A nem akarás és a vége

Az élet általában úgy sakkozik, hogy egy csúcspont után gyorsan ejtet, mert nem kenyere a fokozatos középre landolás. Most is ezt csinálta.

Ez a Newcastle – Liverpool valahogy egy percig sem működött igazán vörös oldalról. Kezdve azzal a pillanattal, amikor egy órával a kezdés előtt hivatalos közleményben olvashattuk a Milner – Lucas – Allen triót a kezdőben. Kedvelem ezeket a srácokat (pontosabban kettőt a háromból), de valahogy olyanok voltak mint egy jó nőn kapucnis pulcsit látni júliusban: valahogy nem áll össze. A meccs előtt a rotálásért aggódok örülhettek, a priorizálást megkérdőjelezők pedig vakarhatták a fejüket, és sajnos ahogy mentek előre a percek, utóbbi tábor nőtt. Ennyire fél gőzös Klopp csapatot én még sosem láttam focizni, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy kevés esős vasárnap délutáni Dortmund – Augsburgot néztem korábban. Ezt viszont biztosan nem volt jó nézni.
Az első félidőben közel az összes negatív jelenkori mantra visszaköszönt: beletörik a bicska egy nem offenzív kis-/középcsapatba, Benteke izolált centercsatár, Firmino Cou nélkül nem éri, Ibének nincs agya, Milner sokat robotol a semmiért, Skrtel – Lovrennel meg valahogy továbbra sem lehetünk nyugodtak, mindegy milyen az ellenfél. Márpedig ez a Newcastle nagyon semmilyen, az első negyvenötről pedig sokat elmond, hogy az utolsó negyed órában a magyar nyugdíjrendszerről beszélgettem a kocsmában a barátommal, akivel néztük. De tényleg. Annyi maradt meg, hogy a ‘Castle megköszönheti Bentekének, hogy megtartotta nekik a nulla-nullát azt a kavarodás utáni lasztit fölé emelve.

Vártam volna egy olyan cserét a szünetben, ami kicsit meghozza a mojot. Nem jött, a skacok pedig továbbra is elég üzleti ligásan pötyögtek egészen addig, amíg Skrtel és Lovren össze nem hozta előbbi hetedik öngólját Liverpool színekben. Hey, ezzel beérte Carrát és az örök rekordtól is már csak négyre van! Okén játszott amúgy a két CB-nk, de Wijnaldumból ennél a gólnál sikerült prime Ronaldinhot faragniuk.

A gól után elkezdtek akarni focizni a vörösök és a (húsz perccel a kelleténél később jött) cserékkel élvezetesebb is lett a játék, de valahogy végig benne maradt az „ez ma nem” a levegőben. Moreno rúgott egy inkább szabályos, mint nem szabályos gólt – a lesszabály addiktok egy hétig eldilemmáznának Origi helyezkedésén -, de nem igazán lenne fair bírózni ezután a meccs után, egyrészt mert megérdemelten kaptunk ki, másrészt pedig épp elég ajándékgólt adtak már nekünk idén. Sturridge nem sokkal utána jól ugrott ki, majd gyökér volt, ez pedig az egyetlen épkézláb támadásunk volt a hátralevő időben. Maradt az 1-0, a végén pedig jött az i-re a pont a másodikkal, így lett belőle egy sima kettes vereség.

Dunának persze nem kell mennünk egy ilyen idegenbeli eredmény hatására, főleg amilyen furcsa az idei Premier League. Azt viszont dühítő volt látni, hogy egy bajnokit a nagy kupasikereket követően ennyire félvállról vett a csapat. Miután pedig a felállásban és a megkérdőjelezhető helyű és idejű cserékben Kloppék keze is vastagon benne volt, ezért lehet ez az a pont, amikor ittléte óta először kicsit rá is mérgesek lehetünk. Ennek is el kellett jönnie valamikor, most eljött.