Tavaszi hadjárat
Március másodika van, az ablakomon kinézve a kék eget, és a szikrázó napsütést látom, hófolt már a domboldalban sincs, és mintha már a fű is kezdene egy kicsit zöldülni. Egyre melegebb is van, ahogy a nap feljebb kúszik az égen, és bár a fák még nagyon csontvázszerűek, egy-egy madárfütty már érezteti, hogy itt bizony tavaszodik. Ahogy természet feléled hamvaiból, egy kicsit mindenki új erőre kap, ahogy a téli szürkeség kivonul a fejekből, hogy átvegye helyét az ilyenkor még csak gyengéden melengető napfény, és pont ez az az időszak, amikor az ember ül a fűtött szobában, és világmegváltó terveket szövöget. Ezt tette Görgey 1849-ben, nem is eredmény nélkül, Kennynek is biztos átfutott valami szép az agyán 2 éve ilyenkor, szintén nem eredmény nélkül, és az én, egyébként is túlzottan optimista hajlamomra még rá is tesz egy lapáttal ez a szép idő, belegondolok, hogy miért is ne lehetne ez a mai nap egy gyönyörű tavasz kezdete? Olyané, mint a Kenny-tavasz volt, vagy akár még olyanabb. Pont a Wigan ellen kezdve? Miért is ne.
Kezdjük a tényekkel, amiket úgyis mindenki tud: se FA, se EL, se Ligakupa nincs már, egyedül a bajnokságban zakatolhatunk, van még 11 meccsünk a szezonból, 5 otthon, 6 idegenben. 3 olyan csapattal játszunk még (minddel otthon) akik a mi 8. helyünknél előrébb vannak, név szerint az Tottenhammel, a Chelsea-vel és az Evertonnal. Jelenleg van 39 pontunk, 9 ponttal több, mint tavaly a nagy tavaszi összeomlás kezdetekor, részleteiben Robi nevű olvasónknak hála itt egy kis diákcsemege az erre fogékonyaknak.
Arról, hogy ez a 39 pont milyen messze van a negyedik helytől, inkább meg sem emlékezem, személy szerint amúgy se szeretem az ilyen összehasonlítást, mert olyan ezzel számolni, mint nyolcszorosan feltételes mondatokban gondolkodni. Éppen ezért most nem is azon a szálon megyünk tovább, hogy hogy a fenébe leszünk a szezon végére a 6. helyen, hanem a külvilágról tudomást sem véve csak megyünk, megyünk és megyünk egyenesen, mint a szemellenzős lovak, mindig csak előre nézünk, sohase oldalra. Nem érdekel, hogy ki mellett vágtatunk el épp az egyik kanyarban, a lényeg, hogy a végén is előtte legyünk még. Van 11 meccsünk, ebből akár mind a 11-et is meg tudná nyerni a 08/09-es Liverpool (de Benitez 3 döntetlent azért beiktatna, biztos ami biztos), a kérdés, hogy most mire leszünk képesek. Ez önmagában persze akkora okosság, mint egy Coelho-idézet a falra hányva, ezért nincs is itt vége a posztnak. Elég gáz is lenne.
Próbálom fejben összeadogatni, hogy akkor most hogy és mint is van a formánk, hogy a nagy össze-vissza játszogatás közt megkeressem, hogy melyik a szezonbeli, és melyik a kupaformánk, hogy egyáltalán mire számítsak. Fejben kissé összezavart, hogy hol szünetünk volt, mikor mindenki más játszott, hol előrehozott bajnokink volt, míg a többiek lazítottak, és még az EL is bekavart, és például teljesen meglepett, hogy a hónappal ezelőtti WBA elleni meccs csak a kettővel ezelőtti bajnokink volt.
Most viszont végre helyre áll a rend, egy válogatott szünetet leszámítva minden hétvégén egy bajnoki lesz, zavaró körülmény pedig egy darab sem. Én szeretem az EL-t is, és szerintem tud akkora pozitív hatása lenni egy csapat játékára a siker, mint amekkora negatív hatása van a fáradtságnak, ugyanakkor megértem a többség álláspontját, miszerint jobb ilyenkor nyűg nélkül hajrázni. Stabil, hetes ritmus, csak semmi kavarás, hogy most Sturridge és Coutinho játszhat-e ezen a meccsen. Nem kell tartalékolni, és színtisztán rá lehet feküdni a bajnokságra, ebből pedig most tényleg sokat ki lehet hozni.
Még Liverpoolban is tavaszodik
Ahogy a mai meccsből is sokat ki kell hozni. A Latics ősszel egy sima 3-0-val ment haza az Anfieldről, ahol José elővette legjobb erőszélső formáját, ezzel megnyerve a meccset. Előtte utoljára 2009-ben nyertünk ellenük, idegenben ráadásul 2007 őszén, ettől függetlenül ettől a mai meccstől egyáltalán nem tartok. Tudom, hogy nem szabad túl szépet jósolni egy meccsre blogíróként, mert olyankor mindig kikapunk, de a hülye tavaszi lelki többlet mégis azt mondatja velem, hogy ma igenis nyerni fogunk, és nem is vért pisálva.
A Wigan csak gólkülönbséggel áll most épp kiesőhelyen, hazai pályán november (!) óta nem nyertek, és mi nem azt a játékerőt képviseljük, mint a Soton vagy a QPR, hogy egy döntetlenre lehozzuk a meccset. Van egy bombaformás Suárezünk, egy felpörgő Stukánk, ráadásul a csapat 10 napja nem is játszott tétben, szóval tényleg minden adott egy sima győzelemhez. Igaz, hogy pont az ilyen kedvező előjelekkel bíró napokon üt be mindig a crach, de a tavaszi meg az általános optimizmusom, és a reális gondolkodásom együtt is mind azt mondja, hogy ma meg fogjuk nyerni a meccsünket, ami tökéletes kezdés lenne egy szép tavaszi sétához Anglia mezőin.
__________________
Szolgálati közlemény rovatunkból ajánljuk, hogy a szokásos meccsnézés ma nem a szokott helyen, hanem a Malátában lesz, ahol az FA és a Ligakupa döntőket is együtt néztük vagy 50-60-an, egy 15-en most is lehetünk majd.
Kicsit már távolba mutatóbb közlemény még, hogy a Spurs elleni, jövő vasárnapi meccsnézést a Pista Néni nevű helyen ejtjük meg a 22. kerületben, mert nincs is jobb, mint egy ízig-vérig Liverpoolos kocsma a város szélén. (Csak most találtunk rá a helyre.)
Update:
