Vörösre kövezett út /3

Eltelt tehát közel 60 év kedvenc klubunk alapítása óta. 5 bajnoki cím, számos elhasznált manager, glóriák és bukások, menny és pokol. Mint kiderült, nem George Kay lett az a manager aki elsőként vezeti FA-kupa győzelemre a Liverpool FC-t. A másfél évtizedes bizalom ugyan az Arsenal elleni elvesztett döntő után sem rendült meg számottevően, viszont eddigre nem volt már fiatal, és egészsége sem engedte tovább, hogy a kispaddal járó feszültségnek tegye ki magát, 1951-ben lemondásra kényszerült. Valami megtört ekkor a Liverpoolban. Tény, hogy a helyére kinevezett Don Welsh egy a zenitjén már túl lévő csapatot vett át, de a First Divisionből való kiesés, és a hiábavaló próbálkozás a visszajutásra az állásába került. 1956-ban rúgták ki, ő lett az első manager aki erre a sorsra jutott a csapatnál. Érdekes, hogy így is 5 évet kapott, a mai Premier League-ben távolról sincs ennyi ideje egy sikertelen edzőnek a próbálkozásokra.

1956 – A Liverbird először a mezen

Az Őt követő úriembert Phil Taylornak hívták, aki szintén nem bizonyult elég erősnek, hogy a topligába való visszajutás üldözésével járó nyomást elviselje, és megfelelően kezelje. Igazából a közelébe sem jutott, és hogy a csapat mennyire szenvedett, és hogy mennyire nem találta a játékát amit játszania kellene, mi sem mutatja jobban, mint, hogy 1959-ben elbúcsúztak az FA-kupától a jóval lejjebb sorolt Worcester City-től. Na, Taylor ezután adta fel…

8 év, rettentő hosszú átmenet. Utólag már tudjuk ugyan, csak ennyit kellett kibírniuk a Liverpooli legényeknek a remény felcsillanásáig, de rettentő fájdalmas, kilátástalan évek lehettek. Kiöregedett, kiégett játékosok, idejét múlt filozófiájú managerek, hiábavaló próbálkozások mind a bajnokságban, mind a kupákban. Az egész Mersey-part változásért kiáltott! A leghangosabban az az ember kiáltott, aki színre lépésével mérföldkövet tett le, és olyan meggyőző eredményeket produkált, hogy a mai napig a klub történetének egyik leghíresebb személyiségévé nőtte ki magát. Nem mellesleg a Fonat fejlécébe is beküzdötte magát. A Liverpool kispadjára Bill Shankly ült le…

Az öreg Bill azonnal nyomatékosította, hogy nem szalonnázni akar lejárni az Anfield Roadra. Besétált, körülnézett, megcsóválta a fejét, rosszallóan cöcögött párat a nyelvével, majd kirúgott 24 játékost, Isten hírével. A csapat cipőraktárát részben átalakíttatta, felszereltette, és ebből lett a csapat irányítóinak irodája, ahol a taktikai megbeszélések folytak, és az új csapat alakításába fogtak. A helységet mai napig csak Boot Room-ként emlegetik. (Ma ez a sajtószoba – a szerk.)

Ő kezdeményezte először a játékosok közös buszos érkezését és távozását a mérkőzésekre, csapatépítési jelleggel. Szigorú diétás étrendet, és fizikai felkészülést vezetett be, a profi futball kezdett valóban profivá válni. Jelentős erősítéseket vitt véghez a keretben is, Ron Yeats és Ian John voltak a zászlóvivői annak a csapatnak, amely hosszú várakozás után, 1962-ben újra az első osztályba jutott. 1962! Ettől az évtől kezdve a Liverpool FC állandó résztvevője az angol élvonalnak, soha többé nem esnek ki, és nem végeznek a 8-ik helynél hátrébb!

Mint egy Hollywoodi sztoriban, innentől ismét a siker évei jöttek. 1964-ben, 17 év után ért fel a Pool újra a csúcsra! Roger Hunt 31 gólt vágott a bajnokságban, kiütötték a Wolvest, az Aston Villat és az Arsenalt is (5-0). Meccsenként több mint két gólos átlagot produkáltak, így egyáltalán nem volt érdemtelen, mikor ’64 tavaszán 4 ponttal fejezték be a bajnokságot a Manchester United előtt, az első helyen!

A bajnokság eredménye 1964-ben (kattints, hogy láss)

Shankly változtatásai tehát bejöttek, a csapat legyőzhetetlenné vált, és egész Liverpool a mennyben járt! Magabiztosság az egekben, és amikor már mindenki azt hitte, hogy a Liverpool ennél jobb formában már talán nem is lehet, 1965-ben Shankly és csapata sokkolt mindenkit. A Liverpool FC folyamatos meggyőző teljesítménnyel, bejutott a 84-ik FA-kupa döntőbe. Május 25-én a Wembley-ben, 100.000, és az egész országban több százezer ember idegeit tették tönkre.

Egyértelmű favoritként érkeztek, de mint tudjuk, az FA-kupában ilyen nem létezik. Az ellenfél az a Leeds volt aki épphogy feljutott a First Divisionbe. 90 perc alatt nem esett gól, és először került sor hosszabbításra 1947 óta. Amit remekül kezdett a Pool, Hunt a 93-ik percben megszerezte a vezetést. Hátborzongató érzés lehetett a Wembley hangorkánjában, vörös mezben ünnepelni. A Leeds tökéletesen szerepelt eddig a pontig a védekezésben, de a kapura egyáltalán nem voltak veszélyesek. A domináns Liverpool vezetése tehát megérdemelt volt. Épp ezért derült égből villámcsapásként ért mindenkit az egyenlítés, 7 perccel később. Ennek a döntőnek azonban nem lehetett negatív végkimenetele. A 113-ik percben Callaghan félmagas beadását Ian St. John elvetődve fejelte el a Leeds hálóőre mellett, és abban a pillanatban a Wembley felrobbant! A Leeds nem tudott még egyszer felállni, és a Liverpool 70 évnyi küzdelem után, megszerezte az FA-kupát!

A csapat abszolút a csúcson volt, és az sem keserített el igazán senkit, hogy az Európai kupában az elődöntőben pottyantak ki. Rettentő csalódás keltő lehetett ugyan a hazai 3-1 után idegenben kikapni és kiesni egy 0-3-mal az Inter ellen, de a hőn áhított FA-kupa győzelem gyógyír volt minden sebre.

A következő évben is stabil és félelmetes csapat maradt a Liverpool. Az kupavédés ugyan nem sikerült, a harmadik körben kiesett a csapat, de a bajnoki címet újra behúzták, magabiztos 6 ponttal a Leeds előtt. (!!)

Az Európai kupában a Liverpool FC útja a Juventus, a Budapest Honvéd és Celtic kiütésével a döntőig vezetett, ahol a Dortmund volt az ellenfél. Az elmúlt évek sikereitől magabiztosan várhatták a döntőt, de a Dortmund belerondított a képbe. Hiába volt Hunt ezen a mérkőzésen is eredményes, a döntőt a németek nyerték 2-1-re, és a Poolnak be kellett érnie az ezüstéremmel.

Shankly azonban nem állt meg. Újabb átalakítások és nagy igazolások (Emlyn Hughes, John Toshack, Kevin Keegan) után tovább erősödött a csapat. Egy újabb elbukott FA-kupa döntő után, a siker 1973-ban tért vissza, nem is akármilyen formában. Keegan és Toshack vezérletével újabb bajnoki cím, ezúttal az Arsenalnak kellett beérnie a második hellyel mögöttük. Az UEFA-kupában átgázoltak az Eintracht Frankfurton, az AEK Athenon és a Tottenham Hotspurön is (nyelvtanilag így helyes, bár nagyon csúnyán néz ki), és oda-visszavágós döntőt játszottak a Mönchengladbach ellen. Az odavágón nem hagytak kétséget, hogy itt ugye ki is a jobb csapat, Keegan kettőt rámolt be, és Lloyd is gólt szerzett, így 3-0-val várhatták a visszavágót. Az pedig eléggé körömrágósra sikerült. Jupp Heynckess két gólt is szerzett hazai pályán az első félidőben, és egy gólra voltak a hosszabbítástól. A Liverpooli hősök azonban egy félidőn át is kitartottak, és a bajnoki cím mellé ezzel a klub történetének első nemzetközi kupáját is megszerezték! Az első angol csapat, akinek a duplázás valaha is sikerült. A ritka sikeres évek egyike volt tehát 1973!

Az első duplázók – 1973

Aki azt hinné ezzel jól lakott a Liverpooli griffmadár, na az nagyon téved! Ezeket a sikereket követően, egyszerűen úgy tűnt nincs megállás. Igaz az újabb bajnoki győzelem most nem jött össze, a Leeds ezúttal lenyomta a Poolt, és az Európa Kupában is hamar búcsúzni kényszerültek, nem maradt üresen a vitrin 1974-ben sem. Keegan újabb sziporkázásának köszönhetően 3-0-val ütötték ki a Newcastle-t az FA-kupa döntőben, az ünnepléseknek nem akart vége szakadni. Sose legyen több probléma Liverpoolban…

Shankly tehát minden idők legsikeresebb Liverpool FC managere lett. 1974-re 3 bajnoki győzelmet, két FA-kupát és egy UEFA-kupát szerzett a csapattal, valamint világsztárt csinált Hughesból, Toshackból és természetesen Kevin Keeganből. Liverpool városa a tenyerén hordozta és Istenként tisztelte. Ezért is tört össze mindenki, aki közel állt a klubhoz, amikor Bill 1974-ben bejelentette a visszavonulását, hogy átadja a stafétát addigi segítőjének, Bob Paisley-nek. A csapat játékosai és támogatói mind a folytatásáért könyörögtek, egy helyi gyár munkásai pedig sztrájkkal fenyegetőztek távozása esetén. Mindez nem hatotta meg, és átadta magát és sikereit az örökkévalóságnak. Szobra és egy róla elnevezett kapu az Anfield Roadi stadionban örökké emlékeztet rá, és mindarra amit a klubért tett és elért vele. Legendája fényesen ragyog a vörös szívekben még az ezredforduló után is. Shankly will never walk alone!

________________

Köszönet az újabb posztért juangonak, a tervek szerint egészen /5-ig jut majd a sorozat.