Megfáradt szerelem

Megvan az a csaj akiért éveken át odavoltál évekkel ezelőtt? Gyönyörű volt, annyira szép, hogy mindenki szürke volt mellette, és még ezen felül is ott volt benne az a bizonyos Bravo magazinos plusz. Rámentél a legjobb tudásod szerint, beszélgettetek, pár jobban sikerült oda-vissza mondaton keresztül megláttad benne a lelki társat, össze is jöttetek meg nem is, volt egy csók, egy este, egy bármi. Egyes motívumaiban valami nagyon nagynak tűnt ez a sztori, megírtnak, nagy szerelemnek, nagy Ő-nek. Egy idő után viszont azt vetted észre, hogy ez a lány pont akkor csinál valami lelohasztóan furcsát amikor úgy tűnik, épp révbe érnétek. Aztán a kétes húzásait követően el is tűnik hosszú időre, neked marad egy álomkép a fejedben, egy pia a kezedben meg pár barát az oldaladon, akik veregetik a vállad, hogy ezt a történetet tényleg ki kell bontani, csak miközben te a kibontás alatt még a nagy Ő-vel megírt nagy szerelmet érted, ők azt várják, hogy lépjél már túl ezen a szaron és lépjél tovább, úgy általában. Azt tudom, hogy nekem személy szerint megvolt ez a csaj, ahogy azt is tudom, hogy a monitor másik oldalán most sok olvasó finoman bólogat, hogy „ja, asszem nekem is”.

Liverpool szurkolóként mindnyájunknak van egy ehhez hasonló plátói szerelme futball ekvivalenciában. Luis Suareznek hívják, és ma eltiltották négy hónapra a focitól mert harmadszor is harapott. Macca amennyire lehet elhelyezte az esetet a koordináta rendszerben, egy olyan esetet, amit nagyon nehéz bárhova is elhelyezni. Rengeteg az indulat, a düh, az érv és ellenérv most, és ez még így is lesz egy darabig. Egyesek torka szakadtából szidják a FIFA-t, amiért az ítéletük közvetve keményen sújtja majd a Liverpoolt a szezon első hónapjaiban. Mások túladnának Suarezen, hiszen most már tényleg rettenetes szégyent hoz a klubra, aminél sosem lehet nagyobb egy játékos, és amúgy is évek óta minden nyarunk úgy telik el, hogy Spanyolországba kacsintgat, menjen tehát, Sanchezt és harminc millát ide ahogy írják az újságok, mindezt mielőbb. Megint mások széttárt karral bólogatnak, hogy helyes ez a verdikt, harapni nem szabad és pont, de attól még meg kell tartani, a tavalyi esetből is remekül tért vissza, most se lesz másképp.

Őszintén, én két napja nem tudom eldönteni magamban, hogy melyik táborhoz tartozom. Kicsit mindegyikbe, azaz leginkább semelyikbe sem. Egy valamit tudok, érzek biztosan, mégpedig azt, hogy baromira elfáradtam Luis Suarez kapcsán.

Mindez persze nem meglepő, a plátói szerelmeknek is valahogy úgy szokott végük lenni, hogy várakozik, kitart és kitart az ember, majd tervez továbblépni, egyszer csak ki is nyújtja az egyik lábát, de aztán stoplival lábszáron visszarúgja azt a másik fél, mosolyog hozzá egy nagyot, akkor megint látszólag minden rendben van, aztán megint elindul a várakozás, a kitartás és a kitartás és a többiek. Lefut ez a kör másodjára, harmadjára, stb. Az egyik kör után viszont azon kapja magát a plátói szerelmes, hogy már nem is plátói szerelmes, és az abban eltöltött évek olyan hiábavalónak tűnnek hirtelen. Nem történik ilyenkor semmi misztikum, nincs varázsütés, álomból felébredés és egyéb szirupok, egész egyszerűen kimarta a vágyakat a fáradtság és az abból eredő frusztráció.

Hogy ennél a pontnál lenne már a Liverpool – Suarez páros? Nem tudom, talán az FSG valamivel jobban tudja nálam, de kötve hiszem, hogy lett volna a fiókjukban egy forgatókönyv arra az esetre, hogy mi van, ha megint harap. Hogy el akarják-e adni? Hogy el tudják-e adni? Hogy meg akarják-e tartani, és egész emberként akarnak-e kiállni mellette az utolsó esély után? Ezt sem tudom. Ki akarunk-e mi, szurkolók állni mellette? Vagy ez már nem egy Evra ügy ami után külön dalt írtunk a védelmére, de még csak nem is egy Ivanovics ügy, amikor az első düh lecsillapodását követően ott voltunk mögötte, akkor is amikor kicsivel később szembe akart köpni minket és az Arsenalba igazolt volna? Szintén nem tudom. Hogy lehet-e pótolni a bajnokságban 31 gólt és 12 gólpasszt 33 meccsen? Megint nem tudom. Hogy ez az egész az elejétől kezdve csak valami liverpoolos szurkerségbe ültetett plátói szerelem, amiben valójában sosem voltak benne az igazán nagy sikerek, és az előző szezon is csak valami álomkép volt ami elhitette, hogy valami nagyon nagy dolog alakul a Mersey vörösebbik partján? Még egy no clue.

Azt tudom csak, hogy most baromi fáradt vagyok. Arra meg emlékszem, hogy ilyen voltam többször is pár éve, annál a lánynál, aztán egyszer, amikor húzott egy újabb furcsát, olyasmit amit előtte is, érdekes módon nem törtem le, hanem éppen ellenkezőleg, felszabadultam és minden voltam, csak fáradt és frusztrált nem. Valamikor majd mi is túl fogunk tudni lépni Suarezen, és ekkor igen jól fogjuk magunkat érezni a bőrünkben. Amitől most elég messze vagyunk.