A hűség sarcai #2 – Horgony

„Oh, bocsánat!” – mormolja magában alig kivehetően az arc, aki finoman belerúg a kinyújtott lábamba, miközben három műanyag pohár sörrel a kezében sétál és egyensúlyozik egyszerre. Szabadság tér, június valahányadikájának az estéje, a nagy kivetítőn Németország – Portugália megy, előtte pedig rengeteg ember ül. Németország nagyon megy. A sörrel a kezében egyensúlyozó ember is meglehetősen megy, láthatóan igyekszik mielőbb visszaérni a pohárszámból ítélve minimum háromfős társaságba. Fehér német mezt visel, első ránézésre is korábbi darab, az előző évtizedből jöhet, a ránézés pedig tárgyilagossá válik, miután elhalad: a 13-as elülső szám Ballack nevét rejtette a hátoldalon.

A mi társaságunk, ahonnét a lábamat nyújtom ki a pormezőből elvétve kitüremkedő fűszálak közt, öt emberből áll. Három srác és két csaj. Még az egyetemről ismerjük egymást, ritkán, évente kétszer – háromszor találkozunk. Ez idén a második, a márciusi első óta formálódott, aztán a foci vb húzta fel a radar fölé a takaréklángos szervezést, és jöttünk el rá mindannyian meccsnézés címen. A társaságból egyedül én nézek focit rendszeresen. Nekem van csapatom, nekem vannak személyes értékként kezelt játékosaim és értelmetlenül sokszor látogatott klub körüli honlapjaim. Nekem van a folyamatosan szeretet és utálat között egyensúlyozó apa karakterem az edzővel, és nekem jut egy jó meccsre két nézhetetlen döntetlen, egy megnyert kupadöntőre pedig négy elveszített elődöntő.

Hogy a többieknek mi jut? Egy szórakoztatóipari attrakció, melyhez pont olyan rendszerességgel nyúlnak, mint a találkozóinkhoz. Van a Bajnokok Ligája döntő, alapértelmezetten a Barcelonának szurkolnak rajta, ha pedig ők éppen nem jutnának be a végjátékba valami miatt, gyorsan kivetik a porszemet a gépezetből és táboroznak le az esélytelenebbnek tartott csapat mellé. Majd befektetett érzelmek nélkül végignézik, ahogyan az vereséget szenved. Néznek Európa Bajnokságot és néznek Világbajnokságot, amint azt a mellékelt ábra is mutatja. Utálják Németországot, ami trendi, szeretik Spanyolországot, ami trendi, és nem értik Angliát, ami konstans. Nem tudják, hogy mi az a Konföderációs Kupa, ami irigylésre méltó, lévén megannyi felesleges információval kisebb mértékben terhelik ezen az úton az agyukat.

Egy hónap múlva ilyenkor, amikor meglesz a VB győztes, ők bármi mással fognak foglalkozni éppen, csak nem a focival, míg én jó eséllyel egy szakadozó streambe próbálok majd sűrű F5-özéssel életet lehelni a csapatom felkészülési meccse során. Szar meccs lesz ehhez képest, ahogy a környezete is jóval szegényesebbnek ígérkezik. Nem lesznek sörsátrak és street food kocsik, nem lesznek műanyag poharakkal egyensúlyozó férfiak és gyönyörű combokon egyensúlyozó nők. Nem lesz morajlás, nem lesznek sztárok és nem lesz négy gól sem. Félig látható nulla – nulla lesz egy rakat ismeretlen fiatallal, körülötte egy átmelegedett lakás, benne rozoga ventilátorral és 15,6 inches laptop képernyővel.

Hogy megéri-e odatapadni elé és nem a többiekhez hasonlóan csinálni a bármi mást? Sokszor azt gondolom, hogy nem, néha el is határozom, hogy nem tapadok oda, aztán amikor eljön az idő, persze ott vagyok. Egy hónap múlva ilyenkor is ott leszek.

Horgony. Nem kérdez, és nem ereszt.