B. SZ. M.

 A tűz – víz – repülő bajnokság örökös bajnoka

Vasárnap délután szemtanúi lehettünk annak, ahogy a piros mezes vendég alakulat bár gólt szerzett és végig rengeteget küzdött és hajtott, az utolsó emberig szívét-lelkét kitette a pályára, végül 3-1 arányú vereséget szenvedett a hazai gárdától. De sajnos nekünk nem a Chelsea – Southampton meccsről, hanem a Hull City – Liverpool találkozóról kell beszélnünk, ami az én fogalmaim szerint (a vörös oldalról nézve) maximálisan kimerítette a futball kulturális környezetszennyezés fogalmát.

Valahogy a méretes faszmák szelleme nem akarja elhagyni a kő-papír-olló verseny közelségét, amit a jakuzziban szoktunk megejteni a beharang- összefoglaló duó sorsolásakor, így megint nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy ezt a – nevezzük „teljesítménynek” – amit a csapat művelt, megénekelhessem. A többi meccs alkalmával előkerült ilyenkor a statisztika, általában 10-12 óra elmegy a meccs újranézésével, a kimondott taktikai elvek bizonyítására leginkább alkalmasabb jelenetek lescreenelésével, összevágásával. Jelen esetben viszont kijelenthetjük, hogy hiába fotózol körbe több irányból egy kérődző patás emlős altestéből előszáguldott salakanyag kupacot, pláne ha még egy cumulonimbikus méretű és formájú metán-szellő is körülölelte, az attól még nem marad más, mint egy fekália halom. Ezért mondandómhoz, csak hogy kedves olvasóim pulzusát az őket megrohanó emlékek hatására fellépő 220-as tartományból a normális tartományba ösztökéljem, szemléltetésül mostantól kizárólag kedves, idegnyutató pixelhalmazokat fogok alkalmazni.

Cumulonimbus FTW

Mivel a meccs lefolyása időrendileg nem hozott szinte semmilyen minőségbeli mutatóban, esetleg játékképben látványos különbséget, ezért rendhagyó módon csapategységenként haladva fogom jellemezni szeretett csapatunk „játékát”. Legegyszerűbb dolgunk talán a kapusunkkal lesz. Mignolet talán annyiban okolható, hogy az első gólnál eléggé kint állt, pedig métereken keresztül vezette a Hull City spílere a labdát, bár egyrészt legalább Nostradamusnak kellett volna lennie, hogy tudja, hogyan fog pattanni a labda, másrészt így is 6-al több passzkísérlete volt, mint Raheem Tudatoscsaládtervező Sterlingnek (és egy ziccert is fogott).

A védelmünkkel már egy fokkal nagyobb gondok voltak. Touré barátunk legalább küzdött, volt 1-2 tisztázása, meg rajta legalább látszott, hogy érdekli, mi van az eredményjelzőre írva. Skrtel ezzel szemben megint elkezdte tavalyi formáját idézni, mondom ezt nem csak az Devecseri díjas megmozdulása, de több bizonytalansága miatt. Illetve lehet csak én figyeltem meg, de állandóan szeret olyan helyekre sprintelni, ahol semmi szükség nincs rá. Pl. amikor Glent fejelte majdnem seggre, miközben az a labdakezelés rejtelmeivel volt elfoglalva. A rohamosan kamaszodó kráterfejű Flannagan inkább fölfelé lógott ki a csapatból (bár párszor azért megtömték 1-1ben, meg ez azért inkább a csapatot minősíti), ellenben Glen a túloldalon valami parádésan szart játszott. Nem tudom, hogy taktikai utasítás volt-e, de az első félidőben konkrétan át se lépte a félpályát, a korábban megénekelt cápa halálához egy jó erős ásónyommal járult hozzá.

A középpályás sorunk volt az, aki nem csak hogy megásta a maradék részt a cápa sírjának, de rendesen rá is taposott, átment rajta egy úthengerrel és még a feleségét is meghágta. Kétszer. Gerrard és Lucas folyamatosan a védelem előtt 10 méterrel kóricált, általában egy vonalban, szakítva ezzel egy 50m-es rést az magát csatárnak képzelő Hendersonnal felvértezett támadósor közé, létrehozva ezzel egy tanári broken team-et. És Gerrard mit csinált? Felpofozta a szünetben Sterlinget, aki éppen az egyik karbantartó lábát kefélve próbálta levezetni energiáit? Beletépett Moses hajába, amiért focistára csak legritkább esetben emlékeztet és nem akar az unalom leesni az arcáról? Addig üvöltött a kijáróban az egész csapattal, amíg egy irányba szaladnak? Vagy előrement 20m-t h bejátssza az üres területet megpróbálva összekötni a támadókat? Hát nem igazán, szépen belefeküdt a csapat mellé az árokba ahogy kell. Miért mindig őt basztatom? Lucas csak útlevéllel megy át a középpályán, Hendersonnak meg nem tudja mindig a fizikumával a játéktudásbeli hiányosságait pótolni, meg még seggén a tojáshéj, így ő marad a sor végén, mint aktuális „világsztárjaink” egyike, de be kell látnunk, hogy ez a Gerrard már nem az Gerrard.  Cou beállása hozott egy kis pezsgést, de az elöl állomásozók mérhetetlen tunyasága őt is hamar hozzászürkítette a többiekhez, bár azért sikerült 2 kulpasszt kiosztania, míg az egész maradék csapatnak 5-öt. Mondom 5-öt. Nézegessétek majd a kertet a végén egy kicsit, lenyugodtok, higgyétek el.

Maradnak a támadók, akik közül Suarez sokat jött hátra, de annyira el volt szigetelve, hogy mindenki csak arra készült, hogy egyénileg akarja megoldani, persze, hogy szenvedés lett a vége. Moses igazából nem érdemli meg, hogy karaktert vesztegessek rá, meg úgy is nemsokára lelécel, így marad Sterling barátunk. Szerintem messze nem elég gyors ahhoz képest, hogy mennyire 0 a fizikai jelenléte (értsd: nem mondom h lassú, de nem egy towsend – walcott – lennon), ráadásul szeret is rátekeredni a labdára, ami azért is nagyon hasznos, mert egy átlag PL játékos egy gyengébb tüsszentéssel odébbrakja. Olvastam, hogy neki a passzjáték az erőssége, ezt 14(!) passz kísérlettel támasztotta alá. Nyilván nem akarok senkit egy meccs alapján leírni, de lassan el kéne gondolkozni a kölcsönadásán, hátha swansea-ba beépülve kapunk érte 6-8M-t.

Így nem maradt más nekünk, mint eltenni ennek a meccsnek a felvételét a polcra, és arra használjuk amire való: mérgezési tünetek észlelése esetén hánytatáshoz nem kell ujjal lenyúlni, esetleg ha a fogyókúrához nem a futást, hanem az anorexiát választjuk módszerként. A margóra még 2 gondolat: Egyrészt azért is fájdalmas ez a vereség, mert ez egy nagyon simán verhető Hull City volt. Nem az volt, hogy felhúzták az Ikarust, mi meg sorra alakítottuk ki a helyzeteket, rúgtunk 8 kapufát, aztán kaptak egy kamu tizit és kész, egyszerűen még náluk is gyengébbek voltunk kb. minden tekintetben. Másrészt ugyan az történik, mint már lassan évek óta: Amikor szériában kéne nyerni a meccseket, akkor mindig beleszarunk egy ilyen meccsbe, aztán meg is van az eredménye. Most majd jön a Norwich és szokás szerint elkenjük a szájukat. Emlékeztek a Fulham ellen mit írtam? Miért nem lehet mindig úgy játszani, ha a csapat képes rá? Lassan el kéne gondolkozni BR motivátori képességei felől, mert 1-1 ilyen eredmény beeshet, de nem ez az első ilyen eset.

p.s. A cím első helyes dekódolója vendégem egy sörre azon a közös meccsnézésen, amelyiken váratlanul megjelenek.