Erőfelmérő: második felvonás

EUROPA-DRAW-main_2748895aEz az összecsapás nagybetűs MECCS lesz. A hangulat remek lesz a lelátón, hiszen már Dortmundban is az volt. A YNWA még jobban fog szólni, hiszen most nem lesz szükség a lemezlejátszóra. A Dortmundi tábor elvileg egy hatalmas sárga-fekete 96-al készül a táborok jó barátsága jegyében. A hétvégi kezdőkből ítélve mindkét szakvezető ennek az összecsapásnak ad nagyobb prioritást. A meccs remélhetőleg izgalmas lesz, bár az egyetlen tuti módja az esetleges tovább jutásunknak pont a 0-0 lenne, ha lenne. Egyszóval érdemes lesz leülni csütörtök este kilenckor. Mivel igazi Anfieldi European Night lesz.

A párharc kapcsán továbbra is tartom, hogy ez az összecsapás számunkra nem a végeredmény nem a továbbjutás szempontjából fontos. Mondjuk gyönyörű szép bónusz lenne. Hanem a komoly tétre menő párharcban komoly erőt képviselő ellenfél ellen felmérő ez arra, hogy hol is tartunk a Kloppi megújulásban. Az odavágón elért kedvező idegenben szerzett egygólos döntetlen annyit változtatott az esélyeken, hogy már nem toronymagas esélyes a Dortmund, hanem csak lényegesen esélyesebb.

GettyImages-520210418.0

Ez volt a Schalke elleni Ruhr vidéki rangadón vasárnap a padjuk. Pedig ez olyan meccs nekik, mint az Everton+ nekünk.

Az szerintem örömhír, hogy a Dortmundnál úgy értékelték, hogy annyira komolyan kell a mi fiainkat venni, hogy a hétvégén ők is sorcserét tartottak. Látszik, tartanak azért a volt edzőjüktől. Jogosan. A meccsen nem tudom, melyik formációjukat veszik elő, hiszen az odavágón is az első félidőben 3-4-3-at, míg a második félidőben 4-2-3-1-et toltak, de simán lehet egy 4-1-4-1 vagy 4-1-2-3-ra is számítani tőlük. A meccs kapcsán azt azért ki lehet jelenteni, hogy az első meccshez hasonlóan – hiába most hazai pálya leszmegint a Dortmundnál lesz többet a labda. Nagyon valószínű, hogy megint 60-40% lesz oda a labdabirtoklás aránya a két csapat alapstílusából kiindulva. Nekünk erre kell majd készülni a csapat összeállításánál.

Ezzel ugorjunk is át a mieinkre. A hétvégi pihentetés és jó eredmény hatására egészen kedvező helyzetben várhatjuk a meccset. A kezdőben a kapus és a védelem adott. Itt nincs kérdés. Minyon előtt a Clyne, Lovren, Sakho, Moreno négyes fogja tenni a dolgát. Remélhetőleg a meccs képe úgy alakul majd, hogy a jobbik proaktív arcukat tudják majd mutatni. Azonban a középpálya és a támadósor különböző okokból, de hatalmas kérdőjel.

Editorial use only. No merchandising. For Football images FA and Premier League restrictions apply inc. no internet/mobile usage without FAPL license - for details contact Football Dataco Mandatory Credit: Photo by BPI/REX Shutterstock (4967388ar) Jordan Henderson during the Barclays Premier League match between Liverpool and AFC Bournemouth played at Anfield, Liverpool Barclays Premier League 2015/16 Liverpool v AFC Bournemouth Anfield, Anfield Rd, Liverpool, United Kingdom - 17 Aug 2015

A középpályán a Kapitányunk kiesése okozta űrrel kell megküzdeni. Alapvetően egy hiányos szituációt kell megoldani. Ugyan sérülései miatt nem igazán ez a szezon Hendó élete legjobbja, de nincsen olyan helyettesünk, aki ugyanazt a fizikumot, technikumot, védekezést, pressinget és támadási kapacitást tudná önmagában, mint ő, csak Can. Ezért is működik jól kettejük double pivotja. Lucas ugyan visszatért egy pár perc erejéig, de neki egy kezdés szerintem fizikálisan még korai, míg Stewart a hétvégén nagyot focizott, de neki meg mentálisan lenne egy ilyen meccs korai. Allen és Milner meg fizikumban nem tudnak annyit, hogy Cannal egy double pivot működő képes legyen egy Dortmund ellen. Tehát a középpályából kiindulva olyan formáció választása a célszerű erre a meccsre, mikor három “igazi” középpályás szerepel. Lehetséges a karácsonyfa 4-3-2-1 vagy 4-1-2-3 vagy dájmond választása, mind jó megoldásnak tűnik a Dortmund labdabirtoklási fölénye és a középpálya uralása ellen. Alapvetően az elérhető legjobb megoldásnak azt tartom, hogy Can előtt a Milner és Allen duó pressingel, rohangál ezerrel. Hiszen így ki lenne maxolva a pressing és Allennel a labdajáratási képesség is.

kozeppalya

Hendónak abszolút nincsen gyenge szezonja mezőnyben, sőt. A végtermék – a gólok és gólpasszok maradtak el, ezekben idén Milner jeleskedik.

Azonban itt álljunk meg kicsit és beszélgessünk Stewart kapcsán kicsit. Mivel két meccs nem nagy, sőt éppen csak elégséges minta, hogy be merjem tenni, így ebből nem szeretnék messze menő következtetéseket levonni. Érdekességként megjegyezhető, hogy a Lucas-i védekező számokhoz ő az egyetlen, aki közel jár.

Vele kapcsolatban sokkal inkább érdekesnek tartom azt, hogy mennyire nem lehet mindenkiről megállapítani ifi meccsek alapján, hogy végül is mi lesz belőle. Tény, a nagy többség azért belőhető, főleg ha az az ember hozzáállása, hogy úgysem fog betörni a nagy csapatba. A többségnek tényleg nem is sikerül: 40-50 ifiből jó, ha egynek sikerül többször is pályára lépnie a nagyok között.

Alapvetően arról van szó, hogy mikor igazoltuk a Tottenhamből Inglethorppal és Vigouroux-val egy csomagban, akkor még volt időm nézni ifi meccseket és a srác abszolút nem tűnt PL alapanyagnak. Szürke volt, nem különösebb fizikummal, semmi extra technikai vagy taktikai képességgel. Mondjuk ekkor rendszerint a védelemben játszatták. Láttam jobb oldali, bal oldali FB-ként és CB-ként is, egyik poszton sem tűnt ki. Majd eltelt pár év és jött néhány sokadosztályú kölcsönadás, miközben középpályást neveltek belőle és a srác a szezon meglepetése lett. Nézem és egyszerűen nem hiszem el, hogy a srác nem rossz, nagyon nem. Mondjuk 22 évével nem is éppen fiatal focista. Mérget még nem vennék rá, hogy tényleg évekig benne lesz a csapat első számú rotációjában, de egyre kevésbé lepne meg ha, így járna.
stewart1

Ugyanez a téma: a fiatalok pályaívének belövése kicsit másik szemszögből. Egy 18-22 éves focista esetében a forma nem állandó dolog, láthattuk ezt sok-sok éve Lucas vagy Hendó esetében. Mostanság Sterling, Ibe és Origi kapcsán tapasztalhatjuk meg látványosan ezt. Mondjuk ilyen korban levő tehetséges, de még tapasztalatlan játékosok kapcsán nem is szabadna másra számítani, mivel ez a világ legtermészetesebb dolga. A gond akkor van ha ezt mondjuk 23 éves korukra nem növik ki.

Visszakanyarodva a támadókhoz. Itt Klopp és csapatának a fejvakarást a szezon során először a túlkínálat okozza. Az egyértelmű, hogy a Sturridge, Origi, Coutinho, Firmino, Lallana ötös fogat egyszerre nem lehet a pályán ezen a meccsen. (Nagyon kevés ellenfél van, akik ellen jó ötletnek tartanám. Csakis olyan esetben mikor várhatóan 70%-ban minimum nálunk lesz a labda, mivel ez az ötös jól pressingel és nem védekezik rosszul, de azért nem a fegyelmezett folyamatos visszazárásról híres.) Azt kell kitalálni, hogy mennyien és kik maradjanak ki. Firmino sérülésből visszatérőben az egyetlen, aki nincsen teljesen fitt állapotban, de benne is simán van egy 60 perc, így nem szűkíti le a kört ő sem.

formaciokA középpálya alapján már leszűkítettük a kört a várható kezdők alapján. (Látszik a választási gyakoriság alapján, hogy a 4-2-3-1 a Kloppi kedvenc.) A most várható formációk közül az eddigi eredmények nem segítenek választani, hogy melyik lenne a nyerő.

Úgy gondolom, hogy mivel náluk lesz többet a labda, így nekünk kell többet pressingelni, de elsősorban védekezni. Sokszor fogunk beszorulni és a saját kapunk előtt felállt védőfallal rendesen védekezni, így azt a formációt érdemes választani, ami erre a helyzetre a legjobb. (Emlékeztető gyanánt ilyenkor az Ikarusz-formációk, így néznek ki: dájmondból lesz 4-1-3-2 avagy 4-4-2, karácsonyfából és 4-1-2-3-ból meg 4-1-4-1.) A csatár és a szélső támadó/irányító/szélső/tükörszélső/inside winger/stb. között az a különbség, hogy ilyenkor a 8-9 emberes Ikarusz formációba be kell-e álljon vagy sem.
Klopp szeret támadó lenni és kockáztatni, így a dájmondot nem tudom kizárni, de a magam részéről elvetném mivel védekezésben ennek alkalmazásával nem lennénk meg elegen. A részemről így a választás a karácsonyfa és a 4-1-2-3 közül esedékes. Persze ha elég fluidan adjuk elő, nincsen hatalmas különbség, csak annyi, hogy utóbbiban kicsit feljebb és szélsőbb pozícióból kell helyezkedni, de pont ezért én a mai meccsre egy karácsonyfát szeretnék látni. Azaz Kloppnak Origi és Sturridge, illetve Coutinho mellé Lallana és Firmino közül kell választani. Igazán rossz megoldás szerencsére nincsen jelen pillanatban közöttük. A magam részéről hiába van Origi most minden bemegy üzem módban, és Sturridge hiába kevésbé Kloppball-kompatibilis, az utóbbinak a nagyobb tapasztalata és a jobb befejező képessége miatt Sturridge kezdését favorizálnám (mivel a 0-0-ra játszás nem lesz elég). Lallana és Firmino között nincsen objektív választási segédlet ugyanis mindkettő ugyanazt tudja pressingben, ami ezen a meccsen fontos lesz. A két brazil között lévő kémia miatt Firmino kezdését, majd Lallana beállását preferálnám.

a3_jerucmaa3k_eA meccstől egyetlen dolgot várok: megint mutassuk meg, hogy a versenyt játékminőségben felvesszük a sárga-feketékkel. Mindenkinek jó szurkolást. Élvezzük ki a meccset.