadiont, a maga 60 ezresre csökkentett befogadóképességével. A City szépen fokozatosan növeli az Etihad helyeinek számát (nem mintha olyan nagy szükségük lenne a bevételre). A Chelsea is stadiont bővít. A Tottenham is a maga stadionberuházása előtt áll.

A stadionberuházás, mint tudjuk óriása költséggel és a költségekhez mérten minimális bevétel növekménnyel járó beruházás. Azt, hiszen senkinek sem kell az Arsenal és az Emirates sztoriját bemutatni. Ezért is örülök nagyon, hogy a lényegesen olcsóbb bővítés mellett döntöttünk. A finanszírozását meg köszönet az FSG-nek, kamatmentes tulajdonosi hitelből tudtuk fedezni. Az zavar csak kicsit, hogy még nem sikerült a terveknek megfelelően az újjáalakult lelátónak névszponzort találni, hiszen minden néhány milliós tétel jól jönne a PL nagyon erős pénzügyi versenyében.

A mai nap tehát az ünneplésé, az örömé, hiszen hosszú-hosszú várakozás után a stadionunk bővült. Nagyon remélem, hogy ez a tavaszi jegyár mizéria ellenére javít a laposodó hangulaton és folyamatosan teltházas lesz, hogy a második ütem megkezdésére minél több indok legyen.
A Leicesterről sok mindent el lehet mondani. Azt például kevesen tudják, hogy – nekem is új volt – 2002-ben gyakorlatilag csődbe ment a csapat, pontosabban a csőd szélére kerültek, többek között a stadionberuházásuk költségei miatt. A tavalyi kiugró sikerük kapcsán felkapott témát jelentenek. A Leicester az elmúlt 10 év során megjárta az egészen hihetetlen utat a 3. osztályból a PL győzelemig.

Ezen az úton az egyik legfontosabb állomás volt, hogy 2010-ben tulajdonost váltottak. Az új tulajdonosuk egy thaiföldi milliárdos, aki a cégén keresztül tulajdonosa a csapatnak. Nem véletlen, hogy a stadionuk neve megegyezik a cége nevével (King Power). Ebben semmi meglepő nincsen, hiszen kevés olyan PL csapat van, amelyiket ne kő gazdag ember tulajdonolna. A világ leggazdagabb bajnoksága bizony vonzó befektetés. Persze egy milliárdos ázsiai nem feltétlen jelenti azt, hogy csupa jó dolog fog történni – erről a vörös mezes Cardiff tudna mesélni. Az tény, hogy siker nincsen befektetés nélkül. A Leicester akkori szintjén bizony nem kevés befektetést igényeltek tulajdonosuktól. No nem a cirka 39 millió fontos vételi ár az érdekes, hanem az a több mint 100 millió font, amit adósságból tőkévé alakított az új tulaj, valamint az, hogy a stadiont is megvette. Tehát van a sztoriban egy cukrosbácsi miniben szál. Gazdasági értelemben nem csináltak extrát, nagyon sok csapat csinálja, hogy bőven a teljesítőképessége felett költekezik a PL gazdagságába jutás érdekében (nem véletlen, hogy sok csapat a csőd szélén táncol a Championshipben).

No, ők a PL szezon előtt 4 szezon alatt 100 millió font adózás előtti veszteséget hoztak össze. Esetükben a pénzügyi kockáztatás megtérült nem is kicsit.

Sokszor volt már, de a PL működésének megértéséhez elengedhetetlen, hogy értsük és érezzük mekkora a pénzügyi szakadék a PL és a Championship között. Nem csoda, hogy minden kisebb csapat foggal, körömmel ragaszkodik ehhez a pénzhez és a legtöbb Championship csapat hajlandó a jövőjét eladni a feljutás reményében.

A csapat tulaja, mezszponzora és stadion név szponzora egy és ugyan az, így kifejezetten izgalmas a Championshiphez mérten kiugró 2014 szponzori bevétel.

A Leicester azzal, hogy az ábrán látszik a 3. osztályos és a PL bevétel is jobban hangsúlyozza ezt az eszméletlen szakadékot. Itt azt látjuk, hogy a League One és a Championship váltás hozott egy 60%-os árbevétel növekedést, míg a Championship-PL váltás 235%-osat, pedig ez még nem is a most aktuális legeslegújabb giga TV szerződés idejében volt.

A thai milliárdossal jött új edző is anno. Szerintem többek emlékezhetnek rá, hogy a korábbi – többek között – angol szövetségi kapitány Eriksson lett az első kinevezett edző ebben az érában. Akkoriban egy elég ambiciózus projektről suttogtak (végül az is lett, de teljesen másként és mással). A feljutás és az első sikerek a korábbi menedzserük – a velük a League Oneból feljutó – Nigel Pearson újbóli kinevezésével jöttek. Majd a mindenki által lesajnált Ranieri vezetésével a történelmi siker. Pedig ezek a kinevezések alapvetően nem árulkodnak egy egységes és jól átgondolt stratégiáról.

Nem teljesen egyedi a sztori abból a szempontból, hogy nagy hirtelen három csapatot tudok mondani az elmúlt cirka fél évtizedből, akik okos igazolásokkal és valamilyenfajta egyediség alkalmazásával gyors utat jártak be a League One és a PL között. Elsőként mindjárt ott volt a Swansea, akik egyedisége volt a szurkolói tulajdon a csapatban és a labdabarát stílusuk. A mai napig keretükben van Briton és Rangel példaként arra, hogy alacsonyabb osztályból és osztályba igazolva is lehet valaki PL játékos. Ez után jött a Southampton az utánpótlásával és Fonte-tal, Schneiderlinnel (Lallanával), többszörösen lerabolva és újraépítve. Majd harmadikként a Leicester. Az első kettő miután feladta vagy elvesztette egyediségét beleszürkült a mezőnybe és előbb utóbb jó eséllyel ki fognak esni. Kíváncsi leszek, hogy a Leicester a megtartunk Kantén kívül mindenkit útjával meddig és mire fogja vinni.

A tavalyi szezon és az idei nyári EB a kiscsapatok meneteléséről szólt. A bunker foci és a hatékony kontrázás volt a közös jegy közöttük. Kisebb nagyobb mértékben mind a Herta, mind a Leicester, mind a walesi, mind az izlandi, észak ír mind a magyar válogatott csodája erre épült. Az összes csodának ez volt és ez az alapja. Kisebb, gyengébb képességű csapatokkal nagy eredményt ezzel a fajta reaktív focival lehet elérni. A magam részéről remélem, hogy gyorsan meglesz ennek a focinak az ellenszere, mivel nem szeretném a 90-es évek elejének “unalmas” foci korszakának újbóli eljövetelét. Pedig, mint tudjuk, a foci ciklikusan spirálszerűen fejlődik, így bizony ez el fog jönni megint valamikor. Nagyon remélem, hogy sokára.

A mieinkről és a mérkőzésről is illene ejteni néhány szót.

Válogatottszünet utáni szokás szerint lesz nem egy, nem kettő sérülés miatti hiányzónk. Can nem kicsi hiányzó bár sérülése független a válogatottól, Klavan szintén nem bevethető, mondjuk szerencsére Mané mégiscsak egyben jött vissza. Karius kezéből is kivették a rögzítő csavarokat, így most már teljes értékű edzőmunkát végezhet. Mivel válogatottmeccsek voltak, így a csapat nagy része nem Klopp irányítása alatt végezte edzéseit, ez rendszerint nem szokott kedvezni nekünk. Reméljük most másképpen lesz. A válogatottszünet alatt a kloppi fitneszrezsim újabb elemével találkozhattunk, hiszen a kis Klopp, Wagner Huddersfield Townjával ütköztek meg az otthonmaradt kevesek egy zárt kapus edzőmeccs keretében. Nagyon remélem, hogy a szezon végi kicsattanó erő hatása lesz ennek a rezsimnek. A meccsen nem látom okát, hogy ne az idei szezonban eddig látott 4-3-3-as formációban toljuk továbbra is.

A meccs különösen érdekes lesz, hiszen a Leicester a tökéletes ellenfél számunkra, hiszen pontosan abban jók, amivel a Liverpool és Kloppot hagyományosan meg lehet fogni, így az idei csapat erejének egy komoly felmérője lesz ez az összecsapás. A Leicester nagyon fegyelmezetten, nagyon rendezetten és zártan védekezik. Alias, nagyon jól felszerelt Ikarusuk van. Ez párosul a Vardy, Mahrez nevével fémjelzett, az alapvetően a sebességéről ismert ligában is messze kiemelkedő sebességű kontrajátékkal, ami bizony ránk nézve halálos kombináció. Itt bizony nincsen helye semmi lenézésnek és legyintésnek, hogy ez csak egy Leszter. Nem azért mert a tavalyi bajnokról van szó, hanem mert a stílusuk bizony a leghatékonyabban játszik a mi gyengénkre. Elég furcsa és szokatlan módon az egyik esélyünk a meccsen, hogy bizony idén ők vannak Európában, sőt a BL-ben míg mi nem. Érdekes lesz megfigyelni, hogy mennyire lesznek merészek, azaz mennyire szarnak bele a BL-be. Tippem szerint komolyan fogják venni saját sorsrontásukra (főleg a könnyű csoportjuk miatt – szerk. Szücsi), így komoly esélye van, hogy részükről egy gyengített kezdőt fogunk látni életük első BL meccsére tartalékolás jegyében.

Összességében egy szoros és érdekes összecsapásra számítok melyen sok minden ki fog derülni az idei Liverpool erejéről és a Leicester szándékairól.

_________________________________________________________________________

(Azért érdekelne kinek mi ugrott be először a címről.)