Tánc

A Liverpool az extra közelmúltbéli terhelés ellenére magabiztosan győzte le az idei év egyik meglepetés csapatának számító West Ham Unitedet, a második gólt pedig az augusztus óta először pályára lépő Daniel Sturridge szerezte. Soha rosszabbat.

A meccs előtt osztoztam Máté beharangozóban írt véleményével, miszerint a Chelsea meccseket és a Bolton nyögvenyelést követően Big Sam kemény legényei könnyen leszkanderozhatják az elfáradt mieinket, főleg miután a keddihez nagyon hasonló kezdővel álltunk fel. Andy Carroll meg is adta a meccs alaphangját amikor felszakította Emre Can ajkát. Továbbra is elég furcsa érzés, hogy ez az arc a Liverpool valaha volt legdrágább igazolása. Az első felidő hátralevő része is meglehetősen darálósan telt, a vörösök birtokolták többet a labdát, néha át is futották a benga west hameseket, de igazi veszélyt nem jelentettek az egy Markovic labdaszerzésből született helyzeten kívül, ami a félidő utolsó másodperceiben jött. Jóllehet a vendégek is elég impotensek voltak támadásban, ami az ismét jól működő háromvédős felállásunkat dícséri, közülük is elsősorban Sakhot, akit az egész meccsen igyekeztek átjátszani Allardyce-ék, de egyszer sem tudták. Jó látni, amint hétről hétre stabilan focizik a francia, és egyre távolabbinak tűnik a sérüléses és/vagy Rodgersszel fasírtban lévő időszaka.

Az első félidő alapján benne volt a levegőben egy Bolton-szerű végkifejlet is, amiben egy, a második etapban valamivel több helyzetet kialakító Pool nem tudja áthámozni magát a nagyon angol ellenfelén, az eredmény pedig gól nélküli iksz lesz. A félidő első percei is ezt mutatták előre, míg nem Coutinho az 51. percben ki nem osztott egy óriási zsugát Sterlingnek, aki egyedül tört a kapura, és nem hibázott. Akkora volt ez a passz, hogy írok róla még egy mondatot. A találat, ahogy az várható is volt, fellazította a csavarokat és támadásra ösztökélte a West Hamet, akik minden bizonnyal boldogan hazamentek volna egy ponttal. A támadójátékuk azonban attól a ponttól nemlétezővé vált, amikor Carrollnál visszanyalt a fagyi és a sokadik lapot érő rúgásakor ő sérült meg. Karma is a bitch.

Erre a terepre szállt be az augusztus óta nem játszó Daniel Sturridge. Studge éppen olyan tétován mozgott, mint aki fél éve nem látta a gyepet, de már a puszta jelenléte is rengeteget segített a Liverpoolon. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én hosszú idő óta először éreztem azt, hogy csatárunk van a pályán, nem egy azon a poszton futkosó nyegle szélső, vagy lépegető torony. Az első labdaérintésénél fel is vágták a vendégek, biztos ami biztos, a pályára lépésétől számított tizenkettedik percben pedig a gyengébbik lábával bevágott a rövidre egy olyan kiugratást, amit Balotelli fixen az oldalhálóba vert volna. Ekkor pedig jött a tánc, amit annyira hiányoltunk, és ami miatt abban a percben szerintem a világ összes pool szurkere a Holdon volt.

Nem ez volt a Rodgers regnálás legszebb győzelme, de nagy előrelépés, hogy meg sikerült oldania a csapatnak azt a brusztoló és védekező ellenfelek feloldására irányuló feladatot, amire mostanában sokszor nem volt megoldása. A West Ham a Southampton mellett a liga idei meglepetéscsapata, így egy rájuk mért magabiztos 2-0 szép eredmény bárki számára. A Liverpool pedig 2-0ra győzőtt. Sturridge-dzsal.