Öröm és szégyenérzet

A több oldalról is emocionális felvezetéssel induló Liverpool – Chelsea sok feszültséget és kevés jó játékot hozott, a nap végén pedig a vörös tábor örülhetett jobban. Suarez nem játszott jól de gól-gólpassz-balhéval triplázott, azaz hozta magát, ahogy a meccs izgalma is felnőtt végül az elvárásokhoz – igaz sajnos nem elsősorban a foci miatt fogunk emlékezni erre a délutánra.

Rodgers - Benítez

Anne Williamsnek, az ikonikus Hillsborough vizsgálobizottsági tag halálának, az FSG-központ Bostont érő merényletnek és Rafa Benítez első és könnyen lehet, hogy utolsó edzői visszalátogatásának hetében nem is lehetett mást várni Liverpool vörösebbik felén, mint egy érzelmileg felfűtött Anfield Roadot. Aztán ahogy az lenni szokott az érzelmi spiccek esetében, hanyatlás következett. Az első félidő ennek az összezavarodott állapotnak a jegyében telt mindkét oldalon. Sem a Liverpool, sem a Chelsea nem volt képes a védelmek mögé kerülni és megjátszani a csatárokat. A londoniak annyival voltak előrébb, hogy a sok középpályán szerzett labdának, illetve egy szögletet követő elváltás kihasználásának köszönhetően egy gólos vezetéssel mentek a szünetre, de túl sok energiát nem vittek magukkal az öltözőbe. A Liverpool viszont hozott magával onnét a második félidőre, egészen pontosan az előre eltervezettnek tűnő Coutinho – Sturridge csere hozta meg azt a fordulatot a támadójátékban, amire előtte hiába vártunk. Sturridge rögtön majdnem rúgatott egy gólt Gerrarddal, majd nem sokkal később maga egyenlített a szezon talán legszebb összjátékát követően. A potenciális fordítást és az azt megelőző elánt aztán sajnos derékba törte Suarez reflexszerű, suta kezezése ami miatt megadható tizenegyest kapott a Chelsea (oldaltól függően szerencsésebb/szerencsétlenebb napokon elengedik az ilyet). Hazard könnyedén belőtte, azaz megint ott találta magát a Liverpool ahonnét elindult a szünetben.

A meccs ezután elkezdett kísértetiesen emlékeztetni azokra a fokhagymaszagú döntetlenekre amiket futószalagon hoztunk az elmúlt hetekben: sok kapura lövés, néhány közülük egész veszélyes is, de valahogy nem akar összeállni a liverpooli gól. Ráadásul ezúttal a heroikusan védekező kiscsapat helyett a végletekig dörzsölt Chelsea volt az ellenfél akik vezettek is, így egyre inkább úgy tűnt, hogy minden meccset megelőző érzelmi fűtöttség és az arra alapozó igyekezet ellenére Chelsea győzelemmel fog zárulni Benítez anfieldi visszatérése. A legközelebb Jonjo Shelvey volt az egyenlítő gólhoz, de miután Rodgers nem olvashatta fel neki a gól definícióját a becserélése előtt, a kapu mellé száműzte azt a remek Sturridge-Hendo vezette támadást. Aztán egyszer csak a találkozót ha kicsit sárgadobálosan is, de kézben tartó Kevin Friend játékvezető gondolt egyet, és engedett még egy támadást a Liverpoolnak a jelzett hosszabbítást követő másodpercekben, amikor is a kék védők már némi dekoncentráltságról árulkodva üresen hagyták Suarezt, egyenlő egyenlítés. Érdekes délután érdekes zárása volt mindez, és vele egy pont, amire mindenképp rászolgált a Liverpool a Premier League egyik legjobb csapata ellen.

Sturridge

Nagyon kellett

A mosolyt azonban ráfagyasztja a Liverpool rajongók arcára Luis Suarez minden eddiginél értelmetlenebb balhéja. Az uruguayi egy kiugratásért való küzdés hevében jól láthatóan megharapta az őt kizáró Ivanovic karját. Ahogy az eddigi Suarez körüli kétes esetekre jellemző volt, hogy valamennyire szürke zónásak és felül tudják őket írni a liverpooli hetes góljai, erre most nem lehet mentséget találni. Sportpályára nem való az ellenfél megharapása, és aki ilyet tesz, az magára és a csapatára is szégyent hoz. Luis Suarez befeketítette a Liverpool szezonjának egyik legnemesebb napját. Idén minden bizonnyal most láttuk őt utoljára játszani, a klubhoz fűződő jövője pedig kérdésesebb mint eddig bármikor.

Published by gringow