Szénhidrogének idegenben – az első rész tartalmából

Nem is tudom hol kezdjem ennek a meccsnek az értékelését, ilyen még nem volt. Szépen felépítettem a karrieremet arra, hogy csak győztes meccsek összefoglalóját írogatom, erre tessék, kikapunk. Oda a sorozatom. (hüpphüpp) Ennél mondjuk fájóbb, hogy a csapaté is.A kommentmezőben Crouch nevével és fizikai jellemzőivel operáló Disqus-felhasználóval sétálgattam hazafelé a meccsnézésről, ő mondta, hogy sokkal szarabbul érzi magát így, hogy megvolt az esély, mint, ha tönkrevertek volna minket. Persze, ebben is megvan az igazság, mert sokkal inkább bánkódsz úgy, hogy tudod, egy lépésre volt a lehetőség, de én valahogy jobban élvezem, ha ilyenek jönnek szembe a neten:

Az első a Pride in Battle blogról, a másik egy komolyabb Cityvel foglalkozó emberkétől van, a fene tudja mi az ő státusza, retweetelve ugrott már ki elém a szép angol feje.

Lényeg a lényeg, nem voltunk szarok, a kollektív gatya nem volt tele, de páraknál azért rajzolt a vége.

Kezdjük kapásból Coutinhoval, és a Lepkefing™ lövéseivel (TornyiBarnának a köszönet). Igazából tökéletesen értetlenül állok az egész történés előtt, és most beszéljünk nagy általánosságban. Januárban bánkódtam, hogy jaj, basszus, mekkora lett volna Sneijdert elhozni, ehelyett ez a sose-hallottam-róla-korábban Coutinho jön. Februárban már nem bántam annyira a dolgot, és májusra eljutottam odáig, hogy Suárez megtartása mellett az övé is főbb prioritás, és legkésőbb jövő nyáron már kifejezetten munka lesz itt tartani a srácot. Na ez nem jött be kifejezetten, van egy érzésem, hogy se nyáron, se most januárban nem fognak sorok kígyózni érte a klub ajtajánál. Pedig minden adott volt: tehetség, akarat, játékintelligencia, és minden megmozdulása, próbálkozása ült is szépen tavasszal, erre őszre jönnek ezek az önzőzések, Johnsonozások (labdával beletekeredni az ellenbe), és bár termeli a gólokat (az Everton elleni is szép volt, most is kisegítette Sterlinget, nehogy mellé menjen az üres kapura), ennél bőven többet vártam. A semmiből idecsöppenve húzóember volt tavasszal, ez volt a minimum elvárásom az idénre is, ennek pedig csak nagy ritkán tud megfelelni, és igazság szerint örömmel padoztatnám, ha nem Moses lenne az alternatívája. Talán majd mikor Sturridge visszatér, valahogy át lehet majd variálni az ő helyzetét is.

Bónusz: amikor meglátom, hogy Moses veszi le a melegítőt, mindig valami ilyesmiben reménykedek.

Menjünk tovább, kin volt még sapka.

Ecc pecc kimehetsz, holnapután megint meccs, cérnára cinegére sötöbö sötöbö, Minyon. Mondanám, hogy az első gólt érő hibája a fél éve alatt, de ez sajnos már a második, amit egy jól tájékozott kommentelőnek hála tudok, mert meg nem tudnám mondani hirtelen melyik volt az első. Haragudni azonban nem nagyon tudok most, egy az egyben ziccere volt Negredonak, ez volt a helyzet várható értéke. Minyonnak mondjuk megadta az esélyt a lövés gyengesége, csak ő sajnos nem tudott élni vele – ahogy Sterling Suárez beadásával, vagy Johnson az elé pattanó labdával sem a City kapuja előtt. Igen, Mignolet kiszedhette volna, ő is pontosan tudja, és ez így egy lepke, de ez nálam pont akkora hiba, mint Sterling föléje, vagy Johnson isteni bénázása, vagy ennek a sornak a folytatása. És akkor arról még szót se tettem, hogy Sakho és egy kicsit Skrtel is mekkorát keringőzött kontravédekezés címén.

Hopp, wild Skrtel appears, menjünk is tovább ezen a szálon. Skrtel klasszis utolsó emberes mentésekben, felszabadításokban, a fizikai kontaktus szabályokon belüli kimaxolásában (ronda szó, de mondjatok jobbat erre). Pont az ilyen meccseken nagyon hasznos ő, a pontrúgások elleni védekezésben viszont sose volt elég erős, az ilyen meccsekre nézve egészen biztosan nem, Kompany meg is ette őt egyszer, várható volt. Mondjuk így is 6/7-es hatékonyság, bár egyszer még tudott fejelni a belga, legyen 5/7-ed akkor. Sajnos az ilyen viszont benne van a meccsben, Kompany olyan a szögletgólokkal, mint Suárez a 20 méterről ráküldhető szabadokkal: kurva hatékony. Ez van, ezt tudja a City, nem véletlenül nem szeret senki se ellenük játszani.
(Mellékjegyzet: csak nekem tűnik úgy, hogy ez a pontrúgások elleni védekezés miatti nyavalygás olyan, mint, hogy minden közéleti dologra ráfogjuk, hogy na bzmeg, ilyen is csak Magyarországon fordulhat elő. Utóbbiról biztosan, de lassan az előbbiről is az a véleményem, hogy ez csak egy ilyen kényelmes kifogás arra, hogy panaszkodhassunk egy jót, mert rohadtul mindenhol ez van egyébként. A pontrúgások egyszerűen veszélyesek. Mindig és mindenkire. És nincs kivétel, nincs az, hogy kifejezetten gyengék lennénk belőle, pont olyan átlagosan szarok vagyunk benne, ahogy mindenki más is.)

A kifejező kép széléről pont lemaradt Cissokho, ebben mondjuk az ő esetében semmi meglepő nincs, az egész meccsen úgy szerepelt, mint ezen a képen: nem tudni, hogy csak lemaradt, vagy egyáltalán ott sem volt. Persze már az gyanús volt, hogy amikor novemberben üresedés támadt a poszton, akkor egy korábban már leírt, a tojáshéjat még maga után vonszoló, és egyébként a másik oldalon játszó kráter töltötte ki az űrt (=lyuk a lyukat?), de meg kell valljam, hogy így sem számítottam rá, hogy Aly ennyire semmit mutat majd nálunk. Nem csak a mai meccsen, de úgy általában is semmit, valaki nagyon ügyes volt, mikor kitárgyalta a Valenciával, hogy kölcsönvétel lehessen az ügy, ne csak végleges üzlet. Kérem vissza a Professzoromat a posztra!

Kicsit elmentem a személyi kérdések irányába (és Johnsont indokolatlanul ki is hagytam a jóból), ahelyett, hogy a beharang alatti őskáoszból emeltem volna ki a vitát, és arra reagálnék – in Soviet Russia post reacts on you. Szóval volt az a McAllister indította lavina, ahol Mel értett egyet McAllisterrel, Macca viszont nem, vele pedig Bag igen, szóval csak kapkodtam a fejem, hogy mi lehet itt a levegőben. Ebben a lavinában volt az a fő nézetkülönbség, hogy a City a második félidőre visszaállt, mert ültek az eredményen, de ha akarták volna, akkor kipréselhették volna belőlünk a 4-5-6 kapott gólt, illetve, hogy ez hülyeség, mert pont ugyanezt csinálta a City az Arsenal és a United ellen is, csak velünk nem lehetett megcsinálni azt, hogy még beszopjunk párat.

Én a kettő közt húznám meg magam diplomatikusan (=konformistán, aki nem meri igazán elkötelezni magát valami mellett). Az én verzióm az, hogy a City egyáltalán nem akart ráülni az egygólos vezetésre, hanem rákényszerítettük őket, ezzel együtt viszont nem is hoztuk ki belőlük azt, hogy ennél többet kelljen nyújtaniuk. Tudtak volna, de kihoztuk, hogy ne kelljen. Kacifántos, mi?
A mi támadásaink legnagyobb ellensége a busz. Nekünk hely kell, lehetőleg minél több, és ha lelassul, megáll a játék, akkor megáll, és megfullad a cápa is. Amíg a Citynek hajtania kellett a gólért, folyamatos veszélyt jelentettek az indításaink, a legnagyobb fenyegetésünk ebben van, ebből alakítjuk ki a legtöbb helyzetünk, és ez az, amit az ellenfélnek mindenáron el szeretne kerülni. Ha kinyílnak, végük, de ha buszoznak, akkor nekünk van végünk. Egyszerű játék ez, ha megvan az emberanyagod, hogy Suárezt levédekezd, és nem kell gólt rúgnod. Csak ez a kettő általában nem jön össze az ellenfeleknek, a City viszont megvan minőségben hátul is annyira, hogy 99%-osan megfogják a Suárez&Co-t, ha semmi más feladatuk nincs, és sajnos a második félidőre pont ez történt. Ennek a hozománya, hogy nem tudtak olyan életerősen kontrázni, mint tették azt a bucira vert nagycsapatok ellen, Giroud-ra, Soldadora elég egy Kompanyt hátul hagynom, Rooney-hoz talán még valakit hátulra láncolnék, de Suárez ellen 4 emberrel védekezek akkor is, ha épp én támadok. Best of the League.
Összegezve, igen, a City sokkal többet ki tudott volna hozni a második félidejéből, de voltunk annyira jók, hogy akkora rizikót jelentsen mindez, amit hülyeség lett volna bevállalni. Így is egyetlen villanáson múlt, hogy bekapják a másodikat. (Johnson, Sterling, Suárez combon térdelése a tizenhatos sarkán.)

És akkor az elszaporodó karakterszámot legyilkolandó, pár szóban még bírózzunk, partjelzőzzünk egyet a végére. Ha a legelső képre visszatekertek, akkor látszik, hogy a zászlós pont jól helyezkedik, semmi nem zavarja a kilátását, tökéletes nem-baszom-el-a-meccset-egy-szar-döntéssel pozícióban van, ennek ellenére telibe nyomja a kretént. (Sterling ugyebár szép szabályosan a hálóig végigvitte a labdát, tiszta gól volt). Lehet azon rugózni, hogy ez így akkor 2-2, de valószínűleg egészen máshogy alakul a meccs, ha ezt nem nézik be, és a feltáruló kismillió lehetőség közül már nem szívesen venném végig mindet, onnan akármi, és annak az ellenkezője is történhetett volna, nem számszerűsíthető le ez ennyire egyszerűen. Maradjunk annyiban, hogy érthetetlen, szar, meccset lényegesen befolyásoló döntés, tökéletes példája annak, hogy miért érik már nagyon valami videobíró módszer megjelenése a ügyben (olvastam már ilyen 1 másodperc alatt dönteni képes, a zászlón leddel villogva jelző rendszerről).

És úgy amúgy felmerül a kérdés, hogy a világ legjobb bajnokságához hogy nem képes egy 53 milliós ország 13-15 olyan bírót és kábé kétszer ennyi partjelzőt kinevelni, akik méltóak lennének ilyen meccsek vezetésére. A legegyszerűbb válasz minderre pedig, hogy pont úgy, ahogy 11 világviszonylatban igazán erős játékost is képtelen kinevelni ugyanez az ország.

Villáminterjú stílusban összegezzünk, mert tényleg elszalad a karakterló:
– Ön szerint egy bálnafos méretű bírói tévedéssel súlyosbított meccsen, egy vállalható vereséget szenvedett csapata a bajnokság elsőszámú esélyese ellen?
– Igen.
– Köszönöm a figyelmet.