Hattyúdal

Igen, itt a bajnokság vége, négy meccs van hátra, amivel nagyjából a 8+ és 17- helyek között pénzfeldobással is sorsolhatnának a PL-ben. De hagyományos okokból általában az utolsó fordulókat is le szokás játszani (hülye angolok és a hagyományaik). Csütörtöki gyilkosan unalmasan, bealvós spanyol túránk végén azért arconbasztak minket a paellás serpenyővel, viszont mintha mi sem történt volna, megyünk a walesi Bethlenesekhez dalolni.

Vasárnapi ebéd mellé lesz a meccs, ez egyaránt jelenthet jót vagy rosszat is, attól függően hogyan sikerültek a fogások. Ez nagyon egyszerűen átlátható problematika a tavaszi kertvárosi/vidéki hétvégék sajátja. Mi sem szebb egy átdolgozott hét után, mint felébredni háromszor is vasárnap reggel a biológiai órád szolid szemafor szimbolikája előtt (értsd reggeli merevedés). Először a madarak csiripelnek irdatlan erővel a már nyitott ablak alatt, mintha az életük múlna rajta, hogy az egész kerületet felverjék 4:30-kor, hogy felkelni készül a Nap. Ekkor az ember még csak nyugodtságot színlelve fordul a másik oldalára és konstatálja, hogy nem készített vizet az ágy mellé, Azonban nem esik pánikba, csak próbálja folytatni az old school tweetek ellenére álmát. Körülbelül fél-háromnegyed óra múlva jön a következő riadalmi hullám, a szomszéd beindítja a fűnyíróját. Na de nem a kis madzagosat, hanem az ünnepit, a vasárnapit, azt a fűnyírót, amit még a szovjetek fejlesztettek a hidegháborúban arra az esetre, ha elmúlik a nukleáris tél, akkor a húsevő pitypangok mezejét 5 munka nap alatt lehessen fazonra vágni a Nebraska-Kansas-Oklahoma államhármas teljes területén. Egyszóval vázolva a konfliktust, robbanómotor. Ezzel meg is kezdődik egy teljesen más irányba mutató küzdelem, a madarakkal ellentétben ez már nem az a könnyedén leküzdhető természeti elem, de egy ponton közös ez a hangszer a kis szárnyasokkal, ő sem magában szeret beszélgetni, hanem társas lény és falkában érzi igazán otthon magát. Így a kedves gazdák szépen 5-10 perc szünetenként más és más alapharmonikusú egyedeiket mutatják be az aréna közönségének, mintegy újraértelmezett külvárosi kutyaviadalban. Az ember itt érzi, hogy közel a vég, de erős jellem révén neki durálja magát és az energiaminimalizálás elvén, maximum egy működő agysejtjével kievickél a fürdőbe és hidratációs gyakorlattal próbálja felkészíteni magát a még épphogy hasznosítható egy másfél óra alvás és forgolódva anyázás rituáléjához. Ennek kegyelemdöfése egy újabb szintre emeli a biológiai fegyverkezést. Ez nem más, mint a reggeli bundáskenyér illata keveredve az ebédre készülő húslevesével. Ebben a pillanatban a férfiember agyán átfut a teljes megsemmisülés, de egyben a megváltás is, hogy nem halt éhen az éjjel álmában.

A megváltás előtt

És itt érkezünk meg a vasárnapi ebéd kérdésköréhez, miszerint miért is fontos egy ilyen jól induló napot megkoronázni az étkezések Joe Allenjével. Reggeli után persze behörren a kertellátó gépezet és ebédig megállás nélkül a legkedvesebb elfoglaltságokkal, ahogy az egyetemen eufémisztikusan megfogalmazták: kötelezően választható tárgyakkal lehet ténykedni. Ennek eredményeként élőben játssza újra a nép az amerikai favágók második évad ötödik részét a kertben, ami azért is kínos, mert a kanapén sörrel a kézben jobban esik ez a sport. A teljesség igénye nélkül felsorolnék pár ilyen kötelezően választható sportot, hogy mindenki tudjon kötődni: sufni pakolás, ruhásszekrény szortírozás, mázsás leanderek mozgatása az áttelelő helyről (pince) magasabb terepviszonyok közé, nemes egyszerűséggel a kert felásása, de a legrosszabb bárminemű generációs-különbségekkel nehezített számítástechnikai probléma megoldása. Ekkor érkezik a megváltás, nem még nem Joe, hanem az ebéd. Ha jó az ebéd az hozzásegít a reggel elmulasztott alvásórák dupla sebességgel való pótlására, ami a meccs kárára, de a szurkoló javára történik. A lapos pillantások megkímélnek, ápolnak, betakarnak és kényeztetve segítenek át a múlt hétvégihez hasonló második félidőkön. Ha az ebéd azonban nem férne be a Nők lapjába receptdíjasnak, akkor viszont baj van, mert egy ilyen csodásan alakuló napon a felszínre bukkan a remény utolsó sugara, amit bizony a csapatba kell vetni. Érezzük át, milyen is az mikor egy egész hétvége áll vagy bukik azon, hogy milyen lesz a meccs, meghatározva a következő hét kezdését. Óriási kockázat ez, mert mi van, ha most sem játszik Studge, nehogy lesérüljön a jövőheti kulcsfontosságú meccs előtt, vagy lesérül Milner vagy Lovren. Arra alapozni a jókedvet, hogy Ojot most melyik szél dönti majd fel, vagy Randall mit tud megmutatni magából, hát erősen kockázatos. Azonban racionalitást a legextrémebb esetekben sem kell keresni a szurkolás mögött, így egy majdnem erős B csapatos csapatós meccset várok, ahol a kiesős rémétől már csak a matekfüzetek lapjain rettegő hattyúk remélhetőleg nem a fekete énjüket kapják elő. Emiatt két Skrtel hajszállal fontosabb lenne nekünk a győzelem, mert az EL-ben egy mini krízisbe kerültünk azzal, hogy a csapat magja sérült, valamint, hogy hátrányba kerültünk az utolsó percben. Én nem temetném az esélyeket, nincs világvége, de kőkemény lesz a csütörtöki meccs.

Ezeket megfontolva kívánok mindenkinek kellemes szeretet ünnepét és jó ebédhez szóljon a nóta.