Összezavarodva

Kötelező győzelemként harangoztuk be a vasárnapi találkozót, és meg is lett a három pont.

6 forduló után 2. helyen állunk a bajnokságban, 2009 óta nem kezdtünk ilyen jól, ég és föld (najó, valójában 8 pont) a tavalyi és az idei kezdet között a különbség.

Miért akkor a zavar? Egyáltalán van-e ok kételkedésre, aggodalomra?

Hajtás után pozitívumok és negatívumok sorjáznak majd.

Nézzük először a hétvégi meccset: a ManU ellen látott 3-4-1-2-ben kezdtük a meccset, ami megint némi magyarázatra szorul – többen idegrángást kaptunk, amikor megláttuk a felállást. Lehiggadva és átgondolva a dolgokat azt lehet mondani, hogy ha egyszer az alapjátékunk (erre majd még visszatérek) elengedhetetlen alkotóeleme a fullbackek játéka, ám mivel a jobb oldalon Johnson kiesésével nincs megfelelő emberünk erre a posztra, felettébb logikus, hogy valami mással kísérletezzünk. Mivel a kupameccsen ez a felállás egész jól működött, ráadásul a 3 védős felálláshoz viszont igen jó játékosokkal rendelkezünk, nem eleve elvetendő gondolat volt ez. (Felettébb kérdéses viszont, hogy a padra egyetlen középpályás sem tudott odaférni, noha ezt is lehet úgy interpretálni, hogy bárki megsérül/gyengén játszik a Lucas-Gerrard-Henderson hármas közül, a maradékot lehet úgy variálni, hogy egy csatár beküldésével ne sérüljön az egyensúly.)

Carra és Gary Neville a kétcsatáros, háromvédős rendszerről – back to the 90’s?

A meccs első negyedórája egyértelműen az edzőváltástól inspirált hazaiaké volt, bár komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani, egyértelműen ők voltak a kezdeményezők, amit mutat az is, hogy ebben a szakaszban 71-50 volt a passzok, 59-41% a labdabirtoklás a javukra. Túl mélyen álltunk fel, volt, hogy 8 játékosunk is 16-20 méterre védekezett, amit súlyosbított, hogy a Sunderland labdaszerzésünk után – természetesen – megpróbált 4-5 emberrel azonnal letámadni. Ebből vagy labdavesztés (esetleg céltalan előreívelés) lett veszélyes helyzetben, vagy pedig olyan mélyről próbáltunk kontrát vezetni (a csatáraink pedig a félvonalnál helyezkedve túl messze voltak), hogy nem volt ember, akinek passzolni lehetett volna (több esetben Moses céltalan labdavezetése is ennek volt köszönhető).

Becsapdázva (labdavesztés és Altidore lövés a vége)

Az látszott, hogy bár mindkét szélső középpályásunk kihúzódott a vonal mellé, elsősorban mégis Enrique számára nyíltak nagy üres területek, mivel ő mélyebbről indult, így kevésbé volt követve a hazaiak által.

Így néztünk mi ki (Forrás: liverpoolfc.com)

A két csatárunk ugyan sokat mozgott, a mérkőzés ezen szakaszában inkább csak a szélek felé: Studge jobbra, Suarez bal oldalra, a visszafelé mozgás kevésbé volt jellemző.

Az első félidő további részében aztán kiegyenlítettebb lett a labdabirtoklás, de a támadásainkra jellemző maradt (ld. Moses helyezete a 26. percben), hogy gyakorlatilag az elöl lévő 3-4 ember próbált zavart okozni – az ellenfél 7-8 játékosával szemben.

Bár a Lucas-Gerrard tengely nem lett gyorsabb, mozgékonyabb, már az első félidőben látható volt, hogy Gerrard és Moses néha helyet cserél, és utóbbi néha egészen a védővonalig jön vissza labdáért. Egy ilyen „támadásból” született az első gólunkat megelőző szöglet is (kis kéz, nem kéz) – valljuk meg, sok előzménye nem volt, nem következett a játékból. Ahogy a második gólunk is inkább egyéni megmozdulások sorozata volt (Gerrard tökéletes indítása, Studge parádéja a jobbszélen, Suarez érkezése már kötelező volt), mintsem egy nagyon tudatosan megkomponált kontra. (Ellentétben a harmadikkal, ami viszont nagyon is tudatos volt!)

Az ugyanis mindent összevetve az első félidőben nagyon nem volt egyben: stabil védekezésből rendkívül akadozva (ha egyáltalán) tudtunk átmenni támadásba, részben a túl mély védekezés, a magasan táborozó csatárok miatt (akik sokszor labdát is vesztettek), részben pedig azért, mert nem volt a csapatban igazi passzoló, aki nyomás alatt is jó helyre tudott volna passzolni.

Labdabirtoklás, negyedórás bontásban (Forrás: tomkinstimes.com)

A második félidő a kapott gól ellenére is nagyságrendekkel jobban sikerült, ami két szempontból is örömteli: végre a 2. félidőben is rúgtunk gólt, és végre nem zuhantunk össze, sőt, sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk (többet és pontosabban passzoltunk, a támadóharmadban is, többször lőttünk kapura és több helyzetet is alakítottunk ki a góljuk után, mint előtte). A kapott gól előtt is nekünk volt helyzetünk (Suarez az ötös sarkáról lőtt mellé), majd Henderson és Gerrard (majdnem az alapvonalról) beadása ért majdnem célt az ötösön belül. A Sunderland távoli lövésekre volt leginkább utalva, mert a tizenhatosunkat jól szálltuk meg, ott sok vizet nem zavartak. Mondjuk, nem pont ez az a játék, ami szemet gyönyörködtető vagy vonzó, de kétségtelenül hatékony volt eddig. Mert látható, hogy ebben az évben Rodgers jóval pragmatikusabban áll a taktikához, játékhoz.

És az év eleji változtatás tulajdonképpen kismiska ahhoz képest, amit az elmúlt hat fordulóban és a kupameccseken láttunk. A tavalyi 4-3-3 felállású, labdabirtoklásra építő játék idén év elejétől már inkább 4-2-3-1-es direktebb, néha kontrajátékká vált, majd ebben a szezonban ugyanez már kifejezetten kontrajátékká vált (még ha nem is nagyon ment), mostanra pedig (kulcsjátékosok kidőlése után) pedig átadta a helyét a mai formációnak, ami kellő rugalmasságot enged a labdabirtoklásos és a kontrajátéknak egyaránt. Ahogy Rodgers bevallotta, a kabáthoz varrja a gombot.

Végülis mit vártunk a szezon előtt? Nagyobb taktikai rugalmasságot, meccsről meccsre és meccsek közben is. Megkaptuk? Mi az, hogy?! Nagyon is! Van már itt minden, mint a búcsúban, nem csoda, hogy nem is tudjuk, mit is játszunk pontosan, mikor mire lehet számítani.

Panaszkodtunk korábban arra is, hogy hiábavaló a labdabirtoklási fölényünk, a rengeteg lövésünk meg helyzetünk. Nos, mit látunk meccsről meccsre? Nem nagyon birtokoljuk sokat a labdát, viszont mondhatni halálos a helyzetkihasználásunk: 27% volt vasárnap, ami 7 százalékponttal jobb a tavalyi bajnokénál, amivel a ManU messze kiemelkedett a mezőnyből.

A zöld színt kell figyelni! (Forrás: tomkinstimes.com)

Panaszkodtuk arra is, hogy ellenünk futja minden kapus az élete formáját, lőjük a kapufákat. Nos, ehhez képest Mignolet az, aki szinte minden meccsen kivédi az ellenfél szemét, és végre nem mi lőjük a kapufákat. A bajnokság eddigi 555 percéből 518-ban egálban voltunk vagy vezettünk, ez 93%, aminél jobb nincs. Általánosan megfigyelhető, hogy ha egy csapat hátrányban van, megpróbálja többet birtokolni a labdát, több lövést és több helyzetet próbál kialakítani. Mivel azonban ilyenkor olyanok is inkább részt vesznek a támadásokban, illetve az ellenfél is több emberrel védekezik, a kialakított helyzetek minősége romlik, így a helyzetkihasználás is. Azzal, hogy nem nekünk kell az eredmény után futni, ugyan több lehetősége lesz az ellenfeleinknek, ám ezek rendszerint elvétve ziccerek. (Itt látható némi bizonyíték/összevetés a múlt szezonnal.) Így bár aggasztó, hogy a Sunderlandnek is 23 lövést engedélyeztünk, azok túlnyomó többsége távoli volt, és csak Mignolet hibája miatt lett az egyikből gól. (Igaz, az első félidőben viszont Gardner közeli kapáslövését védte óriási bravúrral).

Valahogy mintha Mignolet teljesítménye szimbolizálná eddig a szezonunkat: parádés védések (a legtöbb a ligában, szám szerint 29, pedig az első öt kapus között rajta kívül senki sincs a Top6 kapusai közül…), csapnivaló (bár mintha javulna) passzpontosság. Vegyes összkép, bár a legfontosabb mutatóban kiemelkedően jó.

Összefoglalva a vasárnapi meccs pozitívumai:

• · Studge és Suarez fossa a gólokat, előbbi 109, utóbbi 111 percenként talál be, ennél csak Benteke jobb, viszont egy csapatnak sincs ilyen halálos csatárduója, ketten együtt 62 percenként rúgnak gólt
• · a fentiekből következően nagyon jó a helyzetkihasználásunk
• · Touré ismét kiválót nyújtott (passzainak kétharmada ment előre!), nála jobban csak Sakho teljesített: nemcsak ő passzolta a legtöbbet (49) a csapatban, de ő volt messze a legpontosabb is (47/49, 96%! – ennek fele előrefelé ment), megnyerte az összes párharcát a földön, és fejjel is csak egyet vesztett az ötből, ráadásul volt még 8 felszabadítása, valamint Lucasszal holtversenyben csípte el a legtöbb átadást (hármat)Forrás: tomkinstimes.com
• · a csapat, a keret rendkívül rugalmas, hatalmas taktikai repertoár áll Rodgers rendelkezésére – a kulcsemberek sérülései ellenére is, hiszen a legjobb felállásunkban idén még egyszer sem játszottunk
• · erősíteni tudtunk a 2. félidőben, sőt, gólt lőttünk
• · mindhárom gólunk az ötösön belülről esett
• · általában is elmondható: tavalyhoz képest jobb/nagyobb helyzeteink vannak, amiket értelemszerűen könnyebb belőni; a 8 gólunkból 5 az ötösön belülről vagy annak környékéről született, egy a tizenhatoson belülről, és csak kettő azon kívülről (noha mind Studge, mind Moses lövése éppenhogy csak kívül volt)

A negatívumok:

• · változatlanul nem tudunk 90 percen át egyenletesen jó teljesítményt nyújtani
• · a középpályánk elég sokszor hiányzik: nincs átmenet védekezésből a támadásba
• · részben ebből következően sok az eladott labda, az agresszív letámadással nem tudtunk mit kezdeni
• · túl sok lövést engedtünk (megint) az ellenfélnek
• · rövid villanásoktól eltekintve, elmaradt a szép foci

S hogy akkor aggódjunk-e vagy sem? Paisley mondását tudnám kissé átalakítva idézni: Szerezzük meg a három pontot, a többit meg majd megvitatjuk meccs után. Amíg ezen az úton megyünk, nagy baj nincs.

A meccs összefoglalója:

https://dailymotion.com/video/x15c1i3

by ourmatch