Annyira rossz

Annyira rossz rendre ugyanazt átélni. Annyira rossz újra és újra végignézni a Liverpoolt, amint veszélyes helyzetek garmadáját hagyja ki, és ahogy kihagyhatatlannak tűnőkből is mellé gurít meccsenként párat. Annyira rossz nézni, ahogy a harcedzett védőink néhány perces leblokkolásából többször több gólt kap a csapat. Annyira rossz a karba tett kezű Rodgerst, a fáradt és kicsit hitehagyott Suarezt, a nagyon fáradt és nagyon hitehagyott Gerrardot bámulni a képernyőn hétről hétre. Annyira rossz állandóan késleltetni a verdiktet új edző és új igazolások felett. Annyira rossz félve nézni a védekező középpályára, és annyira rossz folyamatosan csóválni a fejet, amikor kikerül a szélre a labda. Annyira rossz nézni, ahogyan pár év alatt kiment az a spiritusz a Liverpoolból, ami miatt megszerettük. Annyira rossz azt érezni, hogy mindig csak az indokolatlan optimizmusunkban, meg a „Hosszútávon beérik!” dumákban bízhatunk, lassacskán három éve.

A legrosszabb pedig az, hogy nem tudjuk, ennek hogyan és miképp lesz vége. Hogy meddig kell még bosszankodva és magunkon röhögve meccseket nézni, hogy hány edző hány saját elképzelésre formált Liverpooljának a vergődését kell végignézni addig, amíg egy kicsit is visszamozdulunk az angol középcsapat szintjéről az élboly irányába. Amit tudunk az az, hogy Zenit – Liverpool 2:0 egy olyan meccsen, ahol az első gólig már megint többel kellett volna vezetnünk, de nem vezettünk, mert nem, hogy spiritusz, de koncentráció sem volt az év egyik fontosabb meccsén. És ami még a 0:2-nél is fájóbb, hogy abszolút nincs benne a levegőben, hogy akár a jövőheti visszavágon, akár a Swansea ellen a hétvégén nagyon másra számíthatnánk, mintsem kilencven perc frusztrált focira. Az átható és tanácstalan nihil, az van most.

ps: az egydimenziós Rodgers Out!-ozásokat kérjük mellőzni, a problémák hisszük, hogy mélyebb gyökerűek és csak részben ő miattuk a felelős, ezekről írni is fogunk egy külön cikkben