Lövőház utca

Azért erre kevesen számítottunk. A meccs felvezetését nem véletlenül mozogtuk ki elegánsan idei második podcastünk publikálásával, senki nem törte magát szét a jakuzzi szélén, hogy arról fűzzön egymás mellé kevéssé koherens gondolatfoszlányokat, hogy mennyire örüljünk majd egy esetleges döntetlennek. Ehhez képest most a győzelem miatt ér fülig a szánk, ráadásul nem a kibrusztolt, szerencsés, sirály tarkóján megpattanós 1-0-át játszottunk, hanem végig támadva, megérdemelten nyertünk.

Lélektanilag ez a győzelem akár kulcsfontosságú is lehet. Van egy általam nagyrabecsült kollégám, aki szerint a kupamenetelés fiziológiát is felülíró erőt ad egy csapatnak, mely elvhez már én is kivont zászlóval fel tudok sorakozni. Annyi kitétellel, hogy a mellékelt ábra szerint a kupából kiesés indítja be az SPM fokozatot a srácoknál: A Dinamo elleni 120 perc után, a West Ham meccs előtt szintén kezdtük foltozni a barna nadrágunkat, hogy aztán lesimázzuk a meccset, most pedig a Besiktas elleni nettó két óra játékidőt követően csaptuk meg a Shittyt egy marhára nem országos 1-es meccsen.

Bár sokan be voltunk gazolva, a meccset a csapat szerencsére úgy kezdte, ahogy általában a nagyok ellen szokta, pláne hazai pályán, repülőrajttal. Lallana ziccere, Sterling helyzete, a mutatott magas iramú, fluid játék szerintem nem csak az olajosokat lepte meg. Oké, tudtuk, hogy mire képesek a srácok, de valahol tényleg lehet BR-ben egy nem is annyira jól titkolt motivátor, mert úgy pörgött mindenki, mintha az élete múlna rajta. Ami egy dolog, de olyan dolgokat kezdtek el művelni a pályán, ami legnedvesebb álmainkban se merült volna fel soha.

Kezdődött mindjárt Hendóval:

Aki nagyvonalúan taccsra akarta rúgni a labdát, mert látta szegény Kompanyn, hogy lelkileg sérült az újabb (szokásos) bénázása miatt, aztán ilyen lett. Sebaj, akkor már maradjon. Még szerencse, hogy a podcastben említettem, hogy Henderson soha nem fogja szétrúgni a felső sarkot, erre tessék. Jelezném, hogy szerintem Balotelli soha nem lesz gólkirály a Liverpool csapatában. Hátha.

Folytatódott azzal, hogy a Berbatov féle first touch fetisiszták tekertek kettőt a nyakkendőn, mert ahogy Lallana játszott, az (nem csak ebből a szempontból) a nem is annyira késleltetett orgazmus kategória. Ezen túl a lesajnált, cserepadról is elzavarandó Allen barátunk besétált, felállt egy kisszékre, megköszörülte a torkát, majd nyugodt mozdulatokkal befűzte a “Hogyan játszunk középső középpályást a PL-ben” oktatófilmet. Kivel nem voltam megelégedve? Aztán kit tartottam a legjobb igazolásnak? Na a kapott gólnál pont ő mélázott el egy kebabrecepten, illetve Minyon volt bizonytalan kicsit Agüero kapufájánál, egyébként a védelem korrekt módon hozta a meccset. Karma is a bitch, de akkora, hogy nyolcas út melletti barátságos 2nd hand szűzlányok védőszentté fogják fogadni, ha eddig még nem tették.

https://www.youtube.com/watch?v=oYyt_ESMAB4

A második félidőben ott folytattuk, ahol az elsőben abbahagytuk, iszonyat iramban, letámadással, helyzeteket kialakítva. Meg is lett ennek az eredménye, a lepkefing epikus jelzőt lassan leküzdő Coutinho a második sorsdöntő meccset hozta nekünk egy paradés lövéssel. Azért nem harmadik, mert a Bolton meccset, mint minden vallástagadó, a meg-nem-történt kategóriába sorolom. Ezen a meccsen is látszott, hogy mi lehet a mi versenyelőnyünk a pénzes csapatokkal szemben: A srácaink tényleg tudtak egymásért küzdeni, ha kellett, Lallana játszott teljes erőedobással FB-et, a csatárként kezdő Sterling is lépett egyet vissza, A CB-ként kezdő Can egyet előre, senkinek nem esett le a gyűrű az ujjáról. A zsoldosok meg örülnek, amíg felvehetik a 100k+-os fizetésüket, ki tudja, mikor igazolnak a helyükre teljesen feleslegesen egy fél szezonos, 30M-s nagy nullát.

Rég tettem már ilyet, de ha valamikor, akkor most itt van az alkalom, hogy BR-nek is kiosszak egy pocak simit. Remekül rotálta a kulcsjátékosokat, akik visszatérve hárman 4 gólt szereztek, igaz, ebből kettő az Inzaghi zóna martaléka lett csak. Jól cserélt, tényleg kellett Touré fizikuma az utolsó percekre, ráadásul kiválóan tüzelte fel a srácokat egy nagyon fontos meccsre. Így bár pontban még nem, de lélektanilag már nálunk az előny a MU ellen a Wenger kupáért folytatott harcban. Ugye, hogy nyerhetünk kupát? Csak jól kell keretezni a dolgokat.

A meccs embere valószínűleg tényleg a csapat, mert Lallana, Hendó, Cou egy 10-es skálán 12-est hozott, szegény Allen meg csak 10-t, melyiket emeled a sok remek teljesítmény közül. De nem is én lennék, ha nem írnék fel két hangyafasznyi apróságot a javítandó rovatba: Ha Sturridge végre abbahagyná a tizenhármat húzok a labdán mire ellövöm becsípődését, amit Sterlingre is átragaszt, azt kimondottan üdvözítőnek tartanám. A másik, hogy a cserepadot nem nagyon értettem, máskor négy csatárt lehet felesleges a padra ültetni, ellenben Ebay simán felfért volna mondjuk Lambert helyett.

Azt hiszem, mostmár kezd körvonalazódni, hogy minek kéne lennie a prioritásnak a szezon végével. Mondjuk nem értem, hogy ehhez minek kellett szó szerint csodát tenni a pályán, hogy mindenkinek világos legyen, de a közös megvilágosodásnál kevés felemelő dolog van. Igen, jól értitek, az FA még mindig púp a háton.

Ja igen, az előttünk ideiglenesen Wenger kupájának fülét lecsúszó ujjakkal markoló lieblingjeimet szeretném figyelmeztetni: Csukjátok be a pajta ajtaját éjszakára. Jövünk.