Pre-Wembley

Annyi előjele van egy biztos Blackburn elleni Liverpool győzelemnek az FA Kupa negyeddöntőjében, hogy az már kezd zavaró lenni. Nyilvánvalóan ez tűnik az egyik legnyerhetőbb tavaszi meccsünknek, de jó lenne higgadtnak maradnunk.

Az elmúlt hetek meggyőző teljesítményei és megnyert rangadói kialakítottak a Liverpool környékén egy olyan narratívát, amiben nem kevesen mintha legyőzhetetlennek éreznék a csapatot. Szolgáltatnak is ehhez persze alapot a srácok, Angliában december óta nem kaptak ki, az etap második felében pedig már a döntetleneket is felváltották a győzelmek. Rodgers szezonközi taktikai váltása a 3-4-3ra igazi pálfordulatot hozott, több játékos látványos formajavulása pedig egyenesen az ígéret földjére repíti a szurkolókat, ahol évekre előre adott a mag amivel bevesszük a világot, ingyen van a sör és minden héten megverjük a Manchester Unitedet. Az a rossz ezekben az endorfin fűtötte álmokban, hogy fokozatos Földre visszaérkezés helyett egy sokkoló és szívbe markoló esemény szokott érkezni kijózanítónak. Lásd az ominózus Chelsea meccs szűk egy éve ilyenkor. Ezek az ábrándozások veszélyesek, könnyen megszúrhatjuk velük a saját vörös tökeinket.

A félreértések elkerülése végett – még mielőtt megbélyegeznétek egy van Gaal ügynöknek – hiszek abban, hogy BR fundamentális változtatásai a javuló csatárteljesítményekkel együtt kiadnak egy fenntartható rendszert és reális célként tűzhetjük ki a csapat elé a Top 4-be kerülést és az FA Kupa megnyerését is (ha valaki pár hónapja azt mondta volna, hogy ezt a mondatot még idén le fogom írni a Fonatra, kiröhögöm). Ugyanakkor erősen dolgozik az agyam hátuljában a „hiszem ha látom” mondat is, annyiszor kerültünk a különböző tutiságok közelébe és véreztünk el az utolsó lépések valamelyikén az elmúlt lassan tíz évben, hogy na… majd ha Hendo fülig érő szájjal mosolyog a Sky-on miután bebiztosítottuk a Top 4-et, meg ha Gerrard felemeli az FA serleget, akkor elhiszem, hogy tényleg az idei a Turnaround Season. Addig is meg kell verjük a Blackburn Roverst vasárnap.

Nem egy túl jó csapat mostanság a Blackburn. A Championship középmezőnyében tanyáznak a maguk 12. helyével, miután tavaly nyolcadikok lettek, ez pedig azt jelenti, hogy a 2012-es Premier League kihullásuk óta sorozatban a harmadik évben nem tudnak a feljutás közelébe érni, holott előtte több mint egy évtizeden át első ligásak voltak. A keretüket nézve ismeretlen és mérsékelten ismerős neveket látni, az egyedüli kiemelkedő tag az a Paul Robinson volt, akinek A Luftját sosem fogom tudni elfelejteni, mint azon kevés esetek egyikét az életemben, amikor hosszas gondolkodás után sem tudtam eldönteni, hogy sajnáljak vagy kiröhögjek valakit. Spearinget kölcsönvették a Boltontól, de miután ott már kupameccset, éppen ellenünk, ezért nem fog itt pályára lépni. Két csatárjuk van, Rhodes és Gestede, ők rúgják a góljaik nagy részét. Rajtuk kívül én nem tudok semmi izgalmasat a csapattagokról.

A Blackburn elég harmatosan teljesített a bajnokságban télen, ugyanakkor egy alsóbb osztálybeli brit csapat sosem kerül véletlenül a nyolc közé az FA Kupában, így esetükben is érkeztek maguknál nagyobb csapatok elleni győzelmek: a Swansea-t 3:1-re, a Stoke-ot pedig 4:1-re agyalták meg. Mindkettő eléggé rendben van. Összességében tehát az ellenfelünk egy olyan szebb napokat látott klub, amelynél idén úgy jött ki a lépés, hogy jobb híján betolja az all-int az FA Kupára, ami a mi szemszögünkből nézve jó is meg nem is. Egyfelől egy nagyon fizikális meccset ígér, ahol az ellenfél nem fog válogatni az eszközökben a túléléséért és könnyen lehet, hogy egy-két liverpooli láb fogja ennek a kárát látni, a másik oldalon viszont egy szorongó és különösebb koncepció nélküli tizenegy futhat ki az Anfieldre, akiket Rodgersék egy-egy jól irányzott taktikai húzással viszonylag könnyen leszerelhetnek. Az utóbbi időszakban pedig már hajlamos berúgni meccsenként néhányat a helyzeteiből a Pool, így reményeink szerint a Bolton elleni újrajátszás nem ismétlődik meg. Az elég agyfasz lenne.

A kezdőnket illetően él a „Nyerő csapaton ne változtass!” mottó, és valóban, sem az Európa Liga kihullás okozta kellemes közeljövőbeli terhelés, sem per pill fontos játékosok sérülése nem hátráltatja abban BR-éket, hogy ne azzal a csapattal tervezzenek, amivel szoktak. Az egyetlen változás Mamadou Sakho visszatérése lehet Dejan Lovren helyére a védőtrió bal szélére, ami örömteli, mivel még ha nem is tolta rosszul a horvát az elmúlt meccseken, az ex-PSG kapitány sokkal jobban tud focizni, mint ő. Skrtel – Can fix, Mignon alap, Allen továbbra is szerepelni fog. Lucas várható visszatérését kitolták a héten március végére, a vége meg majd ki tudja mi lesz, így megvan arra az esély, hogy a tavasz nagy részét Welsh Xavival fogja lejátszani a Liverpool. Gerrard sem lesz még bevethető. Hendo nyilván játszani fog, ahogy Coutinho is és Sterling is, plusz Markovic vagy Lallana plusz Moreno, plusz Sturridge. Azt hiszem nem igazán lehet ezzel a sorral mellélőni.

90 perc választja el a Liverpoolt a Wembley-ben rendezendő elődöntőtől, ami 90 percre remélem vasárnap estétől egy sima győzelemként fogunk visszaemlékezni, hozzátéve a maga epizódját a Turnaround Seasonhöz.